2018. február 7., szerda

SZERELEMBŐL HATÁRÁTKELŐ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Elisa Scarton
2018.02.07.


A szerelemért külföldre költözni rendkívül romantikus, de legalább ennyire kihívásokkal teli dolog. Különösen, ha a partnerünk országába költözünk, azaz nem csak a párkapcsolatban, hanem a környezetünkben is meg kell szokni, „be kell lakni” egy új kultúrát. Vajon fel lehet-e erre készülni, és ha igen, akkor hogyan?

Az ilyen történet nagyjából ott kezdődik, amikor a hollywoodi filmek véget érnek, annál is inkább, mert egy ilyen költözés a sok boldogság mellett bőven tartogathat nehézségeket is.

Őszintén szólva nekem ezen a téren nincs tapasztalatom, az ausztrál Elisa Scartonnak viszont van. Ő Olaszországba költözött, hogy együtt lehessen olasz férjével, és szerencsére megírta élményeit, és tanácsait, ezekből következzen most egy kivonat.

Elvágni (de legalábbis meglazítani) a szülőföldedhez fűző köteléket, majd beilleszkedni egy új kultúrába, nyelvbe, városba nem kis feladat. Ráadásul ezt előre megélni lehetetlen, tehát a legalaposabb felkészülés mellett a feladat nagysága valójában majd csak a megérkezés után csapódik le bennünk, amikor az első időszak izgalma kissé elcsendesül és jönnek a hétköznapok.

Persze ettől függetlenül érdemes készülni (különben ennek az írásnak sem lenne túl sok teteje), lássuk, hogy Elisa szerint hogyan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.