2021. június 27., vasárnap

HARMINC ÉVE TÖRT KI A DÉLSZLÁV HÁBORÚ

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.06.27.



Horvátország és Szlovénia 1991. június 25-én kiáltotta ki függetlenségét, és ezzel hivatalosan is megindult a többnemzetiségű Jugoszlávia felbomlása. A nacionalista feszültségkeltés és fegyveres konfliktusok már e nap előtt megkezdődtek, és egy egész évtizeden át sújtották a nyugat-balkáni társadalmakat. Ma már kevesen emlékeznek, de néhány bombával és tucatnyi megrongálódott házzal a délszláv háború Magyarországot is érintette, de fogadtunk be rengeteg menekültek és politikailag is kivettük részünket a déli szomszédainknál dúló konfliktus alakulásából. A harmincadik évforduló alkalmából a Partizán felidézi, milyen volt abban az időben magyar politikai döntéshozónak lenni, beszélgetünk frontvonalat megjárt hazai újságírókkal, és vendégünk lesz Jugoszlávia rövid ideig hivatalban lévő, békepárti igazságügyi minisztere, a nagymúltú vajdasági magyar ügyvédcsaládból származó Várady Tibor is.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA: A KÖZGYŰJTEMÉNYEK HELYZETE A NER-BEN

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.06.27.



A Partizán és az OSA Archívum együttműködésében a Múzeumok Éjszakáján panelbeszélgetésekkel készülünk, 20 órától késő estig. A beszélgetések során körüljárjuk, hogy az elmúlt évtized mit jelent a múzeumi szférának a dolgozói, az állományvédelmi és az intézményi szinten. Vendégeinkkel egy-egy múzeumi helyzetképet is felvillantunk, szó lesz a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről, a Szépművészeti Múzeumról, és a pécsi Janus Pannonius Múzeum kapcsán kirobbant igazgatóválasztási botrányról is többek között. Amellett, hogy megpróbáljuk értelmezni a NER közgyűjteményekre vonatkozó kultúrpolitikai koncepcióját, megnézünk alternatív kezdeményezéseket, és szó lesz arról, hogy hogyan írja magát a történelem: a marginalizált csoportok történetét hogyan lehet feldolgozni?

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN VIKTOR NEM VALÓ EURÓPÁBA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.06.27.


Jean Asselborn abban bízik, hogy a jogászok megtalálják a kellő eszközt a Fidesz ellen.


Kurier

A luxemburgi külügyminiszter fenntartja véleményét, miszerint Orbán Viktor nem való Európába, de ő ezt már a menekültválság óta mondja. Asselborn megjegyezte: pontosan tudja, hogy a magyarokat nem lehet kizárni az unióban, de itt nem is a népről van szó. Az uniónak azonban össze kell fognia, és ez már meg is indult, mármint hogy politikailag teljesen elszigetelődjön a kormányfő. Közben pedig reménykedik, hogy a jogászok megtalálják a kellő eszközt a Fidesz ellen.

Ezzel arra utalt, hogy a Bizottság előkészületeket tett a kötelezettségszegési eljárás megindítására. Levelet küldött Budapestre, kifejtve benne, hogy Budapest megsérti az EU értékeit. A magyar fél pedig válaszol, ha úgy látja jónak. Ám utána érkezik az újabb üzenet, amely azt tartalmazza, hogy ha nem változik semmi, akkor az ügy az Európai Bíróság előtt köt ki. Asselborn reméli, hogy a testület lesz annyira bölcs és helyes döntést fog hozni.

Der Standard

Mind a három német nagy párt kancellárjelöltje keményebb fellépést sürget Orbán Viktor ellen, azzal a különbségek, hogy a zöldek képviselője az LMBT-törvény miatt az uniós anyagi támogatásokat is visszafognák. Ám a tegnapi, újabb vitában Laschet és Scholz, a CDU, illetve az SPD nevében arra figyelmeztette Baerbockot, hogy ez nem megy, mert a jogállami mechanizmust csak ott lehet bevetni, ahol brüsszeli pénzek vannak veszélyben. Vagyis nem elegendő, hogy a magyar fél nem tartja be az európai értékeket.

A kereszténydemokrata politikus ugyanakkor rámutatott, hogy minden jogos bírálat mellett nem szabad frontális támadást indítani a keleti tagok ellen, meg kell találni a módját, hogy a földrész középső és keleti országai visszataláljanak az európai útra. Mind ő, mind szociáldemokrata kollégája fontosnak nevezte, hogy várják meg, mint mond az Európai Bíróság, tehát hogy Magyarország valóban megszegi-e az alapelveket, pl. az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán.

Le Monde

Macron szerint az EU-ban szembe kell szállni az erősödő illiberalizmussal, de szerinte itt nem Orbánról van szó, noha a homofób magyar jogszabály váltott ki igen heves szócsatát Brüsszelben. A francia elnök úgy fogalmazott, hogy itt kulturális-civilizációs csata zajlik, amit meg kell vívni. Merthogy azt tapasztalni: a magyaroknál, lengyeleknél és másoknál romlik a társadalom gondolkodásmódja, mentalitása. A gond sokkal mélyebb, nem áll meg Orbán Viktornál, mert a Kelet és Nyugat az európai értékek ügyében nem találja a közös nevezőt.

A politikus ugyanakkor arról is beszélt a csúcs után, hogy a válasz nem lehet Magyarország kiebrudalása, mert az csak közelebb taszítaná a lakosságot az antiliberális orosz és kínai értékekhez. Egy brüsszeli diplomata viszont azon füstölög, hogy Az EU tétlen, noha Orbán bontja le a fékeket és ellensúlyokat. Az unió azonban hagyja, hogy építse illiberális birodalmát, méghozzá közösségi forrásokból.

Macron úgy gondolja, hogy az értékek védelmére az Európa jövőjéről kezdett konzultáció sorozat hozhatja meg a megoldást, és hogy a szervezet hitele forog kockán. A dolog annál is sürgősebb, mert a Putyin-féle tekintélyuralmi rendszerek agresszívek és Orbán tőlük merít ihletet.

Laurent Pech, a londoni Middlesex Egyetem jogászprofesszora ezzel szemben úgy véli, hogy itt nem civilizációs vagy kulturális kérdésről van szó, mert aki az ellenkezőjét állítja, az a magyar politikus kezére játszik. Miközben az autoriter mozgalmak társadalmi ügyek mögé bújnak és elvonják a figyelmet a demokrácia felszámolásáról.

The Times

Orbán Viktor kihasználja futballmániát, de öngólnak bizonyulhatnak illiberális támadásai. Merthogy a fideszes szurkolók hada a vendéglők teraszán támogatja a nacionalista kormány véleményét a kisebbségekről, ám ez a hatalomba kerülhet a politikusnak – 11 év után. A válogatott döntetlent ért el a németek ellen, vagyis nem léphetett tovább, ám az eredmény pont elég a miniszterelnöknek, hogy bejelentse az erkölcsi győzelmet és odanyomjon egyet a bírálóknak.

Egyelőre még uralja az országot, és bár erőteljesen vissza szokta verni, amikor más uniós tagállamok vezetői nehezményezik illiberális politikáját, ám lehet, hogy hiába tartja vaskézzel markában a hatalmat, hamarosan megrendülhet. Az ellenzék ugyanis egységfrontba tömörül. László Róbert a Political Capitaltől úgy ítéli meg, hogy Orbán 2006 óta most először nem veheti biztosra a győzelmet.

Ugyanakkor hatalmas vihart kavart, hogy egybemossa a melegséget és a pedofíliát. Mráz Ágoston Sámuel a „közeli” Nézőpont Intézettől azt bizonygatja, hogy a politikus csupán a családokra kívánja bízni a nemi felvilágosítást. A másik oldal ugyanakkor azt hangoztatja, hogy a miniszterelnöknek csupán újabb célpontra van szüksége, mert mozgósítani akarja konzervatív bázisát. Ezért most az LMBT-közösséget pécézi ki. Korábban a menekültek, Soros, az EU, a romák és a hajléktalanok voltak terítéken – mutat rá Dudits Luca a Háttér Társaságtól.

Majd kiderül, hogy az új jogszabály mekkora lökést ad a Fidesznek. De Orbán számára súlyos csapás volt Netanjahu leváltása. Ivan Krasztev, a neves polgár politológus, hogy a magyar vezető számára, ha egyáltalán létezett modell, az Izrael volt, mert az a rendszer is az ellenzék felszabdalására, a megosztásra épített. Az erős vezér megpróbálta megvédeni mindenki ellen a nemzetet.

FT

Az Eb idáig egyértelműen bizonyította, hogy a nyugati foci sokkal különb, mint a keleti és nem csupán azért, mert több pénzből gazdálkodik. A labdarúgásban továbbra is megvan a Vasfüggöny és a nyugati rész egyszerűen jobban működik. Csapatai 15-3 arányban bizonyultak jobbnak a tornán a keleti válogatottaknál, utóbbiakhoz beleszámítva Törökországot is.

Keletről csak a horvátok, csehek és ukránok jutottak tovább. Az ok, hogy a másik oldal jobban ért ehhez a játékhoz és társadalma demokratikus. Nem egyszerűen a gazdagság rejlik mögötte, mert akkor nem lett volna pl. egykor a magyar Aranycsapat. Ám a tehetséggyártás leállt keleten, amikor megbukott a szocializmus.

