2020. április 6., hétfő

ELJÁTSZOTT ESÉLYEK – INOTAI ANDRÁS: A FIDESZ ÉS ORBÁN VIKTOR NEM ÉRT A VÁLSÁGKEZELÉSHEZ, EBBE FOGNAK BELEBUKNI

168 ÓRA
Szerző: SEBES GYÖRGY
2020.04.06.


A magyar társadalom nagyon rossz mentális állapotban találkozik a jelenlegi kihívásokkal. Hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen, hiszen elvesztette a bizalmat – mondja Inotai András közgazdász professzor. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója szerint a koronavírus fenyegetésekor visszaüt az a politika, hogy tíz év alatt minden területet tudatosan és felelőtlenül leépítettek, pénzügyileg kivéreztettek. Most valóban válságot kellene kezelniük, de ehhez nem értenek. Ebbe fognak belebukni.

Amikor még szó sem volt a koronavírusról, ön már akkor járványról beszélt. Aminek jele, mennyire lehetetlenné vált egy minimálisan szükséges társadalmi kohézió kiépítése. Ezt nem is olyan régen, tavaly október végén éppen lapunkban fejtette ki. Most, a vírus fenyegetésekor ez még inkább aktuális.

És éppen emiatt felmérhetetlen Orbán Viktor és körének felelőssége. A társadalom megosztása nem is tíz éve kezdődött, amikor először szerzett a Fidesz kétharmados többséget a parlamentben, hanem már 2002-ben, az elvesztett választás után. Akkor hangzott el, hogy a haza nem lehet ellenzékben, és azóta tekintenek ellenségnek mindenkit, aki nem támogatja a vezért. Mindvégig egyetlen cél lebegett Orbán szeme előtt: a hatalom megszerzése és megtartása. Ez vezetett a társadalom végleges megosztásához. Most azonban, a koronavírus fenyegetésekor visszaüt a politikája. Hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen. Hiteltelenné vált, hiszen soha nem volt hajlandó se együttműködésre, se kompromisszumokra. Ha a rendkívüli felhatalmazásra nem hajlandók azonnal rábólintani, akkor a nép ellenségének kiáltják ki most is az ellenzéket, és megbélyegzik. Miközben a társadalom a jelenlegi helyzetben kész lenne a szolidaritásra, az összefogásra, csak a jelentős része már egyáltalán nem bízik a hatalom birtokosaiban...

Ön azt is mondja, hogy a járványválság csak a jéghegy csúcsa. Valóban úgy véli, hogy a jelenlegi kormányzat tíz év alatt óriási lehetőségeket szalasztott el?

2010 után páratlan esély kínálkozott a modernizációra. A nemzetközi és a hazai környezet jelentős fellendülést tett volna lehetővé. A politikai stabilitás és az uniós támogatás együtt elegendő lett volna a gazdaság megszilárdításához, a szakmai alapokon nyugvó intézményrendszer megerősítéséhez, az egészségügy és az oktatás fejlesztéséhez. Helyette minden területet tudatosan és felelőtlenül leépítettek, pénzügyileg kivéreztettek. A mostani krízis mélysége még inkább rávilágít erre. Az ország ugyanis ellenállóbb lehetne, ha a gazdaság versenyképes lenne, kiépült volna a politikától független, de nemzetközileg is versenyképes magyar kis- és középvállalati ipari és szolgáltatási struktúra. Mindemellett pedig a társadalom megbízna a politikai vezetőkben. Az esélyt eljátszották. Csak a haveri oligarchia kiépítésével foglalkoztak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.