2017. november 27., hétfő

ELTEMETTÉK AZ ELÍTÉLT KÓPÉT

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.11.26.


Pár nappal ezelőtt meghalt Stadler József, aki rendszerváltás utáni Magyarországon kétségtelenül az egyik szimbolumává vált a csibészeknek. Tegnap elkísérték az utolsó földi útjára, amelyről képek sorozata is megtalálható az interneten. Nagyjából ennyi. Meg egy kicsi.

Nem a halál ténye, mert az mindenkit utolér. A biológia jelen állása szerint. Mert a klónozás sem tudná az élet pillanatnyi állapotait, társadalmi környezeteit reprodukálni. Az azonban kétségtelen, hogy Stadler a stadionépítéssel megelőzte a korát. Orbánét mindenképpen. Ha kicsit később építkezik, talán még államtitkár is lehetett volna. Esetleg miniszter is, ha bizonyítani tudja: a terhére rót adócsalások egy részéért szotyolát vett a Fidesz-frakciónak. De ezt már nem fogjuk megtudni. Ahogy azt sem, hogy az akasztói vállalkozó vállalta volna-e ezt a fene nagy, és erősen kétséges megtiszteltetést. Ahogy azt sem fogjuk már megtudni, hogy Rózsa Sándor annak idején vállalta-e volna a nemzeti bankár állását. Noha a tehetsége talán meg lett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.