2021. október 29., péntek

MORATÓRIUM: SOKAN AZ UTOLSÓ NAPOKBAN KAPNAK ÉSZBE - NEM VÉLETLEN AZ KEVÉS NYILATKOZÓ VÁLLALKOZÁS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.10.29.


A mai nap az utolsó, amikor bankfiókban jelezhetik az arra jogosult cégek és magánszemélyek, hogy továbbra sem szeretnék törleszteni hitelüket. Online erre még a hétvégén is lesz lehetőség. Akad bank, ahol a határidő közeledtével megnőtt a maradást jelzők száma, némely kamara pedig figyelmeztetést küldött ki a cégeknek.


A határidőhöz közeledve egyértelműen gyorsabban növekszik a hosszabbítás érdekében benyújtott nyilatkozatok száma, szemben az első egy-két héttel, amikor kifejezetten visszafogott volt ügyfeleink érdeklődése – mondták el az Azénpénzem.hu tájékozódására az Unicredit banknál. Lakossági, vállalati és vállalkozói ügyfeleik eddig közel 2100 hitelszerződés esetében nyilatkoztak úgy, hogy a fizetési haladékot a továbbiakban is igénybe kívánják venni. Ez a moratóriumban lévő hitelek mintegy 10 százaléka. A moratóriumot hosszabbító nyilatkozatok 97 százalékát lakossági ügyfelek nyújtották be.

A Budapest Banknál is megnőtt az érdeklődés, de kirívó ugrást nem tapasztalnak. Az MKB-nál október utolsó előtti hetében kismértékű emelkedés volt, ezen a héten viszont a leadott nyilatkozatok száma az előző heti napi átlag duplájára nőtt. A K&H sem tapasztalt korábban kimagasló aktivitást, de ennél a banknál is úgy vélik, hogy az október 31-i határidő lejárta előtt megélénkülhet az érdeklődés. Így a nyilatkozatok számában is kismértékű növekedésre számítanak. Nyilatkozatot tenni itt, és persze másutt is, még ma lehet bankfiókban. Az online ügyintézésre azonban még a hétvégi napok is rendelkezésre állnak. Az Erste jelezte, hogy ügyfelei többsége eddig is online jelentkezett.

Hétfőn azonban automatikusan kihullik a moratóriumból mindenki, aki nem nyilatkozott. Feltételezhető – írtuk meg korábban –, hogy még a rászorultak közül sem tudja mindenki, hogy a moratóriumban maradáshoz még a héten kérvényt kell benyújtania a bankjának. A bankok korábbi becslése szerint a rászorultak aránya a teljes hitelállomány 10 százaléka körül lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.