Szerző: ÉS
2021.06.25.
I N T E R J Ú
Beszélgetés Hans Rauscherrel, az osztrák sajtó vezető újságírójával
K R I T I K A
Széplaky Gerda: Malevics hernyófészke
(Molnár Zsolt és Ruzicska Tünde a Kisterem Galériában. Megtekinthető: július 23-ig.)
Csengery Kristóf: Tyű, a Hindemith!
(Hindemith: Wind Sonatas. Les Vents Français. Warner Classics)
És Hindemith? „Kicsoda? Ki az a Hindemith?” – felel a kérdésre kérdéssel a magyar zenehallgató, hiszen a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjétől szinte soha, semmi nem szólal meg magyar hangversenytermekben. Enyhíti a mellőzés tényét, hogy Hindemith német kortársai: Schönberg, Berg, Webern is mindmáig hasonló elutasításban részesülnek? Aligha, mivel az új bécsi iskola triászával ellentétben Hindemith zenéje tetszetős, könnyen befogadható, megkockáztathatjuk: szórakoztató – nem véletlenül kereste kenyerét szerzőjük fiatalon tánczenekarokban...
Stőhr Lóránt: „Holnap és holnap és holnap”
(Chloé Zhao: A nomádok földje)
Ez az bátor feminista főhősválasztás még egy európai művészfilmnek is becsületére válna, A nomádok földje azonban amerikai független film, az idei Oscar-díjosztó favoritja, ami a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színészi alakítás díját is megnyerte. Chloé Zhao rendező Jessica Bruder azonos című szociográfiájából írta a forgatókönyvet (vajon készült-e a Rakparton óta Oscar-fődíjas amerikai film szociográfia alapján?), és minden érzelmeskedés vagy idealizálás nélkül, mellbevágó őszinteséggel mutatott be egy létformát és egy súlyos emberi sorsot...
Ruff Borbála: Útikönyv itthon maradóknak
(Finy Petra: A fűszerkatona. Előadja Balsai Móni. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)
Bőséges a szereplőgárda, színes és illatokkal teli Finy Petra meséinek világa, épp ezért nehezen megfogható, mi táplálja a hiányérzetemet. Nem a didaktikusság mellőzése – a tanító szándék erősen jellemezte a korábbi hangoskönyv, A darvak tánca több meséjét –, inkább az, hogy a szövegek rövidsége miatt (nagyjából kétperces egy darab) folyton feltűnik egy-egy szereplő, majd rögtön új kerül elő, a koala, a fóka, a sivatagi róka vagy az öreg vízisikló főszereplőként olyan gyorsan váltja egymást, hogy a hallgató beleszédül. Tömör, leginkább képeslapra való szövegeknek hatnak ezek a történetek, s ha a keletkezésük célját ismerve így is tekintünk rájuk, ez szelídít valamennyit az összhatáson...
Molnár Zsófia: Dob utcai elbeszélések
(Proton Színház/Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok, Trafó – Trafik kávézó, június 14.)
A filmszerűen párhuzamos jelenetezés szépen működik a szűkös, de ügyesen – az adottságok és a technika funkcionális használatával – kitágított térben. Noha a szó szoros értelmében színpad nincs, Reisznek érezhetően van színpadi érzéke. Tökéletesen irányítja és tereli el a nézői figyelmet, jól keveri a dramaturgiai arányokat, pihenőket is ad, nem kell kapkodni a fejünket, de egy percig sem unatkozunk. Emellett érzékenyen vezeti a színészeket. Az sem tűnik véletlennek, hogy a produkciót a Proton Színház karolta fel: bár a regiszter más, mint Mundruczó Kornél rendezéseiben, a forma hasonlóan muzikális, kellőképpen nyitott ahhoz, hogy a játékban koncentrált fegyelmet teremtsen...
Széplaky Gerda: Malevics hernyófészke
(Molnár Zsolt és Ruzicska Tünde a Kisterem Galériában. Megtekinthető: július 23-ig.)
