2020. november 6., péntek

„EGYRE TÖBBSZÖR FORDUL A HALOTTASKOCSI” – KÓRHÁZI DOLGOZÓK MESÉLTÉK EL, MI MEGY NÁLUK

HVG ONLINE
Szerző: BIHARI ÁDÁM
2020.11.06.


Brutális mennyiségű új beteg érkezéséről és az őket egyre kisebb számban fogadó egészségügyi személyzetről beszéltek nekünk ápolók, orvosok, egészségügyi szakdolgozók. Van, aki már a családját félti az elégtelen védőfelszerelések miatt. Ha pedig a dolgozók is elkapják a vírust, akár hónapokat is várhatnak a táppénzük jó részére. Már ha egyáltalán megkapják.


Betegnek lenni nem leányálom a magyar egészségügyben, azt eddig is lehetett tudni. Vannak, akik viszont benne élik az egész életüket. Apokaliptikus állapotokról számolnak be egészségügyi dolgozók. A java pedig még hátravan.

“Rettenetesen kevesen vagyunk, akik gyógyítunk és rettenetesen sokan és napról-napra többen, akiket gyógyítunk. Van, hogy egyszerre 5-6 fertőzöttet hoznak be” – meséli csüggedten egy védekezés első vonalában kijelölt megyei kórház Covid-osztályán dolgozó ápoló. „Kevés a tapasztalt nővér és eszközből sem állunk jól. Alig van maszk és néha az sem a legbiztonságosabb változat, hanem csak FFP-2-es. Nekem otthon tartósan beteg családtagjaim vannak, egyszerűen nem tehetem meg, hogy csak emiatt kockára tegyem az életüket” – fakadt ki telefonbeszélgetésünk közben a családtagjait is féltő szakápoló. Azt is elmondta, hogy a maszkokat egymás közt felváltva használják, és váltáskor germicides lámpával fertőtlenítik. Ez viszont rengeteg időt elvesz, sokáig tart, amíg a lámpa fertőtlenít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.