„VAN EGY SAJÁTOS MAGYAR ÁLDOZATI MENTALITÁS” – INTERJÚ CSEPELI GYÖRGGYEL

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2023.12.25.

A közjó tökéletes megvalósítása ábránd, de olyan ábránd, amelyről nem szabad lemondanunk. Akkor se, ha egyre inkább terjednek a rossz kormányzás tünetei – mondja a szociológus. Szerinte a magyarok még rá is játszanak arra, hogy nem értik meg őket, és ők sem másokat.

Örök ellentétpár: a jó és a rossz. Van-e ezeknek a fogalmaknak olyan jelentéstartalmuk, amelyek a változó politikai, kulturális és vallási hatások ellenére állandó maradtak az idők során?

Az élő szervezeteknek az állat-, de a növényvilágban is megvan az a képességük, hogy megkülönböztessék a túlélést, a szaporodást, a továbbörökítést szolgáló ingereket azoktól, amelyek destruálnak, pusztítanak, evolúciós szempontból zsákutcába visznek. Ezt az evolúciós örökséget visszük tovább mi, emberek, csak nyilvánvalóan más körülmények között. A genetikai meghatározottság bizonyos fokig az embereknél is eldönti, hogy mi a jó, és mi a rossz – mi az, ami oltja a szomjat, vagy mi az, ami csillapítja az éhséget –, de erre még ráépül egy kulturális normarendszer is. Vannak ingerek, amelyeket kerülünk, és vannak ingerek, amelyek iránt vonzódunk ugyan, de – például a szexualitás esetében – az adott kultúra mondja meg nekünk, hogy ezek közül mi a megengedett. Említhetem a gasztronómiát is. A magyarok nem eszik meg a macskát, ami viszont más kultúrákban esetleg elfogadott étel. A jó és a rossz problémája az emberi világban már messzemenően relativizálódott.

Magyarországon létezik-e közmegegyezés arról, hogy mi számít jónak?

Feltétlenül, ettől vagyunk magyarok. Nemcsak a magyar, hanem minden nemzet attól nemzet, hogy vannak bizonyos konszenzuális beidegződései. Akár értéknek is nevezhetjük ezeket. Nálunk specifikum, hogy ezek a beidegződések erős negativizmussal terheltek. A magyar történelem enyhén szólva nem hemzseg a dicsőséges eseményektől. Elég csak elolvasni Kölcsey Ferenc Himnuszát, tele van halálhörgéssel, magzataink hamvvedrével, vérözönnel, balsorssal. Ha összehasonlítjuk a magyar himnuszt az összes többivel, szembetűnő a különbség. A negatívumokra érzékenyebbek vagyunk, mint a pozitívumokra, ez talán megkülönböztető sajátosságunk más nemzetekhez képest. Az is a sajátosságunk, hogy a nyelvünk meglehetősen elszigetelt, nem indoeurópai struktúra szerint szerveződik. Ennek következtében nem értenek meg bennünket, mi sem értünk meg másokat. Tulajdonképpen erre rá is játszunk, mert nyelvet azért éppenséggel lehetne tanulni, ahogyan a finnek meg tudják tenni. Tehát van egy sajátos áldozati mentalitásunk, az „egyedül vagyunk” érzése, vannak nemzeti komplexusaink, és minderre rátelepszik két nagyon fontos XX. századi trauma...

ITT OLVASHATÓ