2018. január 6., szombat

VÉDŐSZENT

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tasrski
2018.01.06.


Orbán Viktorról a 2010-es, a balliberális oldal történelmi vereségével végződő választás előtt írtam egy viszonylag rövid tanulmányt, címe a Cézárarcmás volt. Ebben főként a személyiségének a lélektani problémáival foglalkoztam. Még a cikksorozat megírása előtt alaposan áttanulmányoztam minden olyan anyagot, amit szükségesnek tartottam a kellő tájákozottságom megszerzése érdekében. Ennek során tudatosult bennem az, hogy egy kiváló képességű, de egy kemény és célratörő, a hatalomért, a győzelemért a lehetőségeihez mérten mindenre képes hatalomtechnikusról van szó, aki magában olvasztotta mindazokat a jó és rossz tulajdonságokat, amelyek szükségesek voltak politikai céljainak a megvalósítására. Ezeket a tulajdonságait pedig képes volt kellő időben aktivizálnia és a cél érdekében a megfelelő módszert is kiválasztania. Akkor még úgy gondoltam, hogy mindezek során csupán politikai eszközökkel operál, ma már azonban be kell látnom azt, hogy bizony a pszichológiai hadviselés terén is kiválót képes alkotni. Ezt a vélekedésemet bizonyítja a legutóbbi húzása, amelynek során levélben kér pénzt a hívőitől annak érdekében, hogy Soros György és az általa pénzelt civil szervezetek ellen hatékonyabban tudjon harcolni.

Ebben a levélben Orbán Viktor közvetlen hangnemben szólítja meg a hívőit: “Tisztelt Honfitársam! Azért írok Önnek, mert egy sorsdöntő választás előtt állunk. A tét nem kisebb, mint hogy Magyarország megmaradhat-e magyar országnak.” A következőkben pedig jön mindaz a kampányszöveg, amit már éveken keresztül sugároztak a királyi médiában és adtak közre a milliónyi nyomtatott lapban és internetes portálon. A lényege az, hogy Soros György megtámadta Magyarországot, ami ellen közösen kell védekeznünk. A brüsszeli bürokraták pedig a Soros-tervet hajtják végre. Az országnak meg kell védenie az eddig elért eredményeket, amihez anyagi hozzájárulásukat kéri a kormányfő. Ebből a rövid összefoglalóból is látható, hogy a politikai harc tárgya nem változott, csak éppen a módszere, ami teljesen unikumnak tekinthető és látszólag minden józan észnek ellentmond. Valójában azonban mindez szerves részét képezi a korábban kialakított médiakampányuknak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.