2021. április 27., kedd

AZ OKTATÁSBAN A SZÁMOK MÖGÖTT VAN AZ IGAZSÁG, DE A KORMÁNY GONDOSAN ELREJTI AZOKAT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.04.26.


Pont egy hete indult a jelenléti oktatás az általános iskolák alsó tagozatán, indult be az élet az óvodák minden csoportjában. Miután a kormány lehetővé tette, hogy a szülők ne vigyék vissza gyermeküket az oktatási intézményekbe, ha nem akarják, és a hiányzásokat „kellő rugalmassággal” kezelik, akkor még az volt a kérdés, hány gyerek tér vissza. Ma sokkal inkább az, milyen tapasztalatokat hozott az elmúlt hét. Míg a PSZ és a PDSZ úgy tudja, voltak intézmények, amelyeket Covid-fertőzés miatt be kellett zárni, és a Szülői Hang Közösség szerint nagyon változó a kép, hogy mennyire kapnak támogatást a szülők az iskolától, addig a kormány csak az optimista szcenárióval számol, és már azt tartja fontosnak, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak.


A kormány optimizmusa

A kormány optimista hozzáállását tükrözi, hogy Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője már vasárnap beszélt az állami médiában arról, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak.
..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.