2017. február 18., szombat

BŰNBAKKÉPZÉS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.02.18.



A bűnbakképzés a politikai harc szerves részét képezte eddig is és nyilván ezután is megmarad annak. E folyamat lényege az, hogy a politikai ellenfelekről bebizonyítják, de legalábbis megpróbálják bebizonyítani azt, hogy úgy politikusként, mint emberileg alkalmatlan arra, hogy egy közösséget képviseljen, magyarán alkalmatlan politikusnak. Nyilvánvaló az, hogy ezt minden politikai csoportosulás igyekszik a legjobban megvalósítani, hiszen ezzel sikerül saját maguk számára megszerezni, vagy növelni a hitelességet és olyan támogatókat gyűjteni, megtartani, akik a későbbiek során reájuk fognak szavazni. Tehát minden cselekmény arra irányul, hogy akár valós történésekkel, akár kitalált eseményekkel a politikai ellenfelet morálisan megsemmisítsék.

A bűnbakképzés egyik legelterjedtebb formája a demagógia módszerének alkalmazása. Ez is ősidők óta létező jelenség, nem hiányzott egyetlen igazi politikus fegyvertárából sem. Ferrero például úgy jellemezte Iulius Caesart, hogy ő volt a világ legnagyobb demagógja. Ez nagyon jó jellemzés volt a történész részéről, hiszen emberileg Caesarban valóban sok kivetni valót lehetett fellelni. Állandóan adósságban úszott, a köztársaságban uralkodó erkölcsi normákat lelkiismeret furdalás nélkül felrúgta, a politikai ellenfeleit likvidálta, a Római Köztársaságot gyakorlatilag felszámolta azzal, hogy örökös diktátorrá neveztette ki magát. Ennek ellenére a nép mégis a pajzsára emelte, mert tényleg kiváló hadvezér volt és a hódításaival olyan életszínvonalat biztosított a római patríciusoknak, ami minden hibáját elhomályosította és feledtette a népben.

Bár Orbán Viktor
sohasem válhat egy Caesarhoz hasonló politikussá, róla nem fognak szobrot készíteni talán sohasem, mégis kiváló érzékkel játszik a demagógia hullámhosszán. Erre korábban is volt sok jó példa, elég, ha csak Deutsch Tamás egyik rokonának megfigyelési botrányára utalok. Az egészből ugyan semmi sem volt igaz, mégis hosszú időn keresztül tematizálni tudta a közvélemény figyelmét és igen sokan voltak olyanok, akik hittek Orbán trükkjének. Ennek pedig az volt a következménye, hogy később nagyon sokan úgy beszéltek róla, hogy az ténylegesen is megtörtént, csak az álnok baloldal azt letagadja. Tehát egy valótlan, kreált eseményt is úgy lehetett előadni és eladni, hogy azt elhitték, és sikerült a politikai ellenfelet lejáratniuk. Az egész hercehurcának pedig éppen ez volt a legfontosabb célja...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.