2017. december 14., csütörtök

DIGITÁLIS NOMÁDKÉNT BRAZÍLIÁBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Elvira
2017.12.14.


Van a határátkelésnek egy egészen speciális válfaja, méghozzá a digitális nomádság. Ilyenkor az ember úgy él (hosszabb-rövidebb) ideig külföldön, hogy közben nem függ egy konkrét helyszíