TELEXSzerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN2024.10.23.
Kevés történelmi eseményről mondható el, hogy az utókor annyiszor tett volna kísérletet átértelmezésére, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc.
Annak kapcsán, hogy mi is történt valójában, a korszak résztvevői is gyakran zavarban voltak. Kádár János a forradalom napjai alatt először szélsőjobboldali ellenforradalomról beszélt, majd október 31-én ebből a Népszabadságban írt cikkében „népünk dicsőséges felkelése” lett, de csak azért, hogy november 4. után újra visszatérhessen az első interpretációhoz.
Hivatalosan a Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban MSZMP) 1956 decemberi határozata volt az a kötelező érvényű dokumentum, amely szerint 1956 ellenforradalom, és ennek négy, egyenlő fontosságú oka volt: a „Rákosi–Gerő-klikk” hibás politikája, az áruló pártellenzék, a „Horthy-fasiszta ellenforradalmárok” és a nemzetközi imperializmus. Kádár János ugyan a későbbiekben többször is leszögezte, hogy „a négy ok” fontossága teljesen azonos, a gyakorlatban mégsem ennek megfelelően kezelték 1956 kérdését.
Horthysta-fasiszta ellenforradalmárok: a neosztálinista értelmezés
1956 és 1962 között a kormányzat a „hortyhsta-fasiszta ellenforradalmárokra” helyezte a hangsúlyt. Ez alapvetően abból következett, hogy demokrácia megsemmisítésében, a diktatúra megvalósításában a fasiszták/nemzetiszocialisták voltak a legerősebb versenytársak, ezért a kommunista osztályharcos logika szerint a munkásmozgalom legelszántabb ellenségét a nácik jelentették. Az MSZMP szerint 1956 antikommunista lázadás volt, amit épp ezért csak fasiszták követhettek el, mivel a kommunista logika alapján igazi demokrata nem lehet antikommunista, hiszen a kommunizmus maga a tökéletes demokrácia. Ha tehát valaki nem ért egyet a kommunizmussal, az alapvetően csak fasiszta lehet.
Ezt a magyarázatot az érintettek nemcsak hirdették, hanem el is hitték és halálosan komolyan is vették. Ennek nyomán az állambiztonság elsősorban a volt csendőrök, rendőrök és az 1956-ig az ÁVH által teljesen elhanyagolt nyilasok köreiben kutakodott, amikor a tetteseket kereste. Aki keres, az természetesen talál is, még ha nem is azt, akit eredetileg keresett. Így a forradalom után kivégzett 341 személyből mintegy száz főnek semmi köze sem volt magához 1956-hoz, helyette viszont 1945 előtt valamilyen vélt vagy valós bűncselekményt követett el. Ide tartoztak az 1942-es délvidéki „hideg napok” elítéltjei, és ebből a nyomozó tevékenységből nőtt ki az a zuglói nyilasok elleni eljárás is, amit csak 1966-ban vittek bíróság elé.
Hollós Ervin ezredes, 1962-ig a Belügyminisztérium belső elhárításának vezetője, így fogalmazta meg az események lényegét abban a feleségével együtt írt kötetében, amely mindent megtett a forradalomárok diszkreditálása érdekében: „Október 23. valóságos tartalmát, lényegét október 30. [a budapesti pártbizottság Köztársaság téri ostroma] fejezte ki. Amit 23. még leplezni próbált, az napfényre került október 30-án. Október 30-án a Köztársaság téren a fekete karnevál órája érkezett el. Tanúi lehettünk annak, amint az ellenforradalom levette maszkját.” Az értelmezés kézenfekvő, hiszen a Köztársaság téri pártház ostroma során csakugyan lincselésekre került sor, és az erről fennmaradt fényképek szinte ikonikus funkciót töltöttek be a kommunista propagandában. Elhallgatták azonban azt a fontos tényt, hogy például a pártház előtt sortűzzel lekaszabolt ÁVH-sok jelentős része túlélte az eseményeket, mert a sortűz után nem lincselték meg őket, hanem orvosi ellátáshoz juthattak.
A kommunista értelmezés abszurditását leginkább talán a Francia Kiss Mihály elleni eljárás mutatja. Francia Kiss Mihály a Prónay-különítmény egyik tiszthelyetteseként 1919–1921 folyamán nem kevesebb mint hatvanhat gyilkosságot követett el, amelyekért nem sokkal később bíróság elé is állították, Horthy Miklós kormányzó azonban arra hivatkozva, hogy tetteit hazafias felbuzdulásból követte el, kegyelmet adott neki. Ezt követően azonban Francia Kiss az égvilágon semmi büntethetőt nem csinált. 1945 után illegális papírokkal bujkált. Egy feljelentés miatt azonban 1957 elején letartóztatták.
Ügye kapóra jött, hiszen vele kívánták bizonyítani azt, hogy a történelem során egyenes vonal húzható az 1919-es, 1944-es és 1956-os „fasiszta” események között. A bíróság ítélete szerint „az orgoványi és izsáki, valamint Kecskemét környéki szadista gyilkosságok, embernyúzások, nemi szervek levágása és hasonló cselekmények nem ismeretlenek a budapesti nyilas pártházakban hasonló gyilkosságokat elkövető pártszolgálatosok előtt, és a Köztársaság téren kivégzett és meggyalázott mártírjaink gyilkosai, a miskolci rendőrség előtti gyilkosságok tettesei ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak, és ugyanolyan szadista kegyetlenséggel hajtották végre tetteiket, mint Francia Kiss Mihály és terrorista társai. Mindezekből nyilvánvaló, hogy Francia Kiss Mihály és Héjjas Iván által ezelőtt 38 évvel elkövetett bűncselekmények szoros összefüggésben állnak Magyarország legújabb kori történelmén végigvonuló vandál fasiszta támadásokkal.”
A bíróság ezzel egyfajta „flashback” szemléletet követett, amely szerint Francia Kiss már 1919-ben úgy hajtotta végre Hitler utasításait, hogy még nem is ismerte az érintettet. A bíróság nem zavartatta magát azzal, hogy az előbb említett „szoros összefüggések” konkrétan nem léteztek, Francia Kiss ugyanis 1956-ban az égvilágon semmit sem csinált. Annak érdekében, hogy mégis megteremtődjön az összefüggés a forradalom és személye között, négy nappal Francia Kiss letartóztatásának sajtóban történt bejelentése után a „Letartóztatták Francia Kiss Mihály ivadékát” című cikk próbálta rávezetni az olvasót arra, hogy az egésznek mégiscsak van valami köze 1956-hoz, az érintett ugyanis a vádak szerint részt vett az ellenforradalomban, amennyiben kifosztott egy közértet. 1963 után aztán rehabilitálták, mert ez sem volt igaz, ráadásul nemhogy „ivadéka” nem volt a fehérterroristának, hanem még rokona sem.
Ennek az értelmezésnek jegyében jött létre 1959-ben a munkásmozgalmi pantheon, ahol az 1919-es, 1944-es és 1956-os áldozatok nemcsak együtt szerepeltek, hanem haláluk úgymond kauzális nexusba is került az olyan feliratokkal, mint „1919-ben a direktórium tagja, 1956-ban meggyilkolták” – miközben ennek a két ténynek az érintett esetében egymáshoz semmi köze sem volt...
