2025. június 23., hétfő

GÁBOR GYÖRGY: PÁL APOSTOL II. LEVELE AZ ATOMCENTRIFUGÁSOKHOZ

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.06.23.


Kedves olvasó, tudd be a szakmámnak, hogy e sorok írója előbb felejti el, hová tette a slusszkulcsát vagy a tanszéki kulcsát fél perccel ezelőtt, vagy azt, hogy voltaképpen milyen célból is ment le az Aldiba, mint azt, hogy mi történt mondjuk 2500 évvel ezelőtt, vagy akár „csak” hét éve a politikatörténetben.

Mert – emlékeim szerint – Semjén Zsolt valamikor 2017 tájékán Teheránba ment, hogy megkösse a „Pax Atomica in Nomine Christi” (Krisztus Nevében Kötött Atom-béke, közismertebb nevén: Krisztus Nevében Dúsított Béke) programját az akkori iráni vezetéssel, mintegy 85 millió eurós magyar hitelkeretből finanszírozva. Mert ahogy az evangélium írja: „Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Máté 10,16). És így is lőn, csak a sorrend változott kissé: Semjén testvér egy galamb eszével írta alá a kígyólelkületű teheráni vezetéssel az atomenergiáról szóló megállapodást. Amott meredezik a kereszténydemokrácia gáncstalan lovagja, előtte turbános ajatollahok és az urándúsításhoz alkalmazott, békepárti centrifugák. És ő, a magyar kereszténység elsőszámú politikai pásztora, hittel, reménnyel és szeretettel támogatja a síita atomenergiát. Mert a békesség útja keskeny, de dúsan szórt urániummal teli.

És milyen szép keresztényi gesztus! A zsidó-keresztény hagyomány örökségét vállain hordozó magyar kormány képviselője kéz a kézben a holokauszt-tagadásban jeleskedő, a holokauszt roppant vicces témájából két ízben is nagysikerű karikatúraversenyt rendező, amúgy Izraelt a térképről letörölni kívánó rezsim vallási és világi vezetőivel, akik Krisztus népét, amelybe beleszületett és hitbéli utódait egyaránt kitüntetett szeretettel üldözik, és közben Allah nevében szorgosan dúsítják az uránt. Quo vadis, Semjén testvér?
Jézus elfordítja fejét, Semjén tekintete azonban rendíthetetlen: „Ők is emberek. Jó emberek. És atommal is lehet keresztényi módon bánni, ha elég erősen hiszünk benne.” Semjén hittel teli lélekkel vallja: Irán nem csak a perzsa bölcsesség, hanem az atomreaktorok Betleheme. És ő, a magyar napkeleti bölcs, hozta ajándékba az euróval teli aranyat, s mirha helyett némi technológiai know-how-t. Így válik eggyé kereszténység, politika és haszon, mint a Szentháromság, ahol az Atya Irán, a Fiú a magyar költségvetés, a Szentlélek pedig valahol Paks térségében lebeg.

És most az amerikai agresszorok egy éjszaka alatt, civilizatorikus fittyet hányva a magyar-iráni közös Szentháromságra, a keresztény-síita békepárti atomprogramra, a magyar napkeleti bölcs hozta ajándékra, lebombázzák a keresztény-síita ökumenikus szentséget, a kedves kis atomreaktorokat, akkor hát mi a teendő? Azt hiszem, azonnali hadüzenet az USA-nak, egyben nemzetközi fórumokon benyújtani Magyarország kártérítési követeléseit. Elvégre Trump könnyen lehet, hogy olyan létesítményt rombolt porig, amelyben ott rezgett a magyar hitel lelke, ott izzott Semjén testvéri kézjegye, ott pislákolt a KDNP-s evangéliumi pénzmag, ott kondult meg a keresztény–síita centrifugabarátság harangja, ott illatozott a miniszterelnökségi exportmisszió tömjénfüstje, és ott parázslott a NER-rendszer békepártiságának termomagfúziós áhítata.

Ez volna a hálás szövetség? Együtt az asztalnál a NATO-ban, de hátba döfve urán által, homályosan?

Ne feledjük: mi nemzeti kegyességgel és keresztény jóindulattal nyitottuk meg a szívünket és a kasszánkat e jámbor mullahok által irányított, véreskezű, teokratikus diktatúra előtt, akik a maguk szent hevületében gazdagítják az Urat, de legalábbis az uránt.

Mert az energia Isten adománya. És ha már Paks kevésnek bizonyult a szellemi-lelki harcban, akkor jöjjön Teherán, jöjjön Iszfahán, jöjjön, ahol csak centrifuga forog és az atommag szépen hasad, mert az Úr is megosztja a kenyeret. S ha bármikor is kérdezik: keresztényi-e együttműködni egy olyan rendszerrel, mely tagadja a holokausztot, üldözi a keresztényeket meg a zsidókat, és az atommal incselkedik? Feleljétek bátran: „Békesség nektek, ti dúsítók, kik nem emberi kéztől, hanem költségvetési kegyelemből nyertetek uránt.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.