2020. november 8., vasárnap

MÁR NEM TUDJÁK, MIT CSINÁLJANAK A FÖLÖSLEGES MILLIÁRDOKKAL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.11.08.


A mai nap mérlege egy felújított templom – ahol beszédet mondott Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára -, illetve egy református egyházközösség gyülekezeti házának átadása. Nemzeti szalagok és hálaadó szentmisék mindenhol, ami valamiért most, a járvány talán legkritikusabb szakaszában fontos a kormány számára.

Ahogy kell, e legutóbbi átadására kisgyermekeket is kizavartak, akiket az a megtiszteletés ért, hogy tarthassák a nagyemberek által átvágott nemzeti szalagot. Eközben a vendéglátósok azért imádkoznak, hogy a kormány segítsége nélkül ne menjenek csődbe. A kisvállalkozások vezetői szintén csak imádkoznak, hogy túléljék ezt az időszakot. Mindenki imádkozik, hiszen a kormány segítségére hiába várnak. Ők jelen pillanatban az egyházak kisegítését tartják a legfontosabb teendőnek, és nem kívánnak holmi munkanélküliekkel foglalkozni. Dolgozzanak és oldják meg a problémáikat.

Magyarországon a szociális háló, mint olyan, már nem nagyon létezik. Elég egy hirtelen jött változás és az ember rögtön az utcán találhatja magát, ahonnan nagyon nehéz már visszatérni a társadalomba. De majd az egyházak biztosan óriási segítséget fognak nyújtani ezeknek az embereknek, ezért is volt szükség a több milliárd forintos templomfelújításokra. Végül is hely az biztosan lesz, ahol elláthatják majd a járvány miatt munkájukat vesztett, majd később hajléktalanná váló embereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.