Viszont sokatmondó, hogy a mostani küzdelemsorozatban a vegyes etnikai összetételű nyugati együttesek legyűrték a tisztán fehérekből álló keleti riválisokat. Nagyon úgy néz ki, hogy a sok bevándorló lendít a focin. De arrafelé sokkal jobb a képzés is. Keletről sokáig az vitte valamire, aki elszerződött nyugatra. Akik otthon maradnak, mert ott is jól keresnek, de belegyepesednek a lassú, maradi fociba. Ily módon sok fiatal már ifiként kivándorol, ha fejlődni akar.

De a markáns különbségben szerepet játszanak az értékek is. Orbán megdorgálta az íreket, amiért azok letérdeltek a „Fekete életek számítanak”-mozgalom támogatására. Akárcsak Boniek, a lengyel szövetség elnöke. Most viszont nyugati csapatok tiltakoznak a homofób magyar törvény miatt. A holland 11 kapitánya kijelentette: ismerik a magyar helyzetet. Szégyen, hogy az emberek csak a politikusokra hallgatnak, de miért nem kérdezik meg a melegeket, akik pontosan tudják, miről is van szó.

Ám Wisnaldum alábecsüli a labdarúgás jelentőségét. Az UEFA kivizsgálja a magyar szurkolók homofób és rasszista túlkapásainak vádját, így az EB olyan fórum lett, amelyen a két Európa megvívja a maga viszályait.

Politico

A német választásokig már csupán három hónap van hátra, amikor is Merkel veszi a kalapját, de távozása megnyitotta a vitát az unió értékeiről és arról, hogy ki lesz a hangadó utána a földrészen. Amit ebből a héten látni lehetett, az cseppet sem volt szép: a vezetők félretették az udvariasságot, hogy rávegyék Orbán Viktor az LMBT-ellenes törvény visszavonására. Itt a két legrégebben szolgáló miniszterelnöke csapott össze leginkább: a holland és a magyar miniszterelnök. Az egyik társadalmilag haladó liberális, a másik az illiberális keresztény demokrácia önjelölt bajnoka.

Egy bennfentes szerint átmeneti csúcs zajlott: a német kancellár még jelen volt, de hamarosan hiányozni fog, hogy áthidalja az ellentéteket. Miközben az EU-belül egyre mélyülnek a repedések. Ugyanakkor most jutott el forráspontig a múlt nyár óta kavargó vita a jogállami mechanizmus ügyében.

Az egyik nagy kérdés, mi lesz a Bizottság elnökével, ha Merkel lelép a színről. Továbbá miként alakulnak a viszonyok a Tanácsban, miután az egyre inkább megosztott. Ez pedig tükrözi, hogy világszerte egyre inkább polarizált a társadalom és a politika. De az mindenképpen újdonság volt, hogy a többség ilyen nyíltan nekiment egyetlen tagállamnak. Méghozzá úgy, hogy nem lehetett rá előre számítani, viszont mellőzték az udvariassági szabályokat.

NZZ

Az uniónak jobban kell támaszkodnia a keleti tagokra, ezt bizonyítja, hogy Merkel és Macron felsült, amikor váratlanul csúcsértekezletet javasoltak Putyin részvételével. Vereségük egyértelmű és jogos, egyúttal látnivaló, hogy a két ország immár nem saját kénye-kedve szerint alakítja az unió külpolitikáját. Hiába próbálták meg eltéríteni a közösség irányvonalát Moszkvával szemben. Az persze roppant sajnálatos, hogy az EU nem cselekvőképes a Kremllel szemben, de ebben sok kelet-európai biztosítékot lát, nehogy a németek külön útra tévedjenek.

Az ülése sok részvevő valósággal dühbe gurult, amikor kiderült, hogy Berlin és Párizs próbálja lerohanni a jelenlévőket. Hiszen tudhatták volna, hogy az ilyesmi nem megy, mivel az ilyen kezdeményezéseket nem lehet csak úgy bedobni, az előkészítésnek megvan a maga technikája. Hogy mi rejlett a huszárvágás mögött, nem világos. Az viszont egyértelmű, hogy Merkel béna kacsának minősül.

Jelentős kelet-nyugati ellentétek rajzolódtak ki, egy világ választja el a keleti héjákat, a balti köztársaságokat és a lengyeleket az olyanoktól, mint az olaszok, görögök, osztrákok és magyarok. Előbbiek létveszélyt látnak Oroszországban, utóbbiak a gazdasági lehetőségeket igyekeznek kiaknázni. Ugyanakkor keleten örömmel fogadták Merkel vereségét, mert történelmi okokból több kormány is attól tart: a fejük fölött megint megállapodik Berlin és Moszkva. Ily módon lehetséges, hogy az unió alkalmas Németország bekerítésére.

FÉKTELEN HABZÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.27.


Most képzeljük el, midőn álldogál a jámbor magyar kereszténynáci a sorosista Münchenben, és a libsi német rendőr cukkolja őtet, provokálja, ahogyan azt Szijjártó et. előadta nekünk, új dimenzióba, fénytörésbe helyezve mintegy a valóságot. A bajor rendőrök végig a magyar szurkolókat provokálták, mondta szó szerint a futsalos, amiből így első ránézésre az fakad, hogy nagy valószínűséggel a nemzeti ifjak ott imádkozgattak, zsoltárokat énekelgettek békésen a téren, a rendőrök pedig mondták nekik, lendíccsed a karodat náciul, hogy bevihesselek, mongyad, hogy heil, ilyesmi. Mert a bajor rendőrt arra dresszírozták, hogy szemétkedjen a kisebbel, enélkül élete neki nincsen is.

Mondanám, hogy Szijjártó terhelt, de tudjuk úgyis. Ennél sokkal érdekesebb, hogy Csizmadia, cöfös et. előadásában azért van szükség újabb békemenetre, mert a baloldal provokálja őket, amiből kitetszik, hogy a provokáció a kulcsszó. Mindenki, az egész nyüves világ a NER vitézeit provokálja ezek szerint. Ismerjük ezt a típust a kocsmák mélyéről, aki szokás szerint így nyilvánul meg: mit nézel, akarsz valamit, hozzám szóltál, és más hasonló, az utcára hívó jelszavak, ahol aztán vasvellával, férfiasan el lehet intézni a dolgokat, mint az utcai harcos kedves vezető, midőn szintén szabadtéri küzdelemre hívta Goodfriend, amerikai külügyi szóvivőt annak idején, mint emlékezhetünk.

Ezen túl nemzeti láblabda csapatunkat is provokálták – szintén Szijjártó et. gőzölgéseiben – a német-magyar meccs előtt, mert a szent himnusz éneklése közben egy szivárványos zászlót lobogtató ember rohant a gyöpre. Gondolom, a rendőrök bérelték fel, hogy így megalázva nemzetünket aztán az utcáról bevihessenek a fogdára néhány kereszténynáci magyar hazafit. Mindebből kitetszik, nem jött ki valami jól ebből a láblabdás buliból a nemzet. Mióta elkezdődött, azóta tart az artikulálatlan ordítás, a nagyvilág pedig értetlenül figyel, hogy mi az anyám valaga baja van ezeknek, hogy mindenen megsértődnek, mialatt tiszteletet követelnek. Miközben persze folyamatosan hugyoznak bele a zongorába...

2021. június 26., szombat

KASSÁT TÉNYLEG SZOVJET GÉPEK BOMBÁZTÁK, DE A HADÜZENET ELSIETETT VOLT

INDEX
Szerző: CH. GÁLL ANDRÁS
2021.06.26.


Ma nyolcvan éve, 1941. június 26-án délben szovjet repülőgépek géppuskatüzet zúdítottak a Kőrösmezőről Budapestre tartó gyorsvonatra, majd mintegy fél órával később Kassát is bombázták. A légitámadásra válaszlépésként másnap Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak, s ezzel belépett a második világháborúba. Tényleg szovjet gépek támadtak-e Magyarországra, és szükségszerű volt-e csípőből visszalőni, azaz jóformán gondolkodás nélkül hadat üzenni annak a birodalomnak, amelynek nem voltak területi követelései hazánkkal szemben? A kerek évforduló alkalmából Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja adott exkluzív interjút az Indexnek.


Bebizonyosodott-e hitelt érdemlően, hogy valóban szovjet gépek voltak a Kőrösmezőről Budapestre tartó gyorsvonatot, majd Kassa városát bombázó, szovjet felségjelű repülők?

A Kőrösmezőről Budapest felé haladó gyorsvonatot 1941. június 26-án délben biztosan szovjet vadászgépek vették géppuskatűz alá Tiszaborkútnál. Ehhez semmi kétség nem fér. A támadók feladatukat túlteljesítő vagy az országhatárt nem pontosan érzékelő felderítők voltak, akik már korábban is berepültek magyar területre. A Rahó melletti falucska ugyanis mintegy 20 kilométerre feküdt a magyar–szovjet, s mintegy 30 kilométerre a magyar–román határtól. Románia ekkor már hadban állt a Szovjetunióval. Hasonló lehetett a helyzet Kassánál is, amely közvetlenül az akkori szlovák–magyar határ mentén terült el, s alig 30 kilométerre Eperjestől, ahol a németek jelentős katonai bázist építettek ki.