Csengery Kristóf: Tyű, a Hindemith!
(Hindemith: Wind Sonatas. Les Vents Français. Warner Classics)
És Hindemith? „Kicsoda? Ki az a Hindemith?” – felel a kérdésre kérdéssel a magyar zenehallgató, hiszen a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjétől szinte soha, semmi nem szólal meg magyar hangversenytermekben. Enyhíti a mellőzés tényét, hogy Hindemith német kortársai: Schönberg, Berg, Webern is mindmáig hasonló elutasításban részesülnek? Aligha, mivel az új bécsi iskola triászával ellentétben Hindemith zenéje tetszetős, könnyen befogadható, megkockáztathatjuk: szórakoztató – nem véletlenül kereste kenyerét szerzőjük fiatalon tánczenekarokban...
Stőhr Lóránt: „Holnap és holnap és holnap”
(Chloé Zhao: A nomádok földje)
Ez az bátor feminista főhősválasztás még egy európai művészfilmnek is becsületére válna, A nomádok földje azonban amerikai független film, az idei Oscar-díjosztó favoritja, ami a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színészi alakítás díját is megnyerte. Chloé Zhao rendező Jessica Bruder azonos című szociográfiájából írta a forgatókönyvet (vajon készült-e a Rakparton óta Oscar-fődíjas amerikai film szociográfia alapján?), és minden érzelmeskedés vagy idealizálás nélkül, mellbevágó őszinteséggel mutatott be egy létformát és egy súlyos emberi sorsot...
Ruff Borbála: Útikönyv itthon maradóknak
(Finy Petra: A fűszerkatona. Előadja Balsai Móni. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)
Bőséges a szereplőgárda, színes és illatokkal teli Finy Petra meséinek világa, épp ezért nehezen megfogható, mi táplálja a hiányérzetemet. Nem a didaktikusság mellőzése – a tanító szándék erősen jellemezte a korábbi hangoskönyv, A darvak tánca több meséjét –, inkább az, hogy a szövegek rövidsége miatt (nagyjából kétperces egy darab) folyton feltűnik egy-egy szereplő, majd rögtön új kerül elő, a koala, a fóka, a sivatagi róka vagy az öreg vízisikló főszereplőként olyan gyorsan váltja egymást, hogy a hallgató beleszédül. Tömör, leginkább képeslapra való szövegeknek hatnak ezek a történetek, s ha a keletkezésük célját ismerve így is tekintünk rájuk, ez szelídít valamennyit az összhatáson...
Molnár Zsófia: Dob utcai elbeszélések
(Proton Színház/Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok, Trafó – Trafik kávézó, június 14.)
A filmszerűen párhuzamos jelenetezés szépen működik a szűkös, de ügyesen – az adottságok és a technika funkcionális használatával – kitágított térben. Noha a szó szoros értelmében színpad nincs, Reisznek érezhetően van színpadi érzéke. Tökéletesen irányítja és tereli el a nézői figyelmet, jól keveri a dramaturgiai arányokat, pihenőket is ad, nem kell kapkodni a fejünket, de egy percig sem unatkozunk. Emellett érzékenyen vezeti a színészeket. Az sem tűnik véletlennek, hogy a produkciót a Proton Színház karolta fel: bár a regiszter más, mint Mundruczó Kornél rendezéseiben, a forma hasonlóan muzikális, kellőképpen nyitott ahhoz, hogy a játékban koncentrált fegyelmet teremtsen...
Fáy Miklós: Duna-parti Rajna-part
(Wagner: Az istenek alkonya – közvetítés a Müpa honlapján, június 20.)
