JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.10.01.
...A gyűlölet sok energiát felemésztő, folyamatos viszony a gyűlölet tárgyához (aki persze inkább alany, mert azt hiszem, egy tárgyat nem lehet gyűlölni, talán még egy állatot sem. Nem tudom, nincs személyes tapasztalatom, bizonyára vannak emberek, akik képesek bármit is gyűlölni, de az alapmegállapítást igaznak, valósnak vélem, ha hullámzó is az érzelem hőfoka, az indulat kitöréseinek intenzitása, a viszony nem változik.
Nem akarok általános érvényű, fenenagy igazságokat másokra oktrojálni, inkább csak azt mondom, én hogyan képzelem a gyűlölet működését - miért nem határozható meg mint a szeretet ellentéte, talán még úgy sem, mint a szerelem ellentéte. A szeretetet számomra értékes tulajdonságok halmaza alakítja, minél több jó tulajdonság nyilvánul meg a szeretni kezdett ember részéről, annál kiterjedtebb és színesebb búrát von körém - itt persze csak az idegenekről beszélek, a fiaimnak semmit sem kellett tenniük (teljesen más érzelemfajta), annál többet a mamájuknak (mindez természetesen fordítva is igaz, nyilván tudják, az ember felesége nem véletlenül nem a rokona).
Aki taszít, akár az első pillanattól, akár később, és mind több rossz tulajdonságot mutat, amik legyűrik az esetleg föllelhető jókat, az távolodik tőlem, az bármilyen undorító is, bármennyire növeli is a taszító tetteinek a számát, nem létesíthet velem semmilyen viszonyt, minthogy mértani haladvány szerinti sebességgel távolodik tőlem, ahogyan előbukkannak a számomra ellenszenves jellemzői. Alapvetően jóindulatúnak születtem, mindenkiről hajlamos vagyok a jót feltételezni, azaz minden ismeretség rokonszenvvel kezdődik, még akkor is, ha csak tizedmásodpercekig tart. De ahogy szűnik ez a befogadásra való hajlam, úgy lesz a potenciális szeretetből rossz vélemény, elítélő távolságtartás, majd undor, végül megvetés.
A gyűlöletre hajlamos ember másképp viselkedik, ő viszonyt teremt, a mozgása pánikszerűvé válik, akár menekül, mert fél gyűlölete tárgyától, akár közelít hozzá, hogy agyonverje, esetleg megölje, a gyűlölni képes egyénnel kapcsolatban kétségeim vannak, képes-e szeretetre - de ez most más kérdés, mint ahogyan a szerelemből gyűlöletbe átcsapó lobogás is más viselkedésforma, nem tudom, csak gondolom.
Néhány napja írtam Magyarország miniszterelnökéről a magánrepülőgép kapcsán, most nem a benne lángoló gyűlöletről és az ezzel együtt járó rettegésről, csak mint egy bizonyos embercsoport képviselőjéről. Mely embercsoportra jellemző az ingerszegény környezetbe születés, valamint a változatlan körülmények között való neveltetés, annak az igénynek a teljes hiánya, hogy ebből kitörjön egy pozitív cél, az emberré válás érdekében, és az illető csoport további szűkítésével hamar felismerhetővé válik az egyedüli éltető motiváció, ami az ide tartozó egyedeket végig kíséri az életükön, a gyűlölet által tüzelt bosszúvágy. Ez utóbbi motivációt inkább csak érintettem, a kultúra hiányára helyeztem a hangsúlyt. Elkövettem azt a hibát, hogy nem fejtettem ki bővebben, mit kell tudnunk erről az embercsoportról, marxista terminológiával szólva társadalmi osztályról. Mint ahogyan elmulasztottam taglalni, milyen a viszonyom ehhez a társadalmi osztályhoz. Ezt most pótolom: semmilyen. Nincsenek érzelmeim embercsoportok iránt, akkor sem volnának, ha a csoport imént sorolt jellemzői az egyedekre is kivétel nélkül és kizárólagosan volnának jellemzők, és nekem az egyes emberekhez kellene kötődnöm, mert az már egyénenként más leírást kívánna. Az a tény, hogy egy olyan társadalmi osztály kellős közepén nőttem fel, amilyen az itt részletezett, egyetlen következtetést enged, nevezetesen, hogy ezt az embercsoportot jobban ismerem, mint az, aki nem közöttük nőtt fel. Az oda tartozó egyedek iránt való érzelmeim ebből a szempontból nem relevánsak, mindössze az megjegyzendő, miszerint ezek az érzelmek könnyebben orientálódtak azáltal, hogy ismertem a közeget.
Egy miniszterelnök, azaz bizonyos szempontból az elsőszámú elöljáró mindenekelőtt felelősséggel tartozik az ország minden egyes lakójáért. Ez a felelősség azt jelenti, hogy tartozik minden egyes embernek az emberhez méltó életkörülményeiről gondoskodni, természetesen attól függően, milyenek az ország lehetőségei. De akármilyenek is, azon lehetőségek jobbítása mindenképpen a jelzett felelősség alapvető kötelezettségei közül is az első. Lévén a miniszterelnöki funkció politikusi állás, a politikus pedig értelemszerűen nem lehet más, mint hüllőagyú, fenti leírás felfogása mindenképpen problematikus (a "hüllőagyú" pszichológiai kategória, ez a fajta emberi "karakter" az emberi agy legprimitívebb részéről kapta a nevét, a más néven agytörzsként ismert egységről, ez irányítja az emberi szervezet alapvető működését, jelzi az éhséget, szomjúságot, szexuális vágyat, a düh és a félelem is innen ered, a "támadj vagy menekülj" központja is a hüllőagy). Nem minden hüllőagyú politikus, de minden politikus hüllőagyú - szerencsés esetben bizonyos alfajuk képes működtetni a neocortexet, más néven agykérget is, ami például a gondolkodás képességét teszi lehetővé, ez az alfaj ritka. Az elvárhatóhoz közelítő miniszterelnök mindenesetre széles látókörű, a világ jelenségeit felfogni és feldolgozni képes, empátiára hajlamos ember, minthogy erről a szintről látható és értelmezhető az a társadalmi osztály, amit fentebb vázoltam. De ugyanez fordítva nem működik, hogy többször használt metaforámmal tegyem ezt a tételt közérthetővé, a baromfiszaros udvarról nem lehet föllátni az emberi kultúra alsó szintjére sem. Pedig ahhoz, hogy valaki törődni tudjon az ország minden egyes lakójának életkörülményeivel, hogy azokat emberhez méltóvá bírja alakítani, sajnálatos módon szükséges a mindenkori miniszterelnök kiemelkedése az állatvilágnak abból a rendszertani részéből, ahová különben "helyből" mindannyian tartozunk...
