A LEGKISEBB FIÚ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.11.06.

Ha így folytatja, Hadházyból legkisebb fiú lesz, csillagszemű juhász vagy szegénylegény, esetleg királyfi. Népmesei alak, a folklór része, a hős, aki szembe száll a hétfejű sárkánnyal, Döbrögivel és mindenféle földöntúli démonokkal. Szép ez, és szomorú nagyon. Ilyen mesehősök akkor születnek, ha a valóság amúgy kilátástalan, s ha másképp nem, legalább a képzelet világában állítja helyre a nép egyszerű gyermeke az óhajtott rendet, ami egyébként reménytelen.

Hadházy rendelkezik is a népmesei hős tulajdonságaival, építkezések fölött repked, filmez és fényképez, kiabál meg táblákat mutogat, a közönség pedig, mint a fostosok a bábszínházban, ordít neki, hogy mögötte van a gonosz, ezen túl azonban csak nézi a küzdelmét a sötét nézőtérről. Mert mi szeretjük, ha a harcainkat más vívja meg, szurkolunk teljes szívünkkel, de nem akarunk a mese világában lenni. Egy nagy matiné az egész világ nyalókával és gumicukorral.

Felnőttesebben és brutálisan fogalmazva, szeretjük más farkával verni a csalánt, iszonyodva nézzük, hogy Varju képviselőt a földön vonszolják, de nem segítünk neki. Csóváljuk a fejünket, azt mondjuk, hallatlan, micsoda egy világ ez anyukám, kérsz még egy zserbót? Pénzzel váltjuk meg a lelkiismeretünket, Hadházynak utalunk, hogy Kövért ki tudja fizetni, holott a Kövért kellene elzavarni, és máris nem kellene utalni. Azaz, a fejéről a talpára kéne állítani a világot.

A magyar ember – nem orbáni értelemben, hanem Arany János módján – nagylelkű és igazságos, jámbor és barátságos. Vagy nem. Ha el nem romlik, akkor igen. Megeteti az éhezőt, pénzt ad a szenvedőnek és üldözöttnek, bújtatja a menekülőt, szánakozik és együtt érez, viszont málé és passzív. Értsd meg, ennyit tudok tenni, de gondolnom kell a gyerekekre, még meglátnak, kibeszélnek, hogyan nézek a szemükbe aztán, fogjuk meg és vigyétek. Ez a magyar néplélek...

ITT OLVASHATÓ