2019-ben nem mondtuk ki, de érezhetően fáradt volt a produkció. Valamelyest újítottak is rajta, a vetítések nem mindig ugyanazok, mint a bemutató idején, de ki jár operába a videó miatt? Talán nagyobb probléma, hogy a karmester Fischer Ádámot kevésbé izgatta a feladat, mint évekkel korábban, nem mintha nem figyelt volna oda, egyszerűen csak ez neki már megvolt, más először végigcsónakázni a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, mint hatodszorra. (Tudom, ez a Duna, nem a Rajna, de ez az ismerősebb.)
(Wagner: Az istenek alkonya – közvetítés a Müpa honlapján, június 20.)
2019-ben nem mondtuk ki, de érezhetően fáradt volt a produkció. Valamelyest újítottak is rajta, a vetítések nem mindig ugyanazok, mint a bemutató idején, de ki jár operába a videó miatt? Talán nagyobb probléma, hogy a karmester Fischer Ádámot kevésbé izgatta a feladat, mint évekkel korábban, nem mintha nem figyelt volna oda, egyszerűen csak ez neki már megvolt, más először végigcsónakázni a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, mint hatodszorra. (Tudom, ez a Duna, nem a Rajna, de ez az ismerősebb.)
Grecsó Krisztián: Luxuspáholy
(Foci-Eb a televízióban)
Az nálunk is stimmel, hogy a foci a társadalom lakmusza. A felső tízezer egy része kénytelen úgy tenni, mintha ez az egész neki imponálna, és nyilván elfordítják a fejüket, befogják az orrukat, hiszen ilyen közel (bármilyen szeparált is a luxuspáholy) sosincsenek a híveikhez. Azokhoz, akiket ők szítanak, hergelnek gyűlöletre, akiknek ők keresik az ellenséget, és akiknek ők üzenik meg, mit engedhet meg magának egy tisztességes magyar melós, ha „ki akarja engedni a gőzt”...
Károlyi Csaba: Valami az interjúkészítésről
(Dobszerda, Váradi Júlia műsora. Klubrádió, szerda 20.00–21.00)
Aki Komoróczy Géza páratlan és lenyűgöző személyére kíváncsi, el kell olvasnia a könyvet. Aki Hargittai István beszélgetésekbe rejtett, igen következetes személyére, olvassa az interjúit. Még egy apróság. Azt kérdezte Váradi Júlia, miért lett vegyész, mire Hargittai elnevette magát. „Miért nevet?” – jött a kérdés. „Mert egy ilyen beszélgetésben csak őszintén lehet válaszolni” – mondta, majd őszintén válaszolt. De talán azért is nevetett, mert Váradiban meglátta saját magát. Mint kérdezőt...
Csuhai István: Egyszóval angol
Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub. Fordította Orosz Anna. Agave Könyvek, Budapest, 2021, 367 oldal, 4480 Ft
Jó krimihez méltóan A csütörtöki nyomozóklub elsősorban nem a „ki” és a „mit”, hanem sokkal nagyobb lendülettel a „hogyan” kérdéseit feszegeti, és a bűnügyi vonatkozásokat lehántva róla, regényként is a dolgok „hogyan”-ja áll az érdeklődése középpontjában. A szerző, a debütáló írónak éppenséggel már nem annyira fiatal, 1970-ben született, a regény megjelenésekor ötven éves, Nagy-Britanniában 2020 őszéig, a regény megjelenéséig leginkább televíziós személyiségként, tévés kvízműsorok vezetőjeként számon tartott Richard Osman a duplafenekűség tekintetében példamutatóan vetette papírra vagy ütötte számítógépbe első könyvét...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Lovász Andrea: Ex libris
Darvasi László: Pálcika, a detektív
Tóth Krisztina: Malac és Liba sorozat 1–4.
Vibók Ildi: Zrínyi Ilona
Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be
Végső Zoltán: Az ismeretlen Presser
Presser Gábor: Presser könyve. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 519 oldal, 6999 Ft
A könyv szerintem legszebb része, ahogy a Próba című balettelőadáshoz készített zenéről, az Electromatic szólólemezéről ír, és ezekből a mély gondolatokból van kevés. Persze, ott az ígéret, lesz még egy kötet, és az okosan összeállított első könyvet tekintve el tudom képzelni, hogy majd más alapokról indulva mesél a zeneszerző, kicsit talán intimebb megvilágításban. Viszont amit most Presser könyveként olvashatunk, az inkább a Presser-sztori...
