2019. november 29., péntek

MÁRIS TÁVOZIK A POSZTJÁRÓL A 3,8 MILLIÁRD FORINT KÖZPÉNZBŐL ÉPÜLT DEBRECENI NEMZETKÖZI ELITISKOLA IGAZGATÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2019.11.28.


...Arról az iskoláról van szó, amelynek honlapján a nyáron az volt olvasható, hogy az óvoda egy évre majdnem 2,5 millió forintba kerül, az iskola első öt évfolyamán kis híján 3 millió forintot kell fizetni, a következő öt év már majdnem 4 millióba kerül évente, az utolsó két évfolyam ára pedig megközelíti az 5 millió forintot, ugyancsak évente.

Ugyanakkor ösztöndíjprogramot is hirdettek a kevésbé tehetős gyerekek számára, a Civishír azt írja, hogy erre eddig 11-en jelentkeztek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.