2020. január 8., szerda

ÚGY TŰNIK, POLITIKAI SZEMPONTOK ALAPJÁN DŐL EL, HOGY HOL KELL AUTÓPÁLYA MATRICÁT VENNI

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2020.01.08.


Eltűnt a jogszabályok útveszőjében a Békéscsaba felé vezető M44-es autópálya frissen átadott szakasza: sem az ingyenes, sem a fizetős szakaszok között nem említik. Nem egyedi esetről van szó, hasonlóképpen vált kámforrá az M4-essé átépített 4-es út ceglédi elkerülője is.

Pedig nem olyan rég még úgy volt, hogy 2020-tól már ezen a szakaszon is kötelező lesz a matrica használata, legalábbis ezt nyilatkozta Mosóczi László közlekedési államtitkár októberben, az M44-es átadásakor. Békés megyei matrica azonban azóta sincsen, és a sztráda nem lett fizetős. A közlekedésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) értékítélete azonban – az önkormányzati választások után – megváltozott: december 30-án már úgy nyilatkoztak, hogy azért nem kell a Tiszakürt – Kondoros szakaszért fizetni, mert még nem csatlakozik más gyorsforgalmi utakhoz.

Korábban viszont, amikor még csak az M86-os Szombathely-Vát szakasza volt kész, szintén egyéb gyorsforgalmi út kapcsolat nélkül, akkor azt fizetőssé tették. Igaz, ezt végül szintén visszavonták. Az M44-es autóutat tehát önmagának többszörösen ellentmondva tette a kormány az év utolsó napjaiban mégis ingyenessé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.