2026. augusztus 27., csütörtök

HÁROM SZERDA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG – NÁDAS PÉTER HALÁLÁRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SZEGŐ JÁNOS
2026.08.27.


„Az ember végül is nem más, mint víz, némi szerves anyag, szőr, köröm” – ezt a velős megállapítást a Világló részletekben olvashatjuk. Részben Nádas életműve ezt is demonstrálja. Ez a hideg, már-már kutatóorvosi attitűd nem állt tőle távol. Lehet a töltőtoll olykor szike is. A Válasz felkérésére Szegő János irodalmár, a Magvető Kiadó szerkesztője helyezi képbe az olvasót a tegnap (szerdán) elhunyt Nádas Péter életművének egyes motívumaival. Olyan írónk távozott, akivel kapcsolatban az európai nem díszítő jelző, hanem állítmány és evidencia. Nekrológ.

Nádas Péter halálhírének elterjedése után pár perccel a közösségi fal Nádas-fényképekkel, Nádas-idézetekkel és rövid, sommás búcsúüzentekkel lett tele. Vagy ezek kombinációjával. A gyász ilyen. Akad, akit elnémít, mást beszédessé tesz. És persze olyan is van, aki ilyenkor is magáról beszél, kendővel vagy kendőzetlenül, akár tudja, akár nem. Van, akinek egy idézet segít. Más a fénykép révén próbálja visszahozni az eltávozót. Netán azt megmutatni, hogy ő maga is milyen jó viszonyban volt az elhunyttal.

Bornírt, mi több tapintatlan lenne épp egy nekrológ első bekezdésében kárhoztatni bármilyen gyászmunkával, nyilvános emlékezetgyakorlattal kapcsolatos megnyilvánulást. Lényegesebb az, hogy milyen idézetek lepték el a digitális faliújságokat és tették azt egy óriási Nádas-szöveggé. Ez is mutatja a Nádas-életmű sokrétűségét és gazdagságát.

A legtöbben talán az író 1993-as infarktusát és reanimációját megörökítő (sic!) Saját halálból kerestek idézetet, mások a katartikus Emlékiratok könyve legelső vagy legutolsó mondatait tették fel, vagy a másik főmű, a Párhuzamos történetek szikárabb-recésebb mondatait találták a búcsúra alkalmasnak; ahogy arra is akadt példa szép számmal, hogy Nádas Péter közéleti esszéiből, publicisztikáiból, netán nyilatkozataiból tallóztak. Itt ezek a cím- és hívószavak: nemzet, kultúra, Európa.

Hatalmas, több mint hatvan éve gyarapodó és formálódó életmű, közel negyven cím – utánnyomásokkal, újrakiadásokkal együtt pedig több mint hatvan könyv. Elbeszélések, regények, filmnovellák, drámák, esszék, kritikák, emlékiratok.

Hogy mi lehet a közös ezekben a művekben túl azon, hogy mindegyik borítóján ugyanaz a név szerepel?

A SZAKÉRTELEM TEHÁT ITT NEM „BOLSEVIK TRÜKK”, HANEM NÉLKÜLÖZHETETLEN FELTÉTEL

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.08.27.


A korrupciókutatás ma már önálló szakma és tudományos diszciplína. Jól körülhatárolható tárgya, saját tudománytörténete, elméleti és gyakorlati iskolái, kutatási módszerei és nemzetközileg elismert képviselői vannak. Komoly egyetemi műhelyek, önálló mesterszakok, doktori programok, kutatói hálózatok, konferenciák és publikációs fórumok épülnek rá. Interdiszciplináris terület: a jogtudomány, a közgazdaságtan, a politológia, a szociológia és a kriminológia eredményeit egyaránt felhasználja. A szakértelem tehát itt nem „bolsevik trükk”, hanem nélkülözhetetlen feltétel.


Unger Anna bölcsész és politológus nyilvánosan hozzáférhető tudományos munkássága az MTMT-ben ellenőrizhető. Ott egyetlen olyan publikációt sem találni, amely a korrupciókutatás, a korrupciós hálózatok, a közpénzügyek, a vagyonvisszaszerzés vagy az antikorrupciós intézményrendszer területén igazolná szakmai felkészültségét. Ismertségét elsősorban politikai kommentárjainak köszönheti. Ez önmagában természetesen legitim tevékenység, csak éppen nem azonos azzal a speciális tudással, amelyet egy ilyen hivatal vezetése megkövetel.

A köztársasági elnök személyéről folyó korábbi vitában sokan arra jutottak, hogy az államfőnek jogásznak kell lennie. Ez tévedés: nem kell annak lennie, amint Göncz Árpád sem volt jogász. Az államfő maga választja ki jogi, gazdasági és más tanácsadóit; alkalmasságának egyik mércéje éppen az, hogy kvalitásérzéke révén képes-e maga mellé hívni a legjobb szakembereket. Egy vagyonvisszaszerzéssel és korrupciós ügyekkel foglalkozó hivatal vezetése azonban más természetű feladat. Oda valóban nagy tudású jogász, közgazdász vagy bizonyított teljesítményű korrupciókutató kellett volna – nem olyan bölcsész-politológus, akinek ezen a területen nincs számottevő szakmai életműve.

A jelölés megítélését Unger Anna korábbi egyetemi szerepvállalása sem könnyíti meg. Ő volt Orbán Balázs elhíresült doktori védésének egyik opponense. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma pedig arra emlékeztetett, hogy az ELTE szenátoraként ő kezdeményezte a szenátus ülésének bezárását akkor, amikor négy kutatóközpontot kiszakítottak az egykori akadémiai kutatóhálózatból, és az egyetemhez csatoltak. A zárt ülésen így sem az érintett dolgozók, sem érdekvédelmi szervezeteik nem vehettek részt; a jegyzőkönyvet pedig az ELTE utóbb közérdekű adatigénylésre sem adta ki.

Mindez nehezen egyeztethető össze az átláthatóság, a részvétel, az elszámoltathatóság és a civil bátorság gyakran hangoztatott követelményeivel. Különösen visszás ezért, hogy éppen egy olyan hivatal élére jelölnek – illetve választanak – szakmailag nem igazolt felkészültségű vezetőt, amelynek hitelessége a hozzáértésen, a függetlenségen és az átláthatóságon áll vagy bukik.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS RENDKÍVÜLI ÜLÉSE. MAGYAR PÉTER ÉS A TISZA KORMÁNY! 08.27.🔴⚪🟢 ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

ÁRAD A TISZA
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.08.27.



A közvetítés forrása az Országgyűlés ÉLŐ YouTube csatorna.

A FŐVÁROSI KÖZBIZTONSÁG HELYZETÉRŐL | BARANYI KRISZTINA

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: PÁLINKÁS SZÜTS RÓBERT
2026.08.26.



A Reggeli személy 2026 augusztus 26-i adásában Pálinkás Szüts Róbert vendége Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere volt.