Szerző: DULL SZABOLCS
2025.06.24.
Hétfő este Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András tiszás EP-képviselő ült le vitázni az egészségügyről az ATV-ben. A kiemelt eseménytől mást vártak a fideszesek és a tiszások is, így másképp is értékelik: az első bejegyzések alapján a tiszások a csalódottabbak. Mi a vita politikai jelentősége és következménye? #ötpontban
1. KONTEXTUS. Nem volt még ilyen páros vita a Fidesz és a Tisza között az elmúlt másfél évben, és lényegében az elmúlt 15 évben elszoktunk ettől. A Fidesz stratégiája és érdeke ugyanis eddig az volt, hogy a vezető politikusok nem ülnek le ellenzékiekkel, mert csak veszíteni valójuk lehet egy ilyen vitán. Ez a politikai helyzet változott meg a Tisza előretörésével, és épp a Takács-Kulja vita mutatta meg, hogy a Fidesz számára is lehet egy ilyen vitának nyeresége. Még akkor is, ha a mostani téma, az egészségügy, a kormány számára talán a legrizikósabb, legkellemetlenebb témának ígérkezett.
2. A KÖZÖNSÉG ELVÁRÁSA. A pártpreferencia alapján különbözött a két oldal elvárása: a tiszások a tenyerüket dörzsölték, hogy végre a képviselőjük szembesíti az államtitkárt az egészségügyi helyzettel, és politikai “kivégzést” akartak látni (a Redditen volt is ilyen beharangozó). A fideszesek azt várták, hogy az államtitkár szakszerűen helyreteszi a Tisza populista szólamait, és Takács Péter szakmailag felülkerekedik Kulja Andráson. Az elvárások tehát a Tisza oldalán voltak nagyobbak.
3. A FELEK CÉLJA ÉS STRATÉGIÁJA. A két fél ennek megfelelően választott stratégiát. Takács államtitkár a számokra, adatokra helyezett hangsúlyt, és a vitapartnere szakmai hozzáértését akarta hitelteleníteni. Kulja András pedig egy érzelmekre ható kommunikációt választott, amelyben az egészségügyi helyzet drámaiságát kívánta érzékeltetni (ennek csúcspontja az volt, amikor anonim leveleket olvasott fel). Mindkét politikus ügyelt arra, hogy ne mondjon olyan félreértelmezhető mondatot, amelyet utána hetekig a fejére lehet olvasni (például a bérekről vagy a kórházbezárásokról), és a két fél az előre begyakorolt paneljeit is szorgalmasan felmondta: Takács kiszámíthatóan kollárkingázott, Kulja pedig pintérezett és a szentesi kórházat hozta többször elő.
4. A VITAHELYZET KEZELÉSE. Takács jobban felkészült Kulja előéletéből, és sikerült is meglepnie Kulját: a szakvizsga hiányát, illetve az EP-beszédét is előhozta, amelyben szerinte engedély nélküli gyógyszert sürgetett. Ezekre pedig a tiszás politikusnak nem volt lényegi válasza. A két politikus a legritkább esetben reagált egymás kérdéseire, inkább a begyakorolt tételmondataikkal jöttek. Kulja viszont ezzel kevésbé tudta az államtitkárt zavarba hozni, és semmilyen számon kérhető ígéretet sem sikerült Takáccsal megfogadtatnia. Tartalmi szempontból pedig egyik politikus beszédében sem volt újdonság, új bejelentés, és távolról sem derült ki, hogy a recsegő egészségügyi rendszerrel a Tisza a Fidesszel szemben mit kezdene (annyi derült ki, hogy lenne egy átvilágítás).
5. A VITA HATÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYE. A fideszeseknek Takács államtitkár, a tiszásoknak Kulja ep-képviselő tetszett jobban. Ebben nincs is semmi meglepő, a közösségi médiában minden oldal a saját politikusát ünnepli. Az első reakciók alapján a tiszások azért csalódottabbak, mert nagyobbak is voltak az elvárások, a Magyaron edződött Tisza-szavazók keményebb szembesítést akartak látni. A Fidesz viszont ezen a vitán meggyőződhetett, hogy nem elugrani kell a vitaszituációktól, hanem beleállni, mert a Magyar Péter mögötti politikusi gárda messze nem olyan lehengerlő, mint a pártelnök. A vita nem rendezi át a pártpreferenciákat, de egy fontos hatása lesz: alighanem a Fidesz ezek után bátrabban sürgeti majd a páros vitákat a Tiszával.













PÁNIK, PÁNIK, PÁNIK! ROGÁN FŐCENZOR, HADIÁLLAPOT ESETÉN SE SZABAD SAJTÓ, SE VÁLASZTÁSOK! - Add tovább!
Szóval, ha Ukrajnából vagy akárhonnan átrepül egy drón, esetleg eltéved egy rakéta, akkor a békeidő ellenére Európában egyedülálló módon már 5 éve folyamatosan tartó rendeleti kormányzás helyére lép a hadiállapot vagy a honvédelmi válsághelyzet. Aminek kapcsán nem a soha nem volt katona, kaniszóminiszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf kezébe kerül a teljhatalom, hanem Tóni kezébe, akinek ügyeiről és arról, hogy valójában mit csinál a minisztériumában, eddig sem tudtunk semmit. Max. annyit, hogy szolgálati módszerekkel dolgozik. Szóval Rogán Tóni lenne egy ilyen helyzetben az atyaúristen, a főcenzor, médiacézár, főinkvizítor és főhó:hér egyszemélyben. Vagyis ő döntene az összes napilap és más időszaki lap, internetes újság vagy hírportál kiadásának, megjelentetésének megszüntetéséről, a megmaradó lapok példány- és oldalszámának korlátozásáról, a lapok előfizetéses rendszerének megszüntetéséről és a postai szolgáltatás útján történő terjesztéséről, új sajtótermék beindításáról szóló terv kidolgozásáról.
Orbán Viktor és maffia állama annyira retteg már a borzasztóan rossz számok miatt és az egyre esélytelenebbé váló választási győzelem gondolatától, hogy úgy tűnik bármire képes! Csak egyelőre a pánik annyira nagy, hogy még azt nem tudja eldönteni, mi legyen ez a bármi. Illetve, hogy miként legyen az a bármi.
Fogják meg Magyar Pétert és az ellenzék győzelemre esélyes politikai szereplőit és zárják börtönbe? Vagy do:bják ki az ablakon, mint Putyinisztánban? Vagy tiltsák be az egész szabad sajtót, hiszen mindenki ukrán ügynök és hazaár:uló? Darálják be a civileket, kezdve azzal, hogy a szélsőjobbos er:őszakszervezeteket, akiket a maffiózó Tor:ozckai tart rövid pózáron, most majd neki vezetik a betiltott Pride felvonulásnak? És akkor a polgárháborús helyzetre hivatkozva azonnal életbe léphet a hadiállapot és minden egyéb jogfosztás?


