2020. november 8., vasárnap

HAZABESZÉD – PÁRBESZÉD-KÉPTELEN ILLIBERALIZMUS KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MEGBÉLYEGZŐ MONDÁSOK

NÉPSZAVA
Szerző: BALASSA TAMÁS
2020.11.08.


Jókorára hízott a Fidesz kommunikációs jószága, a kormány- és pártpropaganda-hálózat több ezer fősre duzzadt, de még mindig éhes. A fiatal kádereknek rendre kell a hely, a „dumagép” újabb és újabb kutatóintézettel és alapítvánnyal bővül. Az eredmény elsősorban mégsem a költségek miatt visszatetsző, hanem az illiberalizmus kommunikáció párbeszéd-képtelensége és megbélyegző mondásai miatt – a végeredmény: a 30 éves köztársaság a szellemi tönkszélre sodródott.

„A baloldalra nem lehet számítani” – egy pállott gondolat Dömötör Csaba államtitkár (a kormány egyik kommunikációs pitbullja) aktuális parlamenti fellépéséből, aminek lényege: mondogasd az agytröszt „napi üzenetéből” kovácsolt klisét napestig. A play gombot egyébként Orbán Viktor nyomta meg Tusnádfürdőn, amikor kinyilatkozta, hogy „a baloldal, amikor csak teheti, ráront nemzetére”. Azóta ezt ragozza, erősíti fel a szócsőhadosztály. 

Ha volna időnk kivárni a lebutított beszéd evolúciós hatását, megdöbbennénk a végére. De nincs. Igaz, a végét így is sejteni lehet. Az történik, ami a mitológiai gorgókkal. Akik hárman voltak, és szépek. Eurüalé mint messze üvöltő, Szthei­nó mint erőteljes és Medusza mint az uralkodó. És akiket Pallasz Athéné olyan rúttá változtatott, hogy aki rájuk nézett, kővé dermedt. 

Szépnek és erőteljesnek indult a Fidesz is, aztán a hazafiságot és az értelmet lecserélte Finkelstein cinikus, amerikai kampánystratégiájára, miszerint: a győzelemért mindent. Visszatérve a gorgóanalógiára: ha az uralkodó a kormány, az erőteljes a párt, akkor a messze üvöltő nem lehet más, csak a médiaármádia. Sziklává is dermesztették az országot, amely mintha mégis unná már a kőkemény tétlenséget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.