FACEBOOKSzerző: RÁCZ ANDRÁS2023.06.25.
1.) Prigozsinnak vége. A tegnapi nap folyamán elvesztette az üzleti birodalmát, a pénzét (csak a szentpétervári központban négymilliárd rubel készpénzt (!) találtak a házkutatás során), a média-felületeit, a magánhadseregét és az önállóságát is. Az majd kiderül, hogy pontosan milyen jövő vár rá Belaruszban – vagy máshol - , de számára „a trónok harca” véget ért.
.
2.) Tegyük hozzá: a tegnapi nap lehetséges végkifejletei közül valószínűleg ez volt a legjobb. Prigozsin győzelme azt jelentette volna, hogy egy olyan ember szerez meghatározó befolyást, aki nemcsak normálisan tartotta, hogy a dezertálással próbálkozó harcosait nagykalapáccsal végzik ki, hanem ezzel még dicsekedett is. Elnök természetesen nem lehetett volna belőle (ennek van egy alkotmányos folyamata, amit teljesen nem lehet megkerülni), de ha erővel el tudta volna érni a két fő ellensége, a védelmi miniszter és a vezérkari főnök leváltását, az sem lett volna jó. Nem azért, mert akár Sojgu, akár Geraszimov különösebben kedvelhető vagy hatékony vezetők volnának, hanem azért, mert ez azt jelentette volna, hogy az orosz állam annyira meggyengül, hogy fegyveres felkelők kormányátalakítást tudnak kikényszeríteni.
.
3.) A történet legnagyobb vesztese ezzel együtt Vlagyimir Putyin és az a putyini elit, amely a hozzá fűződő kapcsolatra építette a hatalmát és befolyását. Az orosz állam és annak irányítása ugyanis tegnap tragikusan leszerepelt. Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több, mint nyolcszáz kilométert (!) masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna. Az orosz állam pedig látványosan képtelen volt bármit is tenni, azt leszámítva, hogy udvariasan félreállt az útból és a belorusz diktátort kellett megkérnie, hogy közvetítsen.
.
4.) Nem az erő hiányzott az ellenálláshoz elsősorban, amennyire rekonstruálni lehet, hanem a határozott döntési képesség. Technikailag megállítható lett volna a wagneres konvoj. Fel lehet ásni keresztben az autópályát (ez is csak késő délután jutott eszébe valakinek), szét lehet szedni a hidakat (ezt végül csak az Oka folyó hídjánál tették meg, nem sokkal Moszkva előtt), ki lehet szórni acéltüskéket, ami megállítja a gumikerekes járműveket, stb. És ugye ott vannak még az erőszakos lehetőségek is, a légierő harci helikoptereitől a támadó drónokon át a Roszgvargyija egységeiig és a tulai elit légidesszant-hadosztályig, akik jelentős része nincs Ukrajnában. Amennyire ismerni lehet az orosz rendszer működését, nem az esetleges polgári áldozatok volt a fő probléma: a Prigozsin-féle menet kezdetén a légierő gond nélkül lőtt szét egy emberekkel teli autóbuszt és szórványosan utána is támadta a wagneresek járműveit az autópályán. A határozott döntés hiányzott, hogy pontosan mi legyen a cselekvés iránya.
.
5.) Határozott döntés hiányában pedig a helyi kormányzók az egyetlen dolgot tették, amit racionálisan tehettek: kivárták, míg elvonul a vihar, igyekezve minimalizálni a területüket ért károkat és veszteségeket. Nem álltak ellen, hanem próbálták a polgári lakosságot távol tartani a wagneresek útjából, ami nagyjából sikerült is. Mind a rosztovi, mind a voronyezsi, mind a lipecki megye jól szerepelt: minimális infrastrukturális károkkal megúszták.
.
6.) A határozott döntés hiánya rövid távon a legnagyobb közvetlen károkat a hadseregnek okozta: Prigozsinék lelőttek legalább hét helikoptert és egy repülőgépet. Ez legalább 12-15 főnyi, jól képzett személyzetet és sokmilliárdos kárt jelent…. és ezt a tegnap esti, Lukasenko által közvetített megállapodásnak köszönhetően várhatóan teljesen büntetlenül megússzák. Ennyire az orosz haderőt nagyon régen alázta meg bárki is.
.