A KASSÁT UGYANCSAK JÚNIUS 26-ÁN, NÉHÁNY PERCCEL EGY ÓRA UTÁN TÁMADÓ HÁROM BOMBÁZÓGÉP, AMELYEK 29 DARAB 100 KILOGRAMMOS BOMBÁT DOBTAK LE, JELENTŐS ANYAGI KÁROKAT OKOZTAK, ÉS 32 EMBER ÉLETÉT OLTOTTÁK KI.

A gépeket pontosan nem tudták azonosítani, mert mire a meglepett magyar légvédelem felocsúdott, azok eltűntek a felhők között. A kassai légvédelmi parancsnokság ezért fél órával a bombázás után azt jelentette a vezérkarnak, hogy a támadást ismeretlen gépek hajtották végre. Ugyanakkor hozzátették: a bombarepeszeken cirill betűs jelzések láthatók. A vezérkar hírnaplójában e bejegyzés után a következő – dátum és forrásmegjelölés nélküli – kiegészítés olvasható: „Utólag beérkezett jelentés szerint a támadó gépek sárgára festett orosz gépek voltak.” Bár a szovjet vezetés másnap ezt határozottan cáfolta, és minden más körülmény is amellett szólt, hogy Moszkvának egyáltalán nem állt érdekében Magyarország provokálása, és ezáltal az ellene fordult országok számának a növelése, Horthy hitelt adott a magyar katonai vezetők álláspontjának: a támadást szovjet gépek hajtották végre, amire csak egyetlen válasz adható: a hadba lépés. Werth Henrik vezérkari főnök és Bartha Károly honvédelmi miniszter tanácsára a kormányzó ezt már 26-án délután parancsba adta...

ELSÖPRI ALIGA ELVARÁZSOLT VILÁGÁT A NER-KÖZELI ÓRIÁSFEJLESZTÉS

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2021.06.25.



Idén tavasszal véget ért a Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információkat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges múltú területet. Az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák. Aliga kivételesen izgalmas és fontos helyszíne volt a 20. századi magyar történelemnek, nemcsak a szocializmus, hanem az azt megelőző korszakok miatt is: kevesen tudják, hogy a löszfal tövében már Rákosi és Kádár előtt is az ország egyik legkülönlegesebb üdülőhelye rejtőzött. Ahogy annyi mást, végül ezt sem sikerül az utókornak megőrizni.


Mindig ugyanazt a hibát követjük el, ez jár a fejemben, ahogy a leszakadt álmennyezetet, a feltépett parkettát, a ledöntött térelválasztó falat nézem Kádár villájában, Balatonaligán. Abban a házban állok, ahol Magyarország legnagyobb hatalmú embere pihent másfél évtizeden keresztül minden nyáron: ott a hálószobája, a fürdőszoba, ahol reggelenként a tükörbe nézve fogat mosott, a terasz, ahonnan a tavat nézte, a közelben a kis mesterséges sziget, ahova kiült horgászni. Kádár harminc évvel a halála után már történelem, ahogy Rákosi és Horthy is az, és még inkább az lesz ötven év múlva, ez a ház pedig a történelem tanúja, de a villa állapotát látva alig hihető, hogy ötven év múlva a falak még állni fognak. Ha pedig valami csoda folytán mégis megmenekülne, eredeti kontextusából kiszakítva nem fog már a történelemről mesélni, hiszen körülötte az egykori pártüdülő többi épületének helyén csak sivár pusztaság van. Az üres terület nyilvánvalóan új luxusvillákra vár, melyek elfedik majd a most kínosnak érzett, felejtésre ítélt múltat: ez a tabula rasa, az újabb teljes újrakezdés pillanata.

Idén tavasszal véget ért a hosszúra nyúlt átmeneti állapot a Club Aliga történetében, ami a rendszerváltással kezdődött. A pontot a NER teszi ki a pártüdülő történetének végére: a kormányzati támogatással, kiemelt projektként megvalósuló óriásfejlesztés a régi épületek nagy részének bontásával elkezdődött. Club Aliga különös hely volt az elmúlt évtizedekben, a Balaton legjobban őrzött titka, ahol a magaspart árnyékában, az egyre jobban elburjánzó növényzet és az egyre málladozóbb épületek közt megállt, vagy legalábbis lelassult az idő. Érezni lehetett még a szocializmus levegőjét, ha nem is a maga valójában, de mégis csak izgalmas időutazást kínálva egy olyan világba, ami mára szinte nyom nélkül eltűnt mindenhol. Ez a hangulat még idén is átélhető az egykori Elnöki villa oszlopos tornácán állva, vagy az Étterem/Konferenciaközpont földszinti termében, ahol tépett vörös függönyöket cibál a szél, vagy a fedett kertmozi sárga széksorai közt – de ezek már csak az utolsó szigetek a bontás tengerében. Aliga elvarázsolt retró világát, amit szerencsére sok blogbejegyzés, cikk, videó és fotósorozat megörökített, eddig sem valamiféle tudatos döntés tartotta fenn, hanem a régóta tervezett turisztikai fejlesztés folyamatos csúszása. Most már azonban, hogy a NER tőkeereje megérkezett, az átalakulás nem csúszik tovább...


"AZ IDENTITÁS ANNAK AZ ESZKÖZE, HOGY BEZÁRJUK MAGUNKAT AZ IGAZSÁGUNKBA" | INTERJÚ KISS TIBOR NOÉVAL

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.06.25.



2010-ben jelent meg nagysikerű első könyve, az Inkognitó, amit a média transz-coming out regényként marketingelt, azonban az irodalomkritika, és az olvasók is ennél tágabban, az idegenség érzése felől is olvasták. Azóta további két regényt írt, amelyekkel szintén kivívta a szakma és a közönség elismerését. 

Könyveiben foglalkoztatja a "férfiidentitás generációkon átívelő válsága". Kiss Tibor Noé az irodalom mellett a labdarúgásban is érdekelt, bár fiatalkorában ő maga is focizott, végül az irodalmat választotta, de később is szerkesztette barátaival a focitipp.hu elemzői oldalt. 

Adásunkból kiderül, hogy mi köze a kultúrharcnak ahhoz, hogy végül 2018-ban leállította ezt a blogot. Ahogyan azt is meg lehet tudni a beszélgetésből, hogy mi köze Fodor Gábornak a biológiai tudathoz, az Íróválogatottnak a genderhez, és hogy megnyitná-e még egyszer Kiss Tibor Noé a Pride-ot.

FODOR TAMÁS SZÍNÉSZ-RENDEZŐ: ORBÁN MÁR 90-BEN IS SZEMÉTKEDETT VELEM

TELEX
Szerző: ROVÓ ATTILA
2021.06.26.


A rendszerváltás előtti és a mostani időszakot állította párhuzamba Fodor Tamás színész-rendező, az Orfeo Stúdió – ma már Stúdió K Színház – alapító-vezetője Veiszer Alinda legfrissebb interjújában, amit némi jelképes támogatásért cserében ezen a linken lehet megnézni.


Fodor azt mondta, ma diktatúra van, hiszen csak a kormánypárt jut el a sajtójával az emberekhez tömegével. Példaként a Metropol újságot említette, amit ingyen kapnak a fővárosiak a kezükbe „mint a konzervet”. Azt is mondta, hogy ugyanúgy lehetett másként gondolkodni és cselekedni a 60-as, 70-es években, mint ma, csak számolni kellett következményekkel. Ugyanúgy, mint ma. A módszerek persze finomodtak, de

„a tudós, akinek beszántják a kutatóintézetét, vagy a pedagógus tudja, hogy nincs fekete autó, és nem rabszíjon vezetik el, de nem szabad bizonyos dolgokról beszélni, mert az állásával játszik. Vagy ha nem, akkor a következő állásával játszik”

– mondta...


HEGEDŰS D. GÉZA: MEGRENDÍTŐ, AHOGY A LEAR KIRÁLYBAN MAGUNKRA ISMERÜNK - INTERJÚ

JELEN
Szerző: LÁNG ZSUZSA
2021.06.26.


HOSSZÚ ÉS KESERVES BEZÁRTSÁG UTÁN KATARTIKUS ELŐADÁSSAL NYITOTT ÚJRA A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, SHAKESPEARE LEAR KIRÁLYA FELKAVARÓ ÉRZÉSEKET ÉBRESZTETT A NÉZŐKBEN: AZ EMBERTELEN HATALOMVÁGY ÉS A NAGYON IS EMBERI OSTOBASÁG, AZ ÁRULÁS, A GAZDAGSÁG GŐGJE ÉS A TESTI-LELKI KISZOLGÁLTATOTTSÁG KONFLIKTUSAI MINDENKI SZÁMÁRA ISMERŐSEK A SZÍNHÁZ FALAIN KÍVÜLRŐL IS. HEGEDŰS D. GÉZÁVAL, AZ ELŐADÁS CÍMSZEREPLŐJÉVEL A NAGYFORMÁTUMÚ RENDEZÉSRŐL, A TÖKÉLETES CSAPATMUNKÁRÓL ÉS ARRÓL BESZÉLGETTÜNK, VAJON MIÉRT NEM VÁLTOZOTT JOTTÁNYIT SEM AZ EMBERI TERMÉSZET TÖBB, MINT NÉGYSZÁZ ÉVE.

