2020. október 1., csütörtök

LAKNER: „PÁRT-KATONA” KEZÉBE ADTÁK A SZÍNMŰVÉSZETIT

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2020.09.30.


Szarka Gábor ezredest, a Honvédelmi Minisztérium volt kabinetfőnökét nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának. Lakner Zoltán politológus szerint (aki óraadóként tanít az SZFE-n), ez a lépés illeszkedik a miniszterelnök egyre militánsabb szemléletébe. Azonban a diákságot dicséri, hogy se Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke, se az új kancellár nem tudott bemasírozni az épületbe. Talán a NER túl könnyűnek gondolta az egyetem átvételét – vélekedett.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozott az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, volt katonai attasé, a Honvédelmi Minisztérium korábbi kabinetfőnöke került. A 2015-ben bevezetett új rendszerben a miniszterelnök által kinevezett kancellárok vették át az egyetemek gazdasági irányítását.

Lakner Zoltán politikai elemzőt, a Jelen hetilap főszerkesztőjét kérdeztük, aki elmondta: évek óta óraadóként oktat az SZFE-n, ha nem is a Vas utcában, ahol most elfoglalták az egyetemet a hallgatók, de a Szentkirályi utcában igen, a film-és médiaintézetbe járó hallgatókat tanítja. Ráadásul amikor a miniszterelnök meghívta az évértékelőjére a honvédség vezetőit februárban, akkor írt arról, hogy ez azért nincs jól, hogy egy pártrendezvényre egy nemzeti intézmény képviselőit elhívják, sőt, külön megszólítják őket.

Azt mondta: a kormányfő által használt nyelvezetből kitűnik a folyamatos katonásdi, militarizálódás, a katonai erények központba állítása, a fegyveres testületek behozatala a közéletbe, ebbe a sorba illeszkedik az ezredes kinevezése – akinek ugyan van némi egyetemi tapasztalata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, de a jelenség aggasztó. Az SZFE-ügyben nem éppen a békülékenységet mutatja, hogy a szó szoros értelmében odavezényeltek egy ezredest. Az eddigi kancellárt, Vonderviszt Lajost megbecsülték az egyetemen, talán ez is lehetett az eltávolításának oka...

ITT OLVASHATÓ

Lakner Zoltán azt mondta, kicsit a szavakkal játszva egy „párt-katona” kezébe adják az egyetem működtetését (nem megszokott bürokratáról van szó, hanem katonáról, aki megkapta ezt, a hatalomnak fontos feladatot). Hozzátette: böngészte Szarka Gábor életútját, és „nem azt olvasta ki belőle, hogy a NER legsikeresebb káderéről van szó”. Azt az egyetemi polgárság ellenállásának javára írja, hogy se Vidnyánszky Attila, se az új kancellár nem tud bemasírozni az egyetemre. Mintha az egészet nem gondolták volna végig forgatókönyv-szerűen. Hangsúlyozta: meglepetést okozott a kormánynak, hogy itt nem lehet áthaladni, mint kés a vajban, és a személyi, tudásbeli feltételek nem állnak rendelkezésre. Az egyetem átvételéhez és a jelenlegi szisztémába illesztéséhez is kell egyfajta tudás, „még ha ez számunkra nem is rokonszenves”, azonban a politológus ezt se látja. Ez a NER egyik szimbolikus ügye már most is, és visszatekintve még inkább az lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.