Szerző: SZEGŐ JÁNOS
2026.08.27.
Nádas Péter halálhírének elterjedése után pár perccel a közösségi fal Nádas-fényképekkel, Nádas-idézetekkel és rövid, sommás búcsúüzentekkel lett tele. Vagy ezek kombinációjával. A gyász ilyen. Akad, akit elnémít, mást beszédessé tesz. És persze olyan is van, aki ilyenkor is magáról beszél, kendővel vagy kendőzetlenül, akár tudja, akár nem. Van, akinek egy idézet segít. Más a fénykép révén próbálja visszahozni az eltávozót. Netán azt megmutatni, hogy ő maga is milyen jó viszonyban volt az elhunyttal.
Bornírt, mi több tapintatlan lenne épp egy nekrológ első bekezdésében kárhoztatni bármilyen gyászmunkával, nyilvános emlékezetgyakorlattal kapcsolatos megnyilvánulást. Lényegesebb az, hogy milyen idézetek lepték el a digitális faliújságokat és tették azt egy óriási Nádas-szöveggé. Ez is mutatja a Nádas-életmű sokrétűségét és gazdagságát.
A legtöbben talán az író 1993-as infarktusát és reanimációját megörökítő (sic!) Saját halálból kerestek idézetet, mások a katartikus Emlékiratok könyve legelső vagy legutolsó mondatait tették fel, vagy a másik főmű, a Párhuzamos történetek szikárabb-recésebb mondatait találták a búcsúra alkalmasnak; ahogy arra is akadt példa szép számmal, hogy Nádas Péter közéleti esszéiből, publicisztikáiból, netán nyilatkozataiból tallóztak. Itt ezek a cím- és hívószavak: nemzet, kultúra, Európa.
Hatalmas, több mint hatvan éve gyarapodó és formálódó életmű, közel negyven cím – utánnyomásokkal, újrakiadásokkal együtt pedig több mint hatvan könyv. Elbeszélések, regények, filmnovellák, drámák, esszék, kritikák, emlékiratok.
Hogy mi lehet a közös ezekben a művekben túl azon, hogy mindegyik borítóján ugyanaz a név szerepel?