Váratlan, de nagyon szerencsés találkozásnak tűnik a Vígszínház egyik meghatározó művészének vendégjátéka a Katonában. Meglepte, amikor Zsámbéki Gábor felkérte a közös munkára?

Mivel az egyik legnagyobb léptékű színházi személyiség, alkotó ember, aki a pályája elejétől társulat-építő, radikális színházi nyelvújító, színigazgató, a felnőttnek tekintett közönséggel együtt gondolkodó rendező hívott fel tavaly tavasszal, a pandémia első szakaszában – és ez valóban váratlanul ért.

Komolyan megkérdezte tőle, hogy melyik szerepre kéri föl?

Igen, amire Gábor szintén egy kérdéssel válaszolt: „Hogyhogy melyikre...?”. Aztán elkezdtük a próbát október közepe táján, amit november 23-án félbe kellett szakítani a járvány újabb brutális támadása miatt. Eredetileg december 20-án lett volna a premier, úgyhogy nagyjából félidőben jártunk, és nagyon érzékeny, a felfedezésnek egyik nagyszerű periódusában érte a társulatot a zárlat híre. Szerencsére Gábor úgy döntött, hogy nem engedjük el a darabot. A kényszer hatására digitális térben folytattuk a próbákat. Ha már bezárkózva kell élnünk, és zoomon kell kommunikálnunk, ami nagy fegyelmet, szoros időbeosztást, komoly koordinációt igényelt mindenkitől, az egész társulat odaadóan csinálta végig az egészet. Lépésről lépésre, jelenetről jelenetre hoztuk létre a virtuális találkozásokat. Végül az a sok-sok energia, ami ez alatt az idő alatt összegyűlt bennünk, robbanásszerű hatást váltott ki, amikor visszatérhettünk a Katona színpadára. Ahol már várt minket Khell Csörsz monumentális üres tere, egy domborzatos, kiszámíthatatlan, bizonytalan felületű, végtelenül furcsa világ, ahol minden megtörténhet velünk, ami az emberrel megtörténhet...

NEM SZÓL A RÁDIÓ

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2021.06.25.


...A mai értelemben vett Klubrádió igazi története avval kezdődött, hogy el akarták venni a frekvenciáját, de még csak nem is a legelején, hanem annál egy évvel hamarabb. Azért írom, hogy „mai értelemben vett”, mert a rádiónak előtörténete is van, az a két esztendő, amikor az Autóklubé volt, és közlekedési híreket, töltelék gyanánt pedig valamiféle zenét sugárzott, gyakorlatilag nulla hallgatottság mellett. Bevétel semmi, kiadás annál több, az Autóklub érthető mód szabadulni akart tőle, vevőt keresett és talált is, a Monográf Rt.-t, azaz Arató Andrást, ennek eredményeképp 2001 decemberének elejétől a korábbi frekvencián a mai értelemben vett Klubrádió műsorát lehetett hallani.

Noha a frekvenciaengedélyét egy évvel korábban már visszavonták.

A történet innentől kezdve, vagyis a voltaképpeni Klubrádió elindulását megelőző esztendő végétől gyakorlatilag követhetetlen, felvázolásával próbálkozni se érdemes. Aki mégis érdeklődne az aktuális részletek iránt, pillantson bele Gadó Gábor Gesztusok a Klubrádiónak című írásába (ÉS, 2021/11., március 19.), mi pedig menjünk az időben tovább visszafelé. Mélységes mély a múltnak kútja. A „Klubrádió” szó eredetileg a hetvenes évek egyik népszerű rádióműsorának a címe volt, Vitray Tamás találta ki, az első adásokat is ő vezette. A Petőfin ment élőben, délután két órai kezdettel, lényege abban állt, hogy ismert, okos és érdekes emberek beszélgetnek arról, ami épp az eszükbe jut. Rendes illiberális államban ilyesmi elgondolhatatlan, evvel együtt ez a műsor több évig volt hallható, noha a hetvenes évek Magyarországa illiberalizmus tekintetében még ezt a mostani micsodát is lekörözte. Aki manapság hozakodna elő avval az ötlettel, hogy legyen a királyi rádióban egy műsor, amelyben „szabad emberekkel szabad emberként számomra fontos témákról, talán a hallgatók számára is némi haszonnal, jó hangulatban társaloghatok” (Majtényi László: A Klubrádió helyén valami szól, ÉS, 2021/18., május 7.), azt mindenki sült bolondnak nézné, és persze teljes joggal.

Vagyis a Klubrádió minálunk totálisan rendszeridegen, ennélfogva a létező dolgok hierarchiájában a rendszeridegen entitások számára fenntartott, némiképp talán félreeső polcon kell magának helyet találnia. A neten, ahol amúgy is félbolondok milliói, sőt milliárdjai nyüzsögnek, vígan elfér, viszont az éterben, Mária országának ege alatt semmi keresnivalója nincs. A netes műsor hallgatásához bizonyos alapvető ismeretekre és valamifajta eszközre van szükség, a földi sugárzású adás vételéhez pedig csak egy rádió kell, lehetőleg olyan, amelyiknek az elején forgatógombok találhatók. Azokat tekergetni bárki képes lehet, kormányzó urunk legállhatatosabb, legtántoríthatatlanabb rajongója is, utána pedig oly szókat hallhat, amelyeket nem ért, amelyek a világképébe be nem illeszthetők, ennek következtében pedig némiképp összezavarodik. Hitében meginogni nem fog ugyan, ámde a lelke fenekére a bizonytalanságnak halovány árnya vetül, ez pedig, legyen bármily ártalmatlan is amúgy, semmikép meg nem engedhető.

Vagyis a Klubrádió frekvenciáját már réges-rég el kellett volna kobozni, csak hát a mi kormányzatunknak annyi különféle ellenséggel kell hadakoznia szüntelenül, hogy ily piszlicsáré ügyekre nem mindig jut idő...


AZ ÉS 2021/25. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

VESZÉLYBEN A KÖVETKEZŐ TANÉV A BESZÉDKÉPTELEN GYERMEKEKET OKTATÓ ISKOLÁBAN

MAGYAR HANG
Szerző: R. KISS KORNÉLIA
2021.06.25.


Tizennyolc súlyosan mozgáskorlátozott, beszédképtelen gyermeknek kínál 20 órában speciális oktatást a budapesti Bóné András Kommunikációs és Fejlesztő Iskola, amelyet a Bliss Alapítvány tart fent. Az alapítvány a napokban a nyilvánossághoz fordult, segítséget kérve: az elmúlt években számos bevételi forrásuk elapadt, amit a koronavírus-járvány is súlyosbított. Most a szülőkkel közös felhívásban gyűjtenek adományokat, hogy tovább folyhasson szeptembertől a növendékek oktatása, akik gyakran nehezen kapnak helyet az állami fenntartású fejlesztő intézményekben.


Ha nem sikerül összegyűjteni az iskola következő évi működési költségéből hiányzó összeget, 28 millió forintot, akkor az iskolát fenntartó 
közleménye szerint a szülőktől havonta 156 ezer forint hozzájárulást kell kérnie az iskolának, hogy továbbra is intézményi oktatást kaphassanak a beszédükben korlátozott gyermekeik. Ekkora összeget viszont a legtöbb család nem tud kigazdálkodni.

– Speciális módszertannal dolgozunk, tulajdonképpen a beszédet próbáljuk pótolni valamilyen alternatív eszközzel, hogy a növendékeink ki tudják fejezni a gondolataikat, érzelmeiket, és így kapcsolatba tudjanak lépni a külvilággal. Ez alapvetően jelképekkel való kommunikációt jelent, de néhány növendékünk táblagép segítségével is kommunikál – magyarázza Trexler Erik, az alapítvány ügyvezetője...


KOVÁCS ÁGNES: AZ UTCA DÖNT, VAGY A SZAVAZÓFÜLKE?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.06.26.


„Ma már nem beszélhetünk az országgyűlésről, mint önálló szervről, mert voltaképpen semmi egyebet nem tesz, mint szolgai módon végrehajtja a kormányzati akaratot. Egyszerűen mindenfajta érdemi vita és kontroll nélkül törvénybe foglalja mindazt, amit a végrehajtó hatalom szeretne. Az AB-nek lehetne esélye arra, hogy egyedileg vizsgálva, kiszűrje azokat a jogszabályokat, amelyek durván megsértik az alkotmányosság alapjait. Az alkotmánybírók viszont asszisztálnak ahhoz, hogy a hatalom egyetlen politikai erő kezében összpontosuljon, azaz létrejöhessen a hatalom kizárólagos gyakorlása” – nyilatkozta a Hírklikknek Kovács Ágnes alkotmányjogász. Azt is elmondta, hogy nagy ellenzéki győzelem esetén akár szét is eshet a Fidesz, de azt is, hogy ma azt sem tudjuk, lehetségese-e győznie az ellenzéknek – választások útján.


Vörös Imre a héten, a Népszavában megjelent írásában ismét megfogalmazta azt a gondolatát, hogy mivel a magyarországi rendszert nem jogállami módszerekkel építette ki a Fideszt, le lehet azt bontani, nem jogállami lépésekkel. Mit gondol erről?

