2020. július 17., péntek

FONTOS VÁLTOZÁSOK A NYUGDÍJAKNÁL: DE KI JÁR JÓL EZZEL AZ EGÉSSZEL?

PORTFOLIO
Szerző: VERES DÓRA
2020.07.17.


Magyarországon több mint százezer olyan nyugdíjas van, aki munkát vállal a nyugdíj mellett. A július 1-jén életbe lépett új társadalombiztosítási törvény jelentős változásokat hozott a nem munkaviszonyban munkát végző 65 év felettiek számára: mentesülnek az összesen 18,5 százaléknyi járuléklevonásoktól. Első hangzásra tehát a változással jól járnak a megbízási szerződéssel vagy épp vállalkozóként dolgozó idősek. Ugyanakkor a szakértők szerint a helyzet nem ennyire egyértelmű, több árnyoldala is van a lépésnek.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára januárban úgy fogalmazott, a tavalyi év végén mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett, ami 6 ezerrel több, mint 2018 végén. Vagyis a jelek szerint egyre több a nyugdíjas munkavállaló az országban. Ez nem annyira meglepő, tekintettel arra, hogy csaknem 1 millió nyugdíjas van ma Magyarországon, akiknek a nyugdíja nem éri el a medián nyugdíj (az a nyugdíjösszeg, amely alatt és fölött azonos számban részesülnek nyugdíjban, ennek értéke 2020-ban 127 ezer forint) összegét.

Kevesen járnak jól a lépéssel


Július 1-től kiterjesztették azt a szabályt a nem munkaviszonyban munkát végző nyugdíjasokra is, hogy csak a 15 százalékos szja-t vonják le a bérükből.

TEHÁT A MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉSSEL VAGY VÁLLALKOZÓKÉNT DOLGOZÓ NYUGDÍJASOK IS MENTESÜLNEK AZ ÖSSZESEN 18,5 SZÁZALÉKNYI JÁRULÉKLEVONÁSOKTÓL.

Ennek az érdemi hatása első sorban az, hogy az így dolgozó idősek nettó keresete jelentősen nőni fog.

Nagyon ambivalens ez a lépés. Örülök, hogy a nyugdíjasok munkavállalását nem terhelik további közterhek, ugyanakkor a törvényváltozás is rávilágít arra a problémára, hogy a nyugdíjasok anyagi kiszolgáltatottságát úgy próbálják megoldani, hogy ösztönzik őket, menjenek vissza dolgozni
"

– mondta a Portfolio-nak Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke, hozzátéve, megint a nyugdíjasok azon része jár jól, aki alapvetően is jobb anyagi helyzetben van.

"A korábban magas beosztású, nagyvárosi, jó egészségi állapotnak örvendő, értelmiségi munkát végzőknél igaz, hogy kifejezetten jól járnak, de a tömegeknek ez nem jelent megoldást. A korábban fizikai munkát végző, hátrányos településeken élők, leromlott egészségi állapotban lévők közül sokan már nincsenek olyan állapotban, hogy a nyugdíj mellett munkát vállaljanak, valamint a munkalehetőségek is jobbak a nagyobb városokban élők számára. Vidéken nehezebb munkát találni nyugdíj mellett" – tette hozzá a szakember. Kiemelte azt is, a mai nyugdíjasok közel 80 százaléka krónikus betegségben szenved.

Ezt a ’lestrapált’ nemzedéket munkába küldeni a tisztességes nyugdíj helyett nem igazán erkölcsös

– mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.