2018. február 7., szerda

KICSIT NEM FIGYELTEK ODA, IRGALMATLANUL MEGSZÍVATTÁK ŐKET A HATÓSÁGOK

INDEX
Szerző: ROVÓ ATTILA
2018.01.07.


Egy ingatlanos cég megvett egy lepukkant sufnit, és addig ügyeskedett, míg lakóépületté minősíttette. Pedig bejárata sincs, és a kormányhivatal is írásba adta, hogy lakhatásra nem alkalmas. Mindez több család életét is tönkretette a környéken. A hivatalok most már azt mondják, hogy semmit nem tehetnek.

Galamb Zoltán eleinte még szorongott, amikor hozzá csöngettek be éjjel a rendőrök, hogy mi ez a balhé. Amikor előtte parkoltak le a NAV-osok egy trélerrel, hogy jöttek az autóért. Amikor arra ment haza, hogy nála kapcsolják le épp az áramot az elműsök.

Ma már egykedvűen veszi ezeket tudomásul, újra és újra elmagyarázza mindenkinek, hogy az nem is úgy van, nem őt kell keresni. Az utcában lakók meg már rég tudják.

GALAMB ZOLTÁN TELJESEN VÉTLEN, DE IRTÓZATOSAN MEGSZÍVTA EGY INGATLANMAFFIA-GYANÚS CÉG ÜGYESKEDÉSÉT, ÉS AZ EGÉSZET AZÓTA SEM ORVOSOLJÁK A HIVATALOK.

Az egész ügynek még egy rendszerváltás előtti helyzet ágyazott meg: Galambék kispesti, a sínek melletti telkének végében minimum ötven éve áll egy műhely, saját villannyal. Egy szaki használta, a sínek felől járt be oda dolgozni, jogilag minden osztatlan közös tulajdonban volt és van.

Ez addig csak simán kellemetlen volt, amíg a műhely műhelyként működött. A pokol később jött: évekkel ezelőtt egy ingatlanos cég megvette a romos műhelyt, és beköltöztetett oda egy hatgyermekes családot. akik elkezdték terrorizálni a környéket.

Hogy valakinek elviselhetetlen szomszédai vannak, az sajnos előfordul, ám itt ennél többről van szó: egy lakhatásra alkalmatlan sufnit sikerült valahogy lakóingatlanná nyilvánítani. Ahhoz, hogy kiderüljön, a történetben valami nem kerek, az kellett, hogy Galamb úr egyik idős szomszédja feladja a küzdelmet a terrorcsaláddal, és hetven év után (!) elköltözzön. A helyére pedig beköltözzön valaki, aki azt hitte, nyugalmat vett a családjának a kispesti házzal. Aztán amikor rájön, hogy nem így lett, nem hagyja magát, és elkezd utánajárni a dolgoknak. Ő Dankó József, aki amikor kikérte a papírokat mindenhonnan, majd be- és feljelentéseket tett, vizsgálatokat kért, akkor egészen hihetetlen történetekbe ütközött bele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.