– Jogászként, természetesen, elképzelhetetlennek tartom, hogy a történet ne jogállami módszerekkel érjen véget. Kivéve, ha a mai ellenzék győzelme nem politikai verseny útján következik be, hanem forradalmi megmozdulás eredményeképpen. Ha azonban azzal a forgatókönyvvel számolunk, hogy lesznek választások, és a választásokon a jelenlegi hatalom elveszíti a vezető szerepét, és egy új kormány alakul, akkor a fennálló rendszert csak jogállami eszközökkel lehet átalakítani és demokratizálni. De ehhez mindenekelőtt tisztázni kell a jogállam fogalmát...

MUNKAHELYTEREMTÉS HELYETT HAVEROKNAK MENTEK A MILLIÁRDOK

SZABADEUROPA.HU
Szerző: KELLER-ALÁNT ÁKOS
2021.06.25.


Több szempontból is tanulságos az a gyorsan felfüggesztett pályázat, ahol a kiíró igazgatóhelyettesének üzlettársa, kormányközeli cégek és a leggazdagabb magyarok nyertek, akiknek nem ártott a járvány. Többen most vágnak bele az idegenforgalomba, vendéglátásba 
állami támogatással.

Munkaerő-bővítés volt a célja annak a pályázatnak, amelyet az OFA Nonprofit Kft. írt ki év elején. A pályázatot aztán idő előtt lezárták, pedig ki sem osztották a teljes, rendelkezésre álló összeget. A győztesek között ott van az OFA igazgatóhelyettesének üzlettársa, fideszes jelölt és önkormányzati képviselő, többen a leggazdagabb magyarok közül, de több Fidesz-közeliként számontartott vagy Kósa Lajossal jó kapcsolatot ápoló cég. A pályázaton tehát nem a Fidesz első vonalába tartozó cégek voltak a befutók, hanem az a másod-harmad vonal, amelynek megtartása különösen fontos a kormánypártnak. A pályázaton nyertes cégeket egyáltalán nem érintette rosszul a koronavírus-járvány, sőt. Több cég a pályázaton elnyert pénzből kezdene vendéglátó vagy idegenforgalmi tevékenységbe, ami beigazolja azokat a várakozásokat, hogy a segítség nélkül maradó, ezért a járvány miatt csődbe jutó éttermek, panziók helyére kormányközeli vállalkozók igyekeznek, állami segítséggel.

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. február elsején írt ki pályázatot. Az Innovatív munkahelyek, képzett munkaerő biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozásoknál címet viselő program célja, hogy a támogatott társaságok fejlesztésével több és képzett munkaerőt tudjanak alkalmazni. Az elosztani tervezett 4,7 milliárd forint forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap, valamint a (koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott) Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap volt. Ahogy a nevükből is következik, e költségvetési alapok célja, hogy „biztosítsa a foglalkoztatási és képzési aktív eszközök működtetéséhez, a szakképzési és felnőttképzési támogatásokhoz, a bérgarancia-támogatásokhoz szükséges pénzügyi forrást”.

A pályázat egy hónapig futott volna, ám két hét után felfüggesztették, és a pályázati dokumentáció is eltűnt az OFA honlapjáról. A Szabad Európához ekkor jutottak el olyan információk, hogy érdemes a pályázatra odafigyelni, mert várható, hogy Fidesz-közeli cégek fognak nyerni, amelyek nem pont a kiírásban megjelölt célra költik majd a pénzt. Egy kft. nevét is közölték velünk még az eredményhirdetés előtt – ez a cég valóban fent van a nyertesek listáján. Az OFA csak közérdekű adatigénylés után küldte meg ezt a listát és a nyertes pályázatok rövid leírását. Igen tanulságos lista, elsősorban a következők miatt:

Összesen 2,9 milliárd forintot osztottak szét a nyertesek között, messze elmaradva a 4,7 milliárdos keretösszegtől. Nem érthető tehát, hogy miért kellett gyorsan lezárni a pályázatot.

A 36 nyertes cég közül legalább 25-nél találtunk konkrét fideszes kötődést vagy egyéb furcsaságot. Ez a 25 cég nyerte el a támogatások nyolcvan százalékát, összesen mintegy 2,3 milliárd forintot.

A pályázaton nyertes cégek szinte mindegyike jobban teljesített 2020-ban, mint az azt megelőző években, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai tehát nem jelentkeztek náluk.

A nyertesek több mint egyharmada, 13 cég debreceni vagy hajdúszoboszlói kötődésű. Itt rendre felbukkant a volt polgármester, Kósa Lajos neve is.

További sajátossága a listának, hogy több vállalkozás is olyan tevékenységbe kezdene az elnyert pénzből, amivel korábban egyáltalán nem foglalkozott, ez a tevékenység többnyire a vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás. Ez pedig arra utal, hogy beigazolódhatnak azok a félelmek, amelyek szerint a koronavírus-járvány miatt állami támogatás híján tönkrement vállalkozók helyére Fidesz-közeliek kerülhetnek, állami segítséggel.

A nyertesek között megtalálható:

- a pályázatot kiíró és elbíráló OFA igazgatóhelyettesének, Mátyus Máténak az üzlettársa;

-a furcsa közbeszerzéseket kiíró, majd egy hatalmas közbeszerzést egy Tiborcz- és egy Mészáros-érdekeltséggel közösen elnyerő Csendes Richárd;

- az egyik leggazdagabb magyar, Herdon István;

- az egyik leggazdagabb magyar család, az Ináncsy tagja, aki egy korábban kiszivárgott levél alapján „tett gesztusokat” a Fidesz felé;

-a Törökországban is gazdagnak számító Özyer család egyik Magyarországon is terjeszkedő tagja;

- több, trafikot üzemeltető vállalkozás;

- számos Fidesz-közeliként számontartott társaság;

- a Debreceni Egyetem HÖK-vezetésébe bekerülő, majd az egyetem alapítványba szervezését megszavazó Szikszai Tamás Géza;

- fideszes önkormányzati képviselő;

- Fidesz támogatta képviselőjelölt;

- önkormányzati bizottság korábbi fideszes delegáltja;

- a Kósa Lajos feleségét óbudai lakáshoz juttató építési vállalkozó családjának új cége;

- olyan vállalkozó, aki két cégével is támogatáshoz jutott ezen a pályázaton.

Listánkban azokat a nyerteseket soroljuk fel részletesen, amelyeknél fideszes kötödést találtunk, vagy a pályázatban egyéb furcsaságot láttunk – például épp a pályázat kiírásakor bővítették tevékenységi körüket. A pályázatok rövid összefoglalói szó szerinti idézetek...

HÉT DOLOG, HOGY SZERESD A MUNKÁD

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Steve
2021.06.25.


A munka sokaknak kényszer, másoknak szenvedély, teljesen mindegy, hogy Magyarországról vagy éppen (mint szerzőnk, Steve esetében) Kanadáról van szó. Vajon mi kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a munkahelyén?


„Ami következik, nem tudományos fejtegetés. Sokaknak határozott véleményük, hogy dolgozni mindenkinek joga van, és hogy ezt az Alkotmányban el kell ismerni.

Nos, az én véleményem az, hogy munkát találni az egyén felelőssége.

Az államnak biztosítani kell, hogy a megfelelő iskolázottság mindenki számára elérhető legyen. Úgyszintén az állam felelőssége az, hogy olyan politikát folytasson, ami minimális munkanélküliséget eredményez. Nem utolsósorban állami felelősség az elbocsájtottak ideiglenes eltartása és esetleges újraképzése.

Vannak, akik szerint az államnak kötelessége mindenkit valamiféle alkalmazásba helyezni, minden dolgozni képes állampolgárnak munkát biztosítani...

HATVANPUSZTA DRÁGA TITKAI - A HVG360 DOKUMENTUMFILMJE ORBÁNÉK FŐHERCEGI BIRTOKÁNAK ÁTALAKULÁSÁRÓL

HVG360
Szerző: hvg360
2021.06.25.


Az egykori tulajdonos, József nádor megirigyelhetné, amit hatvanpusztai majorsága romjaiból emel az Orbán család – sok-sok milliárdból. Közel fél órás dokumentumfilmen minden, amit a miniszterelnök családjának beruházásáról tudni érdemes.


A választási kampány előtt minden csillogni-villogni fog az Orbán család hatvanpusztai birtokán. Ezt az építkezésre „rálátó” helyiektől lehet tudni, mert hivatalosan minden titok, ami a beruházással történik. Az építési engedélyekhez beadott tervekbe nem lehet belenézni, a fővállalkozó bujkál, a járműveket bérlik, hogy ne vezethessenek a kivitelező nyomára, a kormányhivatal hallgat, a műemlékvédelem félrenéz.

A nevezetes, egykor Habsburg-majorság tanulmányozására újságírói eszközként maradnak a képek, a korábbi drónvideók, műholdfelvételek és hozzáférhető dokumentumok, illetve a háttérbeszélgetéseken felszedett információk. Ezekhez társul azoknak a friss és exkluzív videóknak a kiértékelése, amelyek kisrepülőkből készültek az elmúlt hónapokban.

