2018. augusztus 24., péntek

A PELENKAHÁBORÚ HÁROM ASPEKTUSA, MELYEKRŐL KEVÉS SZÓ ESETT EDDIG

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.08.24.


A közszolgálatinak csúfolt televízió is szükségét érezte annak, hogy beszálljon Orbán Ráhel oldalán az úgynevezett pelenkaháborúba, ugyanis az érintett ma már nem egyszerűen a miniszterelnök egyik gyermeke, hanem bizonyos értelemben a szellemi örököse is. Így aztán, aki szóvá teszi, hogy Orbán Viktor legidősebb lánya eléggé el nem ítélhető módon egy horvát autópálya mellett helyzete el gyermeke bűzös csomagját, az tulajdonképpen Soros György fizetett ügynöke. Azt azonban, hogy a családtagokat is kikezdik egy gyilkos politikai kampány részeként, a kormányzópárt tette napi rutinná. Lássuk tehát, miként mérhetjük le a magyar közélet állapotát a „kakigate-en” keresztül!

1. Nem is volt olyan rég, amikor az egyik legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét nyíltan vagy aljas célozgatásokkal folyamatosan lebuzizták a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok. Vona Gábor felesége hiába kérte Orbán Viktor feleségét, hogy legalább a gyermekeire való tekintettel állítsa le a férjét, és utasítsa a kormánypropagandát az ilyen nemtelen eszközök mellőzésére. A végén azonban maga a miniszterelnök is beszállt a lejárató kampányba azzal, hogy a parlamenti felszólalásában is Vona nemi identitásán élcelődött. A kormány tehát szelet vetett, és vihart aratott. Orbán Ráhel hibát követett el, és esze ágában sincs bocsánatot kérni, ugyanakkor valakik utasították a kormánymédiát, hogy védjék meg a kakis vádaktól a kormányfő lányát. Az eredmény közismert: szánalmas próbálkozások, hogy hőst csináljanak az amúgy szemérmetlenül szemetelő anyukából. A végén kínjukban azt találták ki a kormány kommunikátorai, hogy erről is a migránsok tehetnek. Hát persze, hogy ő utánuk takarított a terhes magyar anyuka. Hogy ez elsőre miért nem jutott eszükbe?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.