2020. november 8., vasárnap

TRUMP TANULT ORBÁNTÓL, VAGY FORDÍTVA?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.11.08.


Változott a helyzet tavaszhoz képest: az ellenzéki pártok hozzájárulnak a rendkívüli jogrend soron kívüli bevezetéséhez. Az országgyűlés – ily módon – kedden meg fogja szavazni a miniszterelnöki kérést, így Orbán azonnal intézkedhet.


Emlékszünk: tavasszal az ellenzéki pártok azt kifogásolták, hogy a miniszterelnök korlátlan idejű felhatalmazást kért, ezért nem adták a voksukat, Orbán nem kapott kétharmadnyi szavazatot ahhoz, hogy azonnal teljhatalomhoz jusson. Ezért aztán a négyötödhöz kötött jóváhagyás elmaradt; csúszott egy hetet, amikor már a kétharmad – vö: 133 bátor ember – is elegendő volt a rendkívüli jogrend bevezetéséhez. Akkoriban – nem árt, ha emlékszünk rá – a kormánypárt még úgy tervezte: a járvány okozta helyzet miatt, a parlament se ülésezzen, utóbb azonban ettől a tervétől elállt, sőt: úgy viselkedett, mintha mindig is, a demok
rácia legfőbb letéteményeseként, az országgyűlés működtetését tartaná alapvetésnek. 

Természetesen, mint azt Bárándy Péter volt igazságügyi minisztertől kezdve több szakértő is elmondta: semmi szükség nem volt a rendkívüli jogrendre, az alaptörvény, és a meglévő egészségügyi törvény pontosan elegendő lett volna minden intézkedéshez. Abban pedig – tíz év tapasztalata alapján – nem lehet, nem lehetett bízni, hogy a kormány kizárólag a járvány elhárítására fogja használni a korlátlan hatalmát; olyan törvényeket is életbe léptet, amelyeknek semmi közük a járványhoz, viszont annál több a vagyon gyarapításához. 

Már akkor viszonylag gyorsan, egyértelművé vált, hogy Orbán politikai csapdát állított az ellenzéknek: az elutasítást úgy kommunikálta, hogy a politikai vetélytárs nem törődik az emberekkel, nem partner a veszély elhárításában. A kormányfőtől folyamatosan hallhattuk ezen érveket, mi több, hallhatjuk a mai napig is. Még akkor is, ha az állítás némiképp ellentmondásban áll azzal a másik kijelentéssel, miszerint a kormány sikeresen védekezett az első hullám idején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.