Ennek a munkának az eredményeit mutatjuk be az alábbi filmben. Sokat megtudhatnak az Orbánék által követett mintáról, az istállók és hodályok lebontásáról, rejtve megközelíthető garázsokról, liftről, készülő lakó-, melléképületekről és az építkezés becsült méretéről és költségeiről. Bemutatjuk a majorság méretarányos, háromdimenziós modelljét is, amelyet nagy felbontású képek alapján készítettünk, és amellyel virtuálisan még az épületek belső tereibe is bepillantást adunk...

GYILKOS TORNÁDÓ KELET-EURÓPÁBAN: EGYEDI ESET, VAGY A JÖVŐ ELŐSZELE?

QUBIT
Szerző: HEGYESHALMI RICHÁRD
2021.06.25.


Ökölnyi jégdarabokat köpködő tornádó
tarolta le csütörtökön a Csehország délkeleti részén, a magyar határtól mindössze 100 kilométerre fekvő Hodonínt és környékét. „Földi pokol” – jellemezte két szóban a pusztítást Jan Grolich, a dél-morvaországi kerület kormányzója. A CTK hírügynökségnek nyilatkozó Hrusky polgármestere szerint a forgószél a földdel tette egyenlővé a 25 ezer lakosú település felét, többek között egy idősotthont és a helyi állatkertet.

A mentőcsapatok szerint a házakat lebontó tornádónak eddig három halálos áldozata és több száz sebesültje volt. Hedvika Kropackova, a helyi mentőszolgálat vezetője arról számolt be, hogy a cseh-szlovák határon fekvő Hodonín kórházában több mint kétszáz sebesültet ápolnak. Nem kizárt, hogy a halottak száma ennél magasabb lehet, ha az áldozatok a leomlott, még fel nem tárt épületek alá szorultak...


HÉTVÉGI OLVASNIVALÓ A FOCITÓL A LEGDIVATOSABB FIDESZES INFLUENSZERIG - REGGEL 4

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.06.26.


Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

A JÖVŐ ÜGYEI






FUTBALLPOLITIKA



POSZTCOVID



HIGH FASHION



Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

A FUDAN A LEGSZŰKEBB VILÁGELITBE KERÜLNE A MAGYAR ADÓFIZETŐK TÁMOGATÁSÁVAL

G7.HU
Szerző: FORMAN BALÁZS
2021.06.25.


Világszerte körülbelül négymillió felsőoktatási hallgató tanul külföldön, a fejlett államokat tömörítő OECD országaiban 3,3 millió. Az eltérő tartalmú statisztikák miatt a pontos szám meghatározása nehézkes, mindenesetre a fogadott külföldi hallgatók száma alapján az Amerikai Egyesült Államok vezet körülbelül 900 ezer hallgatóval, Nagy-Britanniában mintegy 430 ezer, Ausztráliában 300 ezer külföldi hallgató tanul. Kanadában és Új-Zélandon együttesen körülbelül 220 ezer, így az öt legnagyobb angol nyelvű ország részesedése a 46 százalékot közelíti világszinten.

A további megoszlás* (lásd a csillagra kattintva) mellett érdekes, hogy az üzleti életbe készülők – leendő közgazdászok, jogászok – között van a legnagyobb kereslet a külföldi tanulmányok iránt, arányuk 26 százalék. Minden hatodik hallgató mérnöknek tanul külföldön, ezeknek a diákoknak a fele az Egyesült Államokban tanuló kínai. De bármelyik tudományterületet nézzük, az USA egyetemei a piacvezetők a fogadott külföldi hallgatók száma alapján.* (Részletes adatok a csillagra kattintva.)...

A HOMOFÓB-VITA LÉNYEGE: ELHAGYHATÓ BŰN VAGY VELE SZÜLETETT ADOTTSÁG A HOMOSZEXUALITÁS?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.06.26.


A törvény körüli vita lényegére mutatott rá Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök, aki az uniós csúcson kijelentette, hogy "Nem meleggé váltam. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. Ez alapvető jogokról szól, a jogról, hogy lehetünk mások". Ezzel egybecseng Pete Buttigieg amerkai közlekedési miniszter kijelentése miszerint bármit megtett volna azért, hogy ne legyen meleg, de melegnek született. Az orbáni homofób törvény mögött az a középkori vallási felfogás áll, hogy senki nem születik melegnek, hanem azzá válik. Bűn, mint a házasságtörés, csak súlyosabb, szégyenletesebb, amit lehet választani vagy elutasítani. A homoszexualitás szerintük nem vele született identitás, hanem szexuális perverzió, amit bármikor el lehet hagyni. Hány ellenpéldát hozzunk?


A homofób törvény által felvetett kérdés az, hogy élhetnek-e az egyházon kívüli emberek a nemi identitásuktól függetlenül szabad életet, élvezhetnek-e a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat, vagy továbbra is megvetett, megbélyegzett, megtűrt és másodrangú emberek lehetnek csupán, akiknek titkolniuk kell a nemi idetitásukat és bujkálniuk kell, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés és megvetés őket. A vita mögött az a kérdés áll, hogy a homoszexualitás az emberrel vele született adottság, vagy olyan felvett identitás, amit el lehet hagyni. Ez utóbbi az egyházi álláspont, amelyet az egyháztagok élete sem igazol, s erre épül a homoszexuálitásról szóló tájékoztatás, információ tilalma, ami azt feltételezi, hogy ha valaki hall a homoszexualitásról, akkor azzá válhat. Az pedig káros.

Ezzel szemben maguk a homoszexuálisok azt állítják, hogy aki nem született annak, az soha nem lesz meleg. Ezért nem folytatnak “propagandát” sem, nem akarnak senkit meleggé tenni, mert nem is lehet. Ahogy egy melegből sem fog senki heteroszexuálist csinálni, ami nem azt jelenti, hogy nem lesznek heteroszexuális kapcsolatai, de a vele született hajlamát soha nem veszíti el. Ezt tagadja az egyházi felfogás, a legnevetségesebbek szerint a homoszexualitás fertőzéssel is terjed, mint egy vírus. Megfeledkeznek, hogy a Biblia szerint az emberrel minden vele született Ádám miatt. Ezért az informálás a megértést segíti, másrészt azokat a fiatalokat, akik felismerik a velük született meleg identitást, és a társadalmi elutasítás miatt elindul a lelki kálváriájuk, ami tragédiához vezethet...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNÉK HOMOFÓB TÖRVÉNYE TOVÁBBRA IS TÉMA A KÜLFÖLDI SAJTÓBAN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.06.26.


Brüsszel évek óta felháborodással nézi, mit művel a magyar miniszterelnök. Mostani lépését nem is hagyják szó nélkül.


FAZ

A német kancellár megerősítette, hogy ilyen éles és mélyreható vita még nem volt a tagállamok legfelsőbb vezetőinek körében, mint tegnapelőtt este, amikor megpróbálták jobb belátásra bírni Orbán Viktort a melegellenes törvény ügyében. Merkel emlékeztetett arra, hogy az ülés előtt 16 tagállam vezetői közös levélben rögzítették: a tolerancia és a a tisztelet az EU fundamentumát jelenti, és nem lehetséges, hogy a melegektől bárki megtagadja a segítséget, illetve a felvilágosítást. Emlékezetett ugyanakkor arra, hogy a homoszexualitást nem szabad pl. a pedofíliával párhuzamba állítani.

Közölte, hogy megy tovább az eszmecsere, annál is inkább, mert a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy tisztázza, mennyire áll összhangban az uniós joggal a magyar szabályozás. Megismételte, hogy ilyen őszintén még sosem szembesítették az álláspontotkat, de csak az derült ki, hogy hatalmas a különbség a két vélemény között. Vonatkozik ez arra is, amit a magyar fél az Európa jövőjéről indult párbeszéd során eddig kifejtett.

Washington Post

A francia elnök azzal távozott a Brüsszeli csúcsról, hogy harcolni kell az illiberalizmus ellen a szervezeten belül. Azaz kulturális és civilizációs küzdelmet kell folytatni az irányzat ellen, mert az alapjaiban fenyegeti mindazt, amit Európa jelent. Az emberi méltóság és a személyi szabadságjogok nevében elítélte a magyar törvényt és egyetértett azzal, hogy a Bizottság az ügyben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezzen.

Arról is beszélt egyben, hogy helytelen volna ujjal mutogatni Orbánra, mert meg kell nézni, mi vezet több keleti tagországot arra, hogy hátat fordítson a demokratikus normáknak. Mint mondta, a magyaroknál, lengyeleknél és másoknál is liberális ellenes jobboldaliságot tapasztalni a közös értékek ellen, amit tiszteletben kell tartani. Ám ez aláássa az uniós elveket és azt, amire évszázadok óta épülnek a nyugati, liberális demokráciák.

A jogszabály egyben reflektorfénybe állította, hogy az EU nem képes megfékezni az illiberális rendszereket. Macron erről azt mondta, hogy őt nem bizonyos törvények zavarják, azok ellen lankadatlanul küzdeni kell. Az igazi bajt abban látja, hogy visszalépést tapasztalni a társadalmi gondolkodásmódban, a mentalitásban. Itt egy kulturális, civilizációs párbaj folyik, de azt meg kell vívni. Ugyanakkor elismerte, hogy nem tudja, mi lenne a megoldás.

