2020. július 4., szombat

KUNCZE: NEM SIMICSKA NEVEZTE ELŐSZÖR GECINEK ORBÁN VIKTORT

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.07.04.


„Várjuk ki a végét” címmel, a napokban jelent meg Kuncze Gábor memoárkötete. Az ismert politikus – Mihancsik Zsófia kérdéseire válaszolva – beszámol azokról a négyszemközti beszélgetésekről, amelyeket az elmúlt három évtizedben a politika szereplőivel folytatott. Kuncze ugyan nem akar senkit leleplezni, de garantálja, hogy néhányan biztosan kellemetlenül fogják magukat érezni. Azok a közszereplők bizonyosan, akik a rendszerváltáskor az ország jövőjét akarták jobbá tenni, de most saját zsebre dolgoznak.

A visszaemlékezéseinek címe, hogy „Várjuk ki a végét”. Van elképzelése, hogy mi lesz annak a vége, ami itt Magyarországon folyik?

– Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy semmi sem tart örökké. Szerintem csak rajtunk múlik, mi lesz itt a jövőben.

Persze a könyve inkább a múltról szól, a jegyzetei alapján készült kötet a rendszerváltás utáni időket eleveníti fel. Megtudunk majd olyasmit, amit eddig még nem is sejtettünk? Vannak a könyvben nagy leleplezések?

– Tévedés ne essék, ez a könyv nem a leleplezés szándékával készült, mindössze – a jegyzeteim alapján – felidézi, hogy mi történt aktív politikai pályafutásom alatt, illetve az elmúlt tíz évben. A legszemélyesebb élményeimet szeretném megosztani az olvasóval. A leleplezés távol áll tőlem. 
Az persze kétségtelen, hogy az általam felidézett történetek korábban biztosan nem kerülhettek nyilvánosságra. A négyszemközti megbeszéléseimről mindig alapos emlékeztetőket készítettem, és ezek között akadnak meglehetően érdekes információk. Ezek nyilvánosságra kerülése miatt, néhányan biztosan kellemetlenül fogják magukat érezni. De őszintén mondom, mindezt nem a leleplezés szándékával teszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.