2020. november 8., vasárnap

HADIÁLLAPOTOK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYBEN

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.11.08.


Tombol a koronavírus, s Magyarországon is napról-napra rekordokat döntöget az új fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók, és sajnos a halottak száma. Az Európai Járványügyi Központ november 7-i adatai szerint, a 100 ezer lakosra jutó 14 napos összesített esetszámot tekintve, az európai középmezőnyben vagyunk, de a halálozásban Csehország és Belgium után a harmadik helyen állunk. Egyre durvábban emelkedik a lélegeztetett betegek száma is. Mindez iszonyú terhet ró a békeidőben is válsággal küzdő egészségügyi rendszerre.


Tavasszal a kormány brutális túlbiztosítással igyekezett bizonygatni, hogy felkészültünk a legrosszabbra. A 36 ezer járványcélra szeparált kórházi ágy 100, de inkább 150 ezer egyidejűleg beteg embert feltételezett. Ennyi akkor a 61 milliós Olaszországban sem volt. Hatalmas túlrendelés történt: a lélegeztetőgépekből 16 000 berendezést vásároltak, holott a járvány első hullámának csúcsán egy időben 82 kellett. A vezérkar valószínűleg megijedt. Tisztában voltak azzal, hogy az egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, munkaerőhiánnyal küzd, így eleve felülterveztek. Akkor megúsztuk, csak a nem koronavírussal ellátást igénylők egy részének állapota romlott a megkésett vizsgálatok és műtétek miatt.

A szakma a gondok növekedésétől tartott. Ezért a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiuma – neves szakemberek és a betegszervezetek közreműködésével – még áprilisban etikai irányelvet tett közzé arról, hogyan lehet elosztani az adott időpontban rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat (például szakemberek, gépi lélegeztetés, intenzív osztályos ágyak stb.), hogy a lehető legtöbb emberéletet mentsék meg. Ezt az ajánlást nyilvánosságra is hozta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.