Merkel azt fejtegette, hogy a magyar vita szélesebb összefüggésben veti fel, merre haladjon az unió, tehát hogy szorosabb együttműködést alakítsanak-e ki, és hogy mi a teendő akkor, amikor alapvető nézetkülönbségek jelentkeznek az alapértékek ügyében. Von der Leyen pedig arról számolt be, hogy a magyar vitában teljesen egyértelmű volt a vélemény: meg kell védeni az elveket, mert Európa elsősorban értékközösséget jelent. Amibe beletartozik a kisebbségek védelme, a diszkrimináció kizárása, a tolerancia és az elfogadás kultúrája. FT

A felháborodás olyan hatalmas volt az EU-csúcs első estéjén, amikor a magyar LMBT-ellenes törvényt vesézték ki, hogy még Orbán is fegyvertelennek bizonyult vele szemben, pedig neki elég vastag bőr van a képén. Diplomaták szerint a sokat megélt politikus arra panaszkodott, hogy minden oldalról támadják. Egyben azt bizonygatta, hogy a jogszabály a szülők és a gyerekek érdekét szolgálja. A kemény ütésváltás betetőzte, hogy Brüsszel már évek óta egyre nagyobb felháborodással nézi, mit művel a magyar vezető, aki több fronton is harcot indított, ideértve a jogállamot, a migrációt, az alapjogokat, miközben büszkén építi az illiberális demokráciát.

Le Monde

Orbán ugyan azt bizonygatta a kétórás tanácskozáson, hogy ő egykor, szabadságharcosként a melegek jogaiért is küzdött, de ezt a történelem másként tudja: a homoszexualitást már 1961-ben, tehát 28 évvel a rendszerváltás előtt kivették a BTK-ból. Viszont manapság a magyar kormánypárti média azt terjeszti, hogy összeesküvést szervez Soros, a nacionalista miniszterelnök első számú ellensége.

Egyébként Orbán az ülés előtt már levélben tájékoztatta a részvevőket az új szabályozás melletti érvekről. Az üzenetben egyben azon füstölgött, hogy a Bizottság túl sok jogkört élvez, nemzetek fölötti testület. Amire Merkel simán azt mondta neki, hogy ez nem így van. Ugyanakkor az EP elnökének is baja van von der Leyennel, mert úgy látja, hogy az nem mozdul a magyar jogállam ügyében, noha szakértők szerint az új magyar törvény esetében nem is lehet bevetni az ez évtől hatályban lévő mechanizmust, mert az nem érinti közvetlenül az uniós pénzek felhasználását.

Neue Kronen Zeitung

Az osztrák kancellár aggodalommal figyeli, hogy egyre mélyebbek az árkok az unión belül. Megerősítette, hogy igen kemény volt a magyar vita, tele érzelmekkel. Ausztria azon van, hogy ne omoljon össze az EU, bár szerinte ilyen veszély jelenleg nem fenyeget. Kurz azonban szorgalmazza, hogy mindenütt érvényesüljenek az alapvető szabadságjogok. Ez fontosabb számára, mint az, hogy egy országnak el kell-e hagynia a szervezetet. 

FAZ

Meglehetősen magára marad az EU-ban a melegellenes törvénnyel a magyar miniszterelnök, most először vetődött fel nyíltan, hogy országának mennyire van még helye az EU-ban. Az összecsapást annyira áthatották az érzelmek, hogy arra nemigen volt idáig példa, ám az ügy súlyos következményekkel járhat a politikus számára.

A belga kormányfő úgy értékelte, hogy ilyen összecsapást a szervezet még nem élt meg. A tanács szinte egyhangúan úgy foglalt állást: eddig és ne tovább. Arra a kérdésre, hogy mit keres még Magyarország az unióban, De Croo úgy válaszolt, hogy Orbán remélhetőleg elgondolkodik ezen, bár aligha számolt azzal, hogy a találkozó ilyen fordulatot vesz. Idáig ugyanis tabunak számított a legfelső szinten követelni az egyik tag kilépését.

Orbán egyébként nem volt igazán harcias. Védekezett a bírálatok ellen, de csak szordínóban. Ám amikor azt bizonygatta, hogy a gyerekek és a szülők érdekeit nézi, csak újabb kritikát zúdított a saját nyakába. A portugál miniszterelnök visszautasította, hogy Brüsszel idegen életformát akarna rákényszeríteni a tagországokra. Costa szerint az EU nem birodalom, mint egykor a Szovjetunió volt. A belépésről a magyarok döntöttek és a többiek örömmel fogadták őket. De ha már csatlakoztak, akkor tartaniuk kell magukat a szabályokhoz és az értékekhez.

Egyébként Orbán mellett csak Lengyelország, Szlovénia és Bulgária állt ki, a baltiak már a hét elején csatlakoztak a nyugati tömbhöz és példájukat egyre több keleti tag követi. Ez azért a bajos a magyar vezetés számára, mert alakul a többség, amely megvonhatja tőle a brüsszeli pénzeket. Annál is inkább, mert van miért, hiszen a szubvenciókból rokonai és barátai szedik meg magukat, közpénzeket átláthatatlan egyetemi alapítványokba csatornáznak ki, Orbán szorítja vissza a független sajtót, ellenőrzése alá vonja az igazságszolgáltatást. 

Libération

Egy uniós csúcson most először adták teljes egyértelműséggel értésre, hogy nem elfogadható Magyarország eltávolodása a közös értékektől, sőt, már a kizárás is szóba került, noha az technikailag lehetetlen. Mindenesetre az EU kiállt a saját elvei mellett, leszögezve, hogy nem csupán egységes piac, vagy valutaszövetség, hanem egyúttal politikai közösség, amelynek a normáit minden tagnak bekell tartania.

A homofób törvény jelentette az utolsó lökést, hogy feladják az eddigi kétértelmű álláspontot az illiberális rezsimekkel szemben. A többiek Orbán szemébe mondták, hogy nagy jövő nem vár rá a szervezetben, ha azt csupán pénzkiadó automatának tekinti. A belga miniszterelnök egyenesen történelminek nevezte a pillanatot. Macron pedig azt fejtegette: nem járja, hogy valaki kiszolgálja magát, de a klub szabályait nem érzi magára nézve kötelezőnek.

Orbán egyébként tudta, hogy nem lesz könnyű a vita, de azzal semmiképpen sem számolt, hogy ilyen indulatok mozdulnak meg ellene.

Süddeutsche Zeitung

A vezető német lap örvendetesnek nevezi, hogy az állam- és kormányfők végre nem udvariaskodtak Orbánnal, hanem kerek-perec a szemébe vágták neki, mit gondolnak róla. Hosszú időn át, túlságosan is sokáig csak kerülgették, amikor valamelyik országban visszás állapotok alakultak ki, ezért csinálhatta a magyar vezető ilyen sokáig a viselt dolgait.

Abban azonban semmi új nincs a számára, hogy szinte mindenki szembefordul vele. De most szembesült először azzal, milyen az, amikor ennyire tetőznek az érzelmek az EU értékalapjai kapcsán és alapvető támadás éri tekintélyelvű politikáját. Végre láthatta, hogy a nagy többség úgy veszi, hogy amit tesz, az sérti a jogállamiságot, a sajtószabadságot és a kisebbségek védelmét. Sőt szóltak neki: töprengjen el azon, hogy otthagyja az uniót, ha nem osztja annak értékeit, bár azért a gazdasági kapcsolatok fennmaradnának.

Az ilyen kijelentéseket manapság megtapsolják Nyugat- és Észak-Európában, de a felháborodás mellett zavar és bűntudat is megnyilvánul. Az előbbi azért, mert mindenki tudja: nincs eszköz, hogy Orbánt jobb belátásra bírják. A kötelezettségszegési eljárás évekig tart, a jogállami mechanizmust pedig ebben az esetben nem lehet alkalmazni.

Ezzel együtt jellemző, hogy a tanácsban idáig visszarettentek a nyílt összecsapástól,
pont ezt használta ki a Fidesz és a PiS a jogállam felszámolására. A magyar politikus ezen felül tisztségeket és milliókat játszott át a barátoknak és a családnak, továbbá szépen megzabolázta a sajtó többségét.

Különösen a németeknek kellene önvizsgálatot tartaniuk, mert februárig az uniópártok védték Orbánt a Néppártban. De akinek szívügye a magyar demokrácia, annak most fenn kell tartania a nyomást és pellengérre kell állítania a magyar viszonyokat. Főleg a nagy nyugati befektetőknek kell megkérdezniük önmaguktól, mit is tesznek az európai értékek fennmaradásáért? Na, ez az, amivel a német autóipar évek óta nem néz szembe.

Frankfurter Rundschau

A mostani vita csupán a kezdet volt, mert Orbán nem csak a melegek és transzneműek ellen fújt riadót, hanem a lengyelekkel együtt kulturkampfba kezdett a liberális Nyugat ellen. Fel sem fogja, hogy a másik oldal mit akar tőle. Hiszen – bizonygatja – ő már annak idején küzdött a melegjogokért. De ezúttal átlépte a vörös vonalat, még akkor is, ha a magyar társadalom többsége osztja felfogását a homoszexualitás ügyében.

