2018. január 6., szombat

MÁRA VIRRADÓRA A LOVAGGÁ ÜTÖTT HARCOS ISMÉT KIJELÖLTE HÍVEINEK AZ ELLENSÉGET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szező: TAMÁS RÓBERT
2018.01.06. 


Ingerem van megemlékezni a kormányba négy lábbal kapaszkodó párthoz szervesen rögzült szakmunkásokról. Ezen belül is az ötös számú tagkönyv büszke tulajdonosáról. Illetve nem róla, mert nem ismerem, nem is érdekel az ő lelki szépsége. A testi se. Az érdekel, mert az tartozik rám, amit kiöklend magából.
Ma nagyot ment a koszorús költő, ami valahol érthető is. Ha változni találna a kellemesen belakott világ, nemhogy koszorúra, de még egy lábos krumplifőzelékre elegendő babér sem hullana az ölébe, úgyhogy védeni kell a bőven termő kertet. És persze a kertészt, akinek ott kell lennie örök időkig a helyén, hiszen ő dönti el, ki mit lophat szabadon abból a kertből. A mások terméséből.
Ezért mára virradóra a lovaggá ütött harcos ismét kijelölte híveinek az ellenséget. Az ellenség: mindenki, aki a szekértáboron kívül van. Idézek a műből, hogy érthető legyen a mondandóm:
Íme, a szemünk előtt kacsint össze a nyilasávós csőcselék a nyilas­ávós „értelmiséggel”! E nyilasávós „értelmiség” két utolsó mohikánja nekilátott, hogy elvégezze az örök munkát, amelyet még Lukács György hagyott rájuk: Heller kiengedi a karanténból a nyilas csőcseléket, rájuk üti a kóser pecsétet, Konrád pedig immáron bolsevik csőcselékként szólítja meg a masszát, s kijelöli a végső teendőt: meg lehet lincselni az ellenséget, ha az nem hajlandó magától távozni.
Jelen állás szerint a nyilasávós csőcselék vezére Konrád György. Akihez képest a cikk szerzője egy harmatos harangvirág. Nyilván.
A cikk apropóját (mindjárt a fizetési csekk után) a HVG című lapban megjelent interjú adta. Ebben szerepel az alábbi mondat:
Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.
Ebből természetesen Bayer Zsolt azonnal levonta a következtetést: itt kérem uszítanak Orbán Viktor ellen, meg akarják gyilkolni, ki akarják végezni. A csőcselék, a nyilasok, az ávósok, akik ráadásként bolsevikok is. Meg is támogatja az elméletét a Facebookról összegereblyézett hozzászólásokkal.
Most tekintsünk el attól, hogy bármikor, bárki össze tud szedni ennél cifrább, fenyegetőbb, átgondolatlanabb és ostobább kommenteket bármelyik tetszőleges kormányoldalról. Hülyék ugyanis mindenhol vannak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.