2021. március 29., hétfő

DÖNTENI KELL, HOGY KI HALJON MEG

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.03.29.


„Ezek állandóan díjak után rohangásznak. A legnagyobb fasiszta diktátor Adolf Hitler” – mondja Woody Allen (Alvey) az Annie Hallban. És talán nem véletlen, ha folyamatosan ez az idézet ugrik be nekem, ha a magyar kormány kommunikációját hallom, szinte mindegy, hogy milyen ügyben. Most például, a bizonyos szempontból aktivizálódott Kásler Miklós nyilatkozott oda, hogy Magyarország lesz az első Európában, amely kinyithatja az életet, és május végére nagyjából visszatérhetünk oda, ahol a járvány előtt jártunk. Szóval most ebben vagyunk – leszünk – elsők, tegnap az európai átoltottsági listát vezettük, még korábban a a lélegeztetőgépek számában voltunk a világ legjobbjai. Véletlenül sem hallhatjuk egyetlen hivatalos, kormányközeli személytől a hiteles adatokat, a teljes képet; most éppen, ahogy az orvosi szakszervezet elnöke mondta, inkább a hamis biztonságtudat sugallata a központi előírás. Hogy Káslert idézzem újra „, a magyar egészségügy nemcsak felszereltségében és struktúrájában, hanem ahogy Dobó mondta, „a várvédők szívében is” Európában a legjobbak közé tartozik.


Értem én a minisztert, főként a hasonlatrendszerét: szeretne idomulni főnökéhez, így aztán saját magát és az egészségügyet is a csatamezőre – itt Dobó várába – képzeli, miközben egyébként saját magát ez a főnök, azaz Orbán Viktor, egyáltalán nem engedte a harcmező közepéhez. Ezzel természetesen nem akarom Kásler orvosi képességeit, tudását kisebbíteni, legfeljebb annyit állítok: pocsék egészségügyi miniszternek bizonyult, és ezt feltehetően – bevallatlanul – maga a miniszterelnök is idejekorán felismerte.

De: mégis érdemes visszatérni, az egyébként sokszor zavaros, de leginkább megnyilatkozásainak az utolsó darabjára. A fentebb már idézett beszélgetésben – Bayer Zsoltnál – a jelenlegi helyzetről azt mondta, hogy: „ezekben a napokban a magyar fertőzési és halálozási adatok rendkívül magasak, de a járvány egy évének a legkülönbözőbb napjain Magyarországon ugyan ezek az adatok „más pozícióban voltak, volt, amikor a világ legjobbjai közé tartozott”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.