Ennek okát szakértők abban látják, hogy Keleten nem volt 68-as forradalom, elmaradt a liberális fordulat, még a szocializmus bukása után is. Ezzel szemben egyre nagyobb ellenállást váltott ki, hogy át kell venni a nyugati felfogást. Ám ez drámai következményekkel jár a földrész egysége szempontjából.

A jelek arra mutatnak, hogy Orbán a választási kampányt is ebben a szellemben kívánja megvívni. A szivárványvita csupán a nyitány a kulturális háborúskodáshoz a dekadens Nyugattal szemben. Nem tagadja meg a liberális alapértékeket, csak éppen azokat nem tekinti az állam központi elemének. Ám a kör négyzetesítését jelentené egy illiberális állam, szabadelvű normákkal. Ő azonban lehetséges tartja, éspedig úgy, hogy a liberális értékeket ideológiának nyilvánítja. És a kódot az LMBT adja hozzá.

Der Standard

A kommentár óvatosságot ajánl az uniónak, kiemelve, hogy Orbán Viktor nem azonos az egész Magyarországgal. Meg kell állítani, de a kilépésről beszélni teljesen értelmetlen. Az persze teljesen szokatlan, hogy ennyire félretették az egyébként kötelező diplomáciai udvariasságot, még akkor is, ha az országok képviselői nem puhányok, hanem kemény harcosok, akik betéve tudják az összes trükköt.

De ami ezúttal történt, arra idáig nem volt példa. Az ütközés olyan hevesnek bizonyult, hogy hogy teljesen egyértelművé vált: most már a közösség nem csinálja azt, amit eddig, hogy ti. megpróbálja kibekkelni a magyar és lengyel provokációkat. Orbán 2010 óta űzi a kisded játékát, és idáig mindig megúszta, mert vagy kijavította, vagy visszavonta a törvénysértéseket. Ám most túl messzire ment. Közvetlenül hadat üzent mindennek, ami szent az unióban a liberális jogállam szempontjából.

Ennek megfelelően volt éles pl. von der Leyen, amikor szégyent emlegetett. Egészen egyedülálló, amilyen mértékben Orbán lerombolta a bizalmat és megosztotta a földrészt. Macron egyenesen úgy fogalmazott, hogy itt a kultúra és civilizáció vívja a harcát. És ez tökéletesen igaz. A magyar vezető elvesztette az arcát, nem fogta fel, mi a jog- és értékközösség lényege. Európa-ellenes.

Ám nagy hiba volna ösztökélni a magyarok kiválását, éppen ellenkezőleg, mert a politikus nem egyenlő az egész országgal. Az EU-nak és a tagállamoknak küzdeniük kell a magyar polgárokért. Ehhez az a legjobb, ha teljes határozottsággal alkalmazzák a közösségi jogot. Be kell perelni az Orbán-kabinetet az európai bíróságnál, szankciókat kell hozni ellene. El kell zárni számára a pénzcsapot.

De a rendszert a magyaroknak kell megbuktatniuk – a legjobb, ha jövőre az urnáknál csinálják, ha rájönnek, hogy milyen tévútra vitte őket. Kurier

Kora este mintegy 300-an tüntettek a bécsi magyar Nagykövetségnél, tiltakozásul a melegek és transz neműek jogainak csorbítása ellen. A csepergő esőben a rendőrség lezárta az épület előtti részt, ugyanakkor a szomszédos sajtóklub kitűzte a szivárványszínű zászlót. Az egyik szervező azt mondta: itt nem csupán Magyarországról van szó, mert embereket büntetne meg azért, mivel olyanok, amilyenek. Egyébként a törvény megjelent a Magyar Közlönyben, így a hatályba lépésnek immár nincs akadálya. 

Neue Kronen Zeitung

Magyar szurkolók arcon ütöttek és leköptek két német diáklányt a Puskás Arénábana portugál-francia találkozó után, amiért azok szivárványszínt festettek a sapkájukra és a karjukra. A két tettes már a meccs alatt felemelt mutatóujjal jelezte, hogy nem ért egyet a gesztussal, majd a találkozó után bekövetkezett az atrocitás. Az UEFA emberei nem avatkoztak közbe, hagyták, hogy elmenjenek az elkövetők. De a magyar rendőrség sem vette komolyan az esetet. Inkább azt jelezte, hogy nem kell olyan nagy feneket keríteni a történteknek. 

FT

Éles diplomácia vita robbant ki Lengyelország és Izrael között, mivel a varsói alsóház
megszavazta, hogy náciüldözés áldozatai már csak bizonyos ideig, 10-30 évig követelhetik vissza elkobzott javaikat. Az új izraeli kormány külügyminisztere úgy értékelte, hogy a törvény sérti a túlélők és azok leszármazottainak jogait, és ez súlyos hiba. Ám egyetlen jogszabály sem változtatja meg a történelmet – tette hozzá Lapid. Jelezte egyúttal, hogy a döntés súlyosan árt a kétoldalú kapcsolatoknak.

Ezzel szemben a helyettes lengyel külügyminiszter azt bizonygatta, hogy az izraeli fél nincs tisztában a dolgokkal. Merthogy lengyelek és zsidók egyaránt áldozatok voltak és a varsói parlament csupán a csalástól és visszaélésektől igyekszik megóvni a kárvallottakat, illetve azok örököseit.

Az újság megjegyzi, hogy a szocializmus idején szó sem lehetett jóvátételről, a kérelmeket csak 1989 után lehetett beadni, de a lengyeleknél nem szabályozták átfogóan a kérdést. Ezért az igények alátámasztása gyakran éveket vesz igénybe. Egyébként hírek szerint a varsói amerikai nagykövetség ügyvivője is aggodalmát fejezte ki a mostani döntés miatt.

MÉSZÁROS LŐRINCÉK OLASZORSZÁGBAN NYARALNAK, ÚJ FÖLDESÚR JELENT MEG ROGÁNNÉ FALUJÁBAN

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.06.25.


Úgytudjuk: Mészáros Lőrinc épp Dél-Olaszországban piheni ki a kemény munkával töltött hónapokat


A lap olvasójának fotóján (állítása szerint csütörtökön készítette a fényképet) jól látszik, hogy új feleségével, Várkonyi Andreával és fiával, ifj. Mészáros Lőrinccel korzózik épp a leggazdagabb magyar a dél-olaszországi város, Amalfi egyik utcájában. Mészáros egy fekete, ICON feliratú pólóban és papucsban sétálgat a fotón.

444: A magyar állam állja Mészáros montenegrói szállodafejlesztésének felét

A Mészáros-birodalmat összefogó Opus Global közölte az örömhírt, hogy 1,025 milliárd forint külpiaci növekedési támogatást nyert a Hunguest Hotels Zrt. és leányvállalata, a Hunguest Hotels Montenegro Doo. a montenegrói Hunguest Hotel Sun Resort szálloda fejlesztésére. A vissza nem térítendő támogatás a Herceg Noviban található hotel renoválásának felét teszi ki, a fejlesztés során a szálloda teljes körű gépészeti és belsőépítészeti felújításon és energetikai korszerűsítésen esik át.

Telex: Véletlenül derült ki, hogy a kormány valami kavarásba kezdett a bányák körül

Az ország egyik legnagyobb kavics- és homokbányájának ígérkező terület kitermelési jogát az állam zárt körű tenderen értékesítette. Először fordult elő, hogy nem nyílt pályázaton versengtek a cégek a kitermelésért. Mindmáig nem tudni, kik voltak a kedvezményezett cégek, amelyek részt vehettek a zárt körű pályázaton, a győztesről ugyanis csak nem hivatalos ágazati értesülések vannak: a befutó ezek szerint a BayerConstruct lehet, amely Balázs Attila érdekeltségébe tartozik, aki tavaly résztulajdonosa lett az Appeninn Nyrt.-nek, mielőtt Tiborcz István hivatalosan kiszállt volna az irodaházakkal, kikötőkkel teli cégből.

Magyar Narancs: Új földesúr költözhet Rogánné falujába – a kastély után V. kerületi vállalkozóhoz kerültek a környező földek is

Dédestapolcsányba a budapesti belvárosban jól menő vállalkozóknak köszönhetően tér vissza a feudalizmus. Miután a Rogán Antal belvárosi polgármesterkedése idején számos önkormányzati ingatlanhoz kedvezményes áron jutott vállalkozó megvette a kastélyt, a környező földeket egy másik belvárosi vállalkozó vásárolta fel. Céljuk a restauráció: a Serényi grófok nyári lakának felújítása és a hozzátartozó történeti birtoktest visszaállítása.

Szabad Európa: Munkahelyteremtés helyett haveroknak mentek a milliárdok

Munkaerő-bővítés volt a célja annak a pályázatnak, amit az OFA Nonprofit Kft. írt ki év elején. A pályázatot aztán idő előtt lezárták, pedig ki sem osztották a teljes, rendelkezésre álló összeget. A győztesek között ott van az OFA igazgatóhelyettesének üzlettársa, fideszes jelölt és önkormányzati képviselő, többen a leggazdagabb magyarok közül, de több Fidesz-közeliként számontartott vagy Kósa Lajossal jó kapcsolatot ápoló cég is.