Lamár Erzsébet: Határainkon innen és túl
Pavlovits Tamás: A végtelen észlelése a kora újkorban. Gondolat Kiadó, Budapest, 2020, 310 oldal, 3400 Ft
Pavlovits Tamás filozófus, a Szegedi Tudományegyetem professzora legújabb könyvében a következő, kettős tézist fogalmazza meg: a végtelen beépül az emberi elme kognitív struktúrájába, észlelése pedig ily módon előfeltétele a véges tárgyak észlelésének. A sokéves kutatómunka eredményeit összegző kötet mértéktartó módszerességgel lát a probléma kibontásához...
Mayer Zsófia: Századfordulós szemfényvesztés
Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei VI. – A Barnum-rejtély. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2020, 336 oldal, 3799 Ft
A nyomozó ezúttal nem a címszereplő különc arisztokrata, Ambrózy Richárd, aki pökhendiségével, különös módszereivel, észjárásával a korszak emblematikus nyomozófiguráihoz hasonlít. Korábbi balesete miatt kényszerpályára kerül, csupán szakmai segítséget nyújt az őt helyettesítő feleségének és sógornőjének. A nő mint nyomozó megjelenése előrevetíti a nők társadalmi szereplehetőségeinek kiterjesztését. A főszerepet kapott Mili mesterétől eltanult eszközökkel dolgozik, precíz megfigyeléseire alapozva ér el sikereket. A regényfolyam során a fiatal nő gondolkodása egyre érettebbé, nyomozási stílusa professzionálisabbá válik...
Vásári Melinda: Romok és épületek
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft
A kötetben motívumok, szókapcsolatok, formák vándorolnak egyik szövegből a másikba, aminek sűrűsödési pontja az Élet és nem ciklus. Az alcím (ezeket ismételgeti) kettős jelentésű: ismétel vagy ismétlődik más versekben, úgy gondolom, mindkettő egyszerre érvényes, irány nélkül. Azáltal, hogy a szerző ciklusba rendezte e verseket, önálló, kiemelt státuszt – és kvázi címet is – kapnak, és kapcsolódási pontjaik is kitűnnek. Izgalmas példa erre, ahogyan a nyitó és a záró vers több ponton összecseng, mégpedig tükrös szerkezetben...
Csehy Zoltán: Uralni a húsz másodpercet
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft
Kukorelly költészetében rendszerint a köznapi, a triviális, a minden értelemben prózai változik át költői szöveggé, miközben a látszatnaivitás vagy csevegő könnyedség egyre fajsúlyosabbá terhelődik. Az olvasót csapdába csalja a látszat, s maga is elámul, amikor a vers végére érve úgy érzi, hogy Kukorellynél kevés agyafúrtabb költő van, hogy az összkép, az összhatás enyhén szólva is parádés. Ezt a beavatási rituálét minden egyes Kukorelly-vers képes újra meg újra eljátszani: felkínálja a sétát a könnyed, ismerős, szinte tapintható közvetlen benyomások terepéről a mélységbe, az örvényszerűen megnyíló belső univerzumba, mely a leginkább egy önreflexív kivetüléseibe belezavarodó tükörrendszerhez hasonlít.
Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei VI. – A Barnum-rejtély. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2020, 336 oldal, 3799 Ft
A nyomozó ezúttal nem a címszereplő különc arisztokrata, Ambrózy Richárd, aki pökhendiségével, különös módszereivel, észjárásával a korszak emblematikus nyomozófiguráihoz hasonlít. Korábbi balesete miatt kényszerpályára kerül, csupán szakmai segítséget nyújt az őt helyettesítő feleségének és sógornőjének. A nő mint nyomozó megjelenése előrevetíti a nők társadalmi szereplehetőségeinek kiterjesztését. A főszerepet kapott Mili mesterétől eltanult eszközökkel dolgozik, precíz megfigyeléseire alapozva ér el sikereket. A regényfolyam során a fiatal nő gondolkodása egyre érettebbé, nyomozási stílusa professzionálisabbá válik...
