2015. december 22., kedd

AZ IGAZGYÖNGY KARÁCSONYA

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2015.12.20.


...Évről évre jobban látszik: az egyik oldalon túlkínálat van, itt a gyerekek mindent megkapnak, ám ezzel el is vész a vágyakozás és a magáévá tevés, hamar fölösleges kacat lesz belőle, amitől könnyedén megválnak. Lesz helyette más, még csillogóbb, még trendibb. Amiket remélhetőleg majd a következő karácsonykor kaphatnak meg azok a gyerekek, akiknek számára ezek elérhetetlenek. A bajom az, hogy mindkét oldalon kellékként kellene megjelenni a játékoknak, a tudatos nevelés, a szeretet, a kapcsolatok elmélyítésének kellékeként…. de valahogy úgy érzem, ez nem teljesül, sem ahonnan érkeznek, sem ahova.
Mert nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ahonnan jönnek, ott időpótló kellékek, a szülő elfoglaltságának okán, ahová jön, ott meg idő van, de tudás nincs, és a kellékek is hiányosak. Pedig talán ez lenne a legfontosabb, amit a gyerekeknek adhatnánk, a minőségi együttlét, az idő az életünkből, az odafigyelés, a szeretet, az érzelmi biztonság, amit – látva a körülöttünk levő világot, egyre kevesebben kapnak meg. Nevelődnek hát a gyerekek, csak úgy, maguktól, amire hat a családon túl az iskola, a kortárs csoport, a facebook, a média, és sok más, tisztázatlan hatás.

De próbálok most nem erre gondolni, hanem arra, hogy szántak a szülők azon az oldalon időt megmagyarázni a gyerekeiknek: adni jó, és akinek sok van, annak adnia kell, segítenie kell azon, akinek nincs. És ezen az oldalon, mikor a gyerekek megkapják, remélem, az ő örömükre ráerősítenek a szülők is, ők, akik ezt nem tudnák megadni nekik, és talán ennek a megélése is segít majd küzdeni a sorsuk ellen, az eleve elrendeltség érzése ellen.
Karácsonykor mi is félreteszünk minden, máskor fontos elvet. Most minden nélkül hagyjuk elhatalmasodni a szeretet, az odafordulás érzését. Ami benne van minden dobozban, játékban, szaloncukorban, ruhában, élelmiszercsomagban, tűzifában, mindenben, amit advent idején célba juttathattunk, hála a segítőknek, támogatóknak.

Készítettünk egy kis videót az adventi készülődésünkről, adományosztásról, programokról. Ezzel szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az Igazgyöngyön keresztül a leszakadó családok, gyerekek felé fordult. Tudom, sok család szobájában nem áll majd fenyőfa… de lesznek játékok, vacsora, és meleg…. legalább ezeken a napokon.
És mi mást kívánhatnék, mint azt, hogy jövőre ne nőjön a nyomorúságban élők száma, és végre megálljt tudjunk parancsolni az elszegényedésnek.Együtt. Jó érezni, hogy ebben ennyien mellettünk vannak.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

ITT OLVASHATÓ

2015 karácsonya az Igazgyöngyben

 
Az Igazgyöngy Alapítványról:
 
Real Pearl Foundation 1.  
 
 
Real Pearl Foundation 2.  
 
 
Real Pearl Foundation 3.  
 
 
Cigány törvény (film)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.