444.HUSzerző: ÁCS DÁNIEL2023.01.22.
- 2022-ben adta ki újra magyarul a Park Kiadó Timothy Snyder történész 2010-es könyvét, a Véres övezetet. Nem véletlenül. Aktuálissá vált.
- A grandiózus munka azt a területet mutatja be, ahol a német és szovjet tömeggyilkos politika egymással átfedésbe került.
- Az amerikai történész a könyv egyik fejezetében arról ír nagy részletességgel, hogy Sztálin 1932-ben és 1933-ban hogyan éheztetett halálra tervezetten több millió ukrán parasztot.
- Ez a holodomor, az ukrán nép történetének legnagyobb katasztrófája.
Címlapkép: Kiéhezett parasztok holttestei egy harkivi utcán (1933). Alexander Wienerberger fotója Theodor Innitzer bécsi érsek gyűjteményéből.
A tömeges éhínség Sztálin első, 1928 és 1932 között megvalósított ötéves tervének eredménye volt. A terv két grandiózus politikai projektből állt: iparosítás, kollektivizálás. „A szocializmus építése olyan nagy munka, mintha az óceánt kavarnánk fel” – fogalmazott Sztálin, és 1929 decemberében bejelentette, hogy a kulákságot mint osztályt likvidálni kell. Sztálin programmondatáról plakát is készült, ott virított minden fontos helyen: az egyik kulák egy traktor kereke mögött bújkál meg, a másik majom képében halmozza fel a búzát, a harmadik pedig a szájával szívja ki a tehén tőgyéből a tejet. Azt, hogy ki számít kuláknak, az állam döntötte el. 1930 januárjában az SZKP Politikai Bizottsága megbízta a OGPU-t, hogy az egész Szovjetunió területén szűrjék meg a legnépesebb társadalmi csoportot, a parasztságot. A politikai rendőrség minden helységben háromtagú bizottságot (trojkát) állított fel, ezek döntöttek a parasztság sorsáról. A trojkának, ami az államrendőrség egyik képviselőjéből, egy helyi pártvezetőből és egy ügyészből állt, jogában állt gyors ítéleteket hozni, akár halálos ítéletet is, ami ellen fellebbezni nem lehetett. Csak 1930 első négy hónapjában már 113 637 kuláknak nyilvánított személyt deportáltak Ukrajnából az Urálba, Kazahsztánba vagy Szibériába, börtöntáborokba. Ezáltal a módosabb, befolyásosabb, ellenállásra képes parasztokat kiiktatták, a vidéki embereket megfosztották természetes vezetőiktől. A „szűréssel” párhuzamosan szélsebes kollektivizálásba kezdtek. Az ukrán pártvezetés ígéretet tett, hogy egy éven belül az egész köztársaságot kollektivizálja, de a helyi pártaktivisták igyekeztek ezen is túltenni, 9-12 hét alatt akarták végrehajtani a programot. Fenyegetéssel és gyakran gyilkos erőszakkal kényszerítették a parasztokat, hogy adják át földjeiket, és lépjenek be a kollektív gazdaságokba.
1930 márciusára a Szovjetunió megművelhető földjeinek 71%-át sikerült a kollektív gazdaságokhoz csatolni. Elvben ez azt jelentette, hogy a parasztoknak a továbbiakban nem volt joguk a saját maguk számára termelni. Az állam vagyis a párt vezetői mondták meg, miből, mennyit, mikor termeljenek, tőlük kapták a fizetésüket, az eszközeiket.
Ukrajnában a parasztokat talán még jobban megrémítette a föld elvesztése, mint az orosz parasztokat, akiknél a közösségi gazdálkodásnak voltak hagyományai. Egész történelmük a földesurakkal való küzdelemről szólt, és egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy a bolsevik forradalommal végre győzedelmeskedtek. A kollektivizálást viszont második jobbágyságként élték meg. A különbség annyi volt, hogy már nem a földesuraknak, hanem a kommunista pártnak voltak kiszolgáltatva. Az ukrán parasztság lába alól szó szerint kicsúszott a talaj, féltek az éhezéstől, a kivívott függetlenség elvesztésétől, sőt a lelkük üdvét is féltették. Ugyanis az ukrán falusi társadalom még mindig vallásos volt. Sokan közülük az ateista, kommunisták által diktált kollektivizálást az ördöggel kötött szövetségnek tartották. Így aztán az 1930-ban az OGPU csaknem egymillió egyéni ellenállási akciót rögzített. 1930-ban a Szovjetunióban kitört tömeges parasztlázadásoknak csaknem a fele Ukrajnában történt. Ezrével emigráltak Lengyelországba. Volt, hogy egész falvak fogták a templomi zászlót és a feszületet, és elindultak nyugatra.
Sztálin ennek hatására felfüggesztette a kollektivizálást. Feloszlatta a kollektív gazdaságokat. Taktikai visszavonulást hajtott végre. 1930 március 2-án cikket jelentetett meg „Akiknek a siker a fejébe szállt” címmel, amiben azt állította, hogy a kollektivizálók (természetesen nem ő) túlzásokba estek, és helytelenül, erőszakkal léptették be a parasztokat az állami gazdaságokba. 1930-ban az ukránok úgy arattak és úgy vetettek, mintha a föld az övék volna. A nyáron nagyon jó volt az időjárás, az év bő termést hozott.
A párt 1931-ben óvatosabban, lassabb tempóban, de újra nekiveselkedett a mezőgazdaság modellváltásának. Első körben a párt ukrán tagozatának alsó szintjén tisztogatást rendeztek a káderek között. Ők lettek a bűnbakok az 1930-as kudarcért, majd úgy megadóztatták, ellehetetlenítették a független gazdákat, hogy azok számára nem volt más út, mint belépni a kollektív gazdaságokba. Például a kollektív gazdaságok megszavazhatták, hogy elvegyék a függetlenek félretett vetőmagjait, ami gyakorlatilag azonnal kicsinálta a magángazdaságokat. A deportálások is folytatódtak, 32 127 háztartást (!) költöztettek a Gulágra. 1931 végére immár véglegesen és valóban elérte a 70%-ot a kollektivizált ukrán termőföldterület. Sztálin győzött...