Vásári Melinda: Romok és épületek
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft
A kötetben motívumok, szókapcsolatok, formák vándorolnak egyik szövegből a másikba, aminek sűrűsödési pontja az Élet és nem ciklus. Az alcím (ezeket ismételgeti) kettős jelentésű: ismétel vagy ismétlődik más versekben, úgy gondolom, mindkettő egyszerre érvényes, irány nélkül. Azáltal, hogy a szerző ciklusba rendezte e verseket, önálló, kiemelt státuszt – és kvázi címet is – kapnak, és kapcsolódási pontjaik is kitűnnek. Izgalmas példa erre, ahogyan a nyitó és a záró vers több ponton összecseng, mégpedig tükrös szerkezetben...
Csehy Zoltán: Uralni a húsz másodpercet
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft
Kukorelly költészetében rendszerint a köznapi, a triviális, a minden értelemben prózai változik át költői szöveggé, miközben a látszatnaivitás vagy csevegő könnyedség egyre fajsúlyosabbá terhelődik. Az olvasót csapdába csalja a látszat, s maga is elámul, amikor a vers végére érve úgy érzi, hogy Kukorellynél kevés agyafúrtabb költő van, hogy az összkép, az összhatás enyhén szólva is parádés. Ezt a beavatási rituálét minden egyes Kukorelly-vers képes újra meg újra eljátszani: felkínálja a sétát a könnyed, ismerős, szinte tapintható közvetlen benyomások terepéről a mélységbe, az örvényszerűen megnyíló belső univerzumba, mely a leginkább egy önreflexív kivetüléseibe belezavarodó tükörrendszerhez hasonlít.
I R O D A L O M
Petőcz András: Az ég alatt
(Paul Verlaine – Arthur Rimbaud halálára)
Petőcz András: Emlékszem, ahogy
(Paul Verlaine – Arthur Rimbaud-nak)
Somos Ákos: Azok a szép napok
Somos Ákos: Ágnes szelfizik
Somos Ákos: Szabad a választ
Somos Ákos: Anyaszavak
Somos Ákos: Ars Historica
Szaniszló Judit: Szintkülönbség
A férfi nem is sejti, hogy a szemközti házban egy emelettel fentebb egy emberi jogi civil szervezetet havonta fix összeggel támogató, nagynevű gyógypedagógusnő lakik. Az egyedülálló nő tizenöt éve ugyanazzal a karcos ezüstgyűrűvel a jobb gyűrűsujján csinál mindent, kivéve talán a mosogatást, mert a konyhai lefolyó rovátkái közti rések túl nagyok, a gyűrű pedig ott könnyebben eltűnhetik örökre. A nő ideológiai és kényelmi alapon megveti a test szőrtelenítésének kultuszát, de amint eljön a nyáridő, hónalját és lábának hosszú szoknyából is kilógó alsó negyedét azért egy jobb minőségű női borotvával, rózsaszín kupakos borotvahabbal, nagy sugárban folyatott meleg vízzel négy perc alatt simává teszi hetente kétszer, a reggeli indulás előtt. Bár egyéb testtájain jellemzően nem szőrtelenít, azon többnapos szakmai konferenciákra, amelyeken mint meghívott vendég előadó a helyszínt biztosító szálloda wellness-részlegét is használhatja, eleve epilált bikinivonallal érkezik...
