2020. augusztus 1., szombat

HÁROM SZÍNMŰVÉSZETIS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.08.01.


Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ez szinte borítékolható volt, miután a bátrak és dicsőségesek megszavazták az iskola szétveréséről szóló törvényt, amit eufemisztikusan modellváltásnak neveznek. A lipsik, vö. libernyákok hiába visítoztak ellene, jótevő egyetlen atyánk elvitte őket a hátukon messzire, hogy mára szavuk se halljék. Vidnyánszky valamikor jó rendező volt, hogy a NER-rel érintkezvén mindez tovaszálljon, mert az ideológia legyőzte az ihletet, a sötétség a világosságot, a halál az életet.

Mára hatmilliárdos állami támogatás mellett termel az általa igazgatott Nemzeti Színház százmilliós hiányt, mert nem tudja megtölteni a nézőteret, a keresztény-nemzeti színjátszás nem érdekli a keresztényeket és nemzetieket ugyanis. Kitetszik, nem az volt a lényeg, hogy az ő irányuk játsszon a Nemzetiben, hanem, hogy a másik egyáltalán ne. Vidnyánszky szerepe ebben a kontextusban nem az építés és értékteremtés, hanem a rombolás, aminek tökéletesen megfelel. Kár érte, kiváló ügynök volt. Hogy mire képes oktatóként, illetve az oktatás irányítójaként, azt a kaposvári helyzet mutatja, ahol szintén Vidnyánszky érkezése óta romokban hever a színészképzés.

Nem szép kilátások ezek, de az, ha nem is megnyugtató, legalább nem ordasság, hogy Vidnyánszky azért szakmabéli, így szakértő kezekkel cseszheti el, amit a kezébe vesz, s amivel a Párt megbízza. No de, sem ép ész, sem józan belátás, de még részeg monyolás sem jön rá arra, mit keres ugyanebben a kuratóriumban – és ez az igazi nerikum – Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. Igaz, ha meggondoljuk, hogy maga az egyetem is immár az Innovációs és Technológiai Minisztérium fennhatósága alá tartozik, akkor érthető az olajos vonal. Vagy nem...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.