7.) Igazán azonban a Kreml a nagy vesztes. Kiderült, hogy a mindig határozottnak, higgadtnak és rettenthetetlennek beállított Putyin valójában képtelen kezelni egy hirtelen kitörő, váratlan válságot. És még csak nem is rossz döntéseket hozott, hanem vagy egyáltalán nem hozott döntést, vagy egymásnak ellentmondó döntéseket hozott – ezt ugye tényszerűen nem tudjuk, de azt igen, hogy az orosz állam megbénult az események hatására, miközben egy határozott kremli iránymutatás mellett ennek az ellenkezője kellett volna, hogy történjen. Lehetséges, hogy Prigozsinnak egy korábbi, gúnyos megjegyzése a bunkerben lapuló vénemberről (бункерний дед) nem is volt annyira téves.
A nap végére ugyanis eljutottunk a reggeli dühös és kemény Putyin-beszédtől (amely hátba szúrást emlegetett és szigorú felelősségre vonást követelt) oda, hogy a lázadók szabadon távozhatnak, sőt, egy részük még az orosz védelmi minisztériummal is szerződést köthet. A Prigozsin-féle bejelentések arról, hogy „a polgárháború megkezdődött” és „estére új elnökünk lesz”, mintha meg sem történtek volna. A reggel elindított, évtizedes börtönbüntetéssel fenyegető eljárás fegyveres felkelés szervezése miatt estére be is fejeződött, Prigozsint felmentették. Sokatmondó, hogy Putyin este meg sem szólalt, helyette a szóvivő, Dmitrij Peszkov közölte a deal hírét a nyilvánossággal. (Az pedig csak hab a tortán, hogy külön TASSZ közleményben kellett bizonygatni, hogy az elnök természetesen nem hagyta el Moszkvát – annak ellenére sem, hogy az általa használt különleges repülőgépek bizony távoztak a fővárosból.)
.
8.) A tegnapi események megmutatták a putyini elitek lojalitásának határait is. Egyik oldalról igaz ugyan, hogy egyetlen érdemi szereplő sem állt a lázadók mellé – de az elit tagjai közül nagyon sokan nagyon gyorsan elmenekültek Moszkvából (sokan az országból is), ami azt mutatja, hogy szembefordulni ugyan nem mertek Putyinnal, de kockáztatni sem akartak érte semmit. És láthatóan reálisnak tartották azt a veszélyt, hogy az orosz állam TÉNYLEG nem tudja megállítani a lázadókat. Márpedig a legfelsőbb elit tagjai azok, akik mindenkinél jobban ismerik Putyint és az ő valós erejét – vagy annak hiányát.
.
9.) Bár a hosszú távú következtetésekkel óvatosnak kell lenni, de azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy a történtek újra nyílttá tették a 2024 tavaszi elnökválasztás esélyeit. Három nappal ezelőttig az volt a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Putyin újra elindul és nyilván újra elnök is lesz, tehát még legalább további hat évnyi Putyin-korszakra kell készülni (nyilván akkor, ha a biológia közbe nem szól). A tegnapi nap után viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez a verseny tényleg olyan lefutott lesz, mint amilyennek korábban gondoltuk. Amitől persze még simán nyerhet újra Putyin – de ez most jóval kevésbé tűnik biztosnak, mint egy héttel ezelőtt.
Összességében a helyzetet most úgy látom, hogy míg „a trónok harca” Prigozsin számára véget ért, Putyin és a putyini elitek számára most kezdődik csak igazán.
.
10.) Mindebből az is következik, hogy mindazoknak, akik akár Oroszországban, akár külföldön a Putyinnal való kapcsolatra alapozták a politikai-üzleti stratégiájukat, célszerű ezt átértékelniük, vagy legalább felkészülniük alternatív forgatókönyvekre is.
Kiderült az is, hogy az orosz jogrendszerben bármi és annak az ellenkezője is meg tud történni akár egyetlen napon belül, még olyan súlyú ügyekben is, mint a fegyveres felkelés. Ez szintén az oroszországi elköteleződés újraértékelésére kellene, hogy sarkalljon bizonyos szereplőket, adott esetben akár anyagi veszteségek felvállalása árán is.
Végezetül, mivel valószínűleg újra nyílttá válik a 2024-es elnökválasztás kimenetele, célszerű volna a hazai szereplőknek végre érdemi erőforrásokat fordítani az orosz belpolitika értelmezésére és elemzésére, rendesen feltérképezve a meghatározó szereplőket és köreiket, stb. Erős ugyanis a gyanúm, hogy hamarosan szükség lesz erre a tudásra.
