2018. február 7., szerda

ÖT SPECIÁLIS KÖRÜLMÉNY, MELYEK IGAZÁN FONTOSSÁ TESZIK A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VÁLASZTÁST

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.02.07.


Kétségkívül az áprilisi választás főpróbájának tekinthetnénk a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás akkor is, ha nem tennék az egészen sajátos körülmények különösen élesé a versengést az ellenzék és a kormánypárt között. Ezt a város azonban nem engedheti el sem a Fidesz, sem az ellenzéki összefogás csak úgy, hiszen hatalmas lélektani előnyhöz jut az, aki ilyen kevéssel az országos választások előtt behúzza ezt a fontos megyei jogú települést. Ráadásul minden kampánymódszert élesben lehet tesztelni, ami áprilisban kifizetődő lehet majd a szemben álló felek számára.

1. Rendkívül sajátossá teszi a február 25-i választást az a körülmény, hogy Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta egyetlen választáson sem győzött a baloldal, és előbb Rapcsák András, majd az ő halála után Lázár János felségterületének számított a település. Ezért legyinthetnénk is a közelgő megmérettetés kapcsán, hogy ezúttal is meggyőző fölénnyel nyer majd a Fidesz jelöltje, hiszen a kormánypárt országosan is igen jól áll a közvélemény-kutatások mérései alapján. Ráadásul a tavaly novemberben elhunyt Almási István polgármestert 2012-ben több mint 52 százalékkal választották a város élére, így három ellenfele összesen nem ért szerzett annyi szavazatot, mint a kormánypárt (és Lázár János) jelöltje. Ezúttal azonban egy erős jelölt áll szemben Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel. Márki–Zay Pétert ráadásul lényegében minden ellenzéki erő támogatja, így nem lehet előre győztest hirdetni a versengésben. És ami fontos, hogy ez a választás még nem egy kibővített nemzeti konzultáció lesz, hogy azt a Fidesz tervezi áprilisban, hanem két polgármesterségért küzdő fél vetélkedése.

2. Márki-Zay személye azért teszi egészen sajátossá a mostani választást, mert lényegében ő is „fideszes”. Ő ugyanis azon kormánypártból kiábrándult konzervatív értelmiségiek reprezentánsa, akinek elege lett az agresszív retorikából, aki nem tudja összeegyeztetni keresztény értékrendjével a rászorulók vegzálását, a politikai ellenfelek megfélemlítését, aki nyíltan kimondja, hogy Lázár János hűbérbirtokává vált a város és környéke. Ráadásul a kormánypárt kampány csak ráerősített azokra a kritikákra, melyek az ellenzéki jelölttől érkeztek. Kőkemény lejárató kampányt indítottak a vállaltan vallásos, hétgyerekes családapa ellen pusztán azért, mert be merte vállalni az indulást a kormánypárt jelöltjével szemben. Vásárhelyen nehéz megítélni, hogy az emberek mit gondolnak a kampányban zajló acsarkodásról, mivel itt kevesen vállalják fel nyíltan a véleményüket, ugyanis számos példa volt rá, hogy azoknak, akik szembe mertek szállni Lázár Jánossal vagy valamelyik emberével, elveszítették egzisztenciájukat, nem egy esetben el is kellett költözniük a városból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.