2022. július 7., csütörtök

BALATON-TÖRVÉNY: HIÁBA DÖNTÖTT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG, TIBORCZ ISTVÁN LAZÁN ÉPÍTKEZHET TOVÁBB

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2022. 07.07.


Bár alaptörvény-ellenesnek minősítették a jogszabály egyes passzusait, a Club Aliga beépítésére vagy a miniszterelnök vejének keszthelyi projektjére ez nem lesz hatással, a döntés ugyanis nem visszamenőleges hatályú, nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásokra pedig nem vonatkozik.


Fontos döntést hozott az Alkotmánybíróság (AB), amikor alaptörvény-ellenesnek minősítette a Balaton-törvény egyes passzusait, hiszen ez fékezheti a parti beépítéseket, de nem felhőtlen az öröm: a már elkezdett óriásprojektek ettől nem állnak le, és továbbra is kikerülhetnek minden tiltást, ha nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítanak egy-egy beruházást – így összegezhető a Balaton ügyeivel foglalkozó több civil és egy ügyvéd álláspontja az AB nagy visszhangot kiváltó határozatáról.

A Balaton-törvény miatt, a part védelme érdekében az MSZP normakontrollt kért tavaly augusztusban, a grémium pedig – mint arról már írtunk – nemrégiben egyhangú határozatban helyt is adott a beadvány kifogásainak. Az AB-döntést után sokan biztosra vették, hogy mostantól nem lehet majd a 30 méteres parti sávban építkezni. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint azonban az AB határozatát végigolvasva kiderül: maradt kiskapu...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.