2017. január 28., szombat

GYÓGYINTÉZET MAGYARORSZÁGON

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Kollár Erzsébet
2017.01.27.


A súlyos, több szakorvos szerint gyógyíthatatlan beteg érdekében egy budapesti pulmonológus szakorvos vette fel a kapcsolatot még tavaly nyáron a Mátrai Gyógyintézettel, amely intézményt a Debrecen Egyetem Oktató Kórházaként tüntetik fel a különböző ismertetőkben.

A Mátrai Gyógyintézet Kékestetői Egysége III/A Pulmonológiai Rehabilitációs Osztálya – a budapesti szakorvos kérésére – ígéretet tett, hogy a betegnek (tekintettel általános állapotára) a lehető leghamarabbi időpontban helyet biztosítanak.

2016. december 1-én érkezett meg a betegbehívó értesítő, melyben tudatták a beteggel illetve hozzátartozóival, hogy gyógykezelés céljából 2017. január 10. napján jelentkezzen a Recepciószolgálatnál, ahol mindenekelőtt megbeszélhetik, hogy térítés ellenében lehetőség van emeltebb fokozatú étkezésre és szobahasználatra, továbbá kezelőorvosa engedélyével wellness szolgáltatásra is. (Az értesítésben – a wellness szolgáltatás kilátásba helyezése után – „stb” betűket tüntetett fel a gyógyintézet, de ennek jelentéséről, értelmezéséről telefonon keresztül, mint közölték, nem adhatnak felvilágosítást.)

A betegbehívó értesítésben olvasható volt még, hogy ha gépkocsival érkezik, napi 300 forint parkolási díjat köteles fizetni, érvényes mozgáskorlátozott igazolvány esetén a parkolás díjtalan.

A beteg hozzátartozója, hosszas kísérletezgetés után, december 20-án találta munkahelyén dr. Bajtai Sándor mb. osztályvezető főorvost, aki meglepetését fejezte ki, hogy a beteg mozgáskorlátozott. – Azonnal ígéretet tett, hogy „végiggondolja a dolgot, hiszen gyógyintézetükben csak délelőtt van orvos, nappal két fő, éjszaka egyetlen nővér tartózkodik az osztályon és ha valóban komoly beteg az illető, ráadásul kerekesszéket használ, akkor semmiképp sem tudják ellátni…”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.