Marton-Ady Edina: A Nagy Bumm
Olykor azt játszották, hogy nincsen kezük, se lábuk. Azokban a napokban sokat esett az eső, a világ megtelt a nedves csigaszag és párolgó beton illatával. A záporok után, a nagyra nőtt fűbe feküdtek, hogy idétlen, kígyózó mozdulatokkal versenyezzenek az évek óta egyre rozsdásabb vaskapuig. Amíg lökték magukat előre, teljesen átáztak, elmozdultak a ruhadarabok, hasukon lehorzsolódott a bőr, aztán a póló már teljesen a nyakukba csúszott, sálként tekeredett János ádámcsutkája köré, elrejtve a fiú tűzvörös nyakát. Elizának hétről hétre nőtt a melle, de a fiú úgy tett, mint aki ezt nem veszi észre. Valahogy nem bírta elviselni a test változásait, rendszerint sírva vitte ki foltos alsónadrágját a mosnivalóba, hogy aztán anyja melltartójába göngyölítse, remélve a legjobbakat, hogy nem kell megint végighallgatnia este az asztalnál az anyja felvilágosító előadását a gyermeknemzésről, miközben a szokásos műbőrös virsliről húzzák le a húsra tapadt belet...
Orcsik Roland: Lunch off
Ahogy leereszkedtünk libasorban a hajó lépcsőjén a partra, körberajzottak minket a tuktuksofőrök. Very cheap!, kiáltozták. A tuktuk autós riksa, valami olyasmi, mint a motoros tricikli. Úgy kellett elfutnom az erőszakos sofőröktől, sőt, olyanok is akadtak, akik perceken át követtek. A kikötőt akartam körbejárni, ám annyira rámenős volt az egyik tuktuksofőr, hogy kötélnek álltam, vigyen el az óvárosba. Amint beültem a csicsás, arab betűkkel telepingált járgányba, odaszaladt hozzám egy másik vezető, a karomat rángatta, hogy vele féláron furikázhatom. A sofőröm kiszállt, veszekedni kezdtek, végül pofon is csattant. Amikor már a földön birkóztak, kiszálltam a tuktukból, és szép csendben eloldalogtam. Ám nem sokáig maradhattam egyedül, mert rám szálltak a karperecárusok. Még mielőtt bármit is szóltam volna, ráhúzták a karomra a bőrből készült, elefántmintás bizsukat, alig tudtam leszedni őket...
Danyi Zoltán: A rózsás papírok
A női strand tulajdonképpen egy fából készült, részben a parton álló, részben a víz fölé nyúló, szép és bonyolult épületegyüttes volt, középen két nagy faházzal, jobbról öltözőkabinok hosszú sorával, balról egy vízre nyíló, tágas csónakházzal, és ezeket az épületeket fából készült mólók kötötték össze egymással, számos egymásba futó, egymás útját keresztező, helyenként egybeolvadó móló kapcsolta össze a csónakházat és az öltözőkabinokat a két nagy faházzal, legalábbis ez lehetett az eredeti terv, abban az időben viszont, mikor a rózsát hordtam a szabadkai üzleteknek, meglehetősen foghíjasak voltak már ezek a mólók, és semmit nem kötöttek össze semmivel, a megmaradt lécek és deszkák elkorhadtak, eltöredeztek, rájuk lépni saját felelősségre sem volt ajánlatos, és ami azt illeti, nemcsak a mólók, hanem az egész úgynevezett női strand lerongyolódott, az épületek falai megvetemedtek és megdőltek, a rájuk festett szép virágfüzérek elhalványodtak és elszíntelenedtek, a homlokzat faragott díszítéseit pedig belepték a pókhálók, melyeket szürke rongyokká, koszlott, szakadozott fátylakká változtatott a beléjük tapadó por és homok, vagyis azon a nyáron, mikor a rózsát hordtam a szabadkai virágüzleteknek, már meglehetősen lerobbant állapotban volt ez a szép és bonyolult épületegyüttes, mely a nevéről ítélve akkoriban épülhetett, mikor a nők még külön fürdőztek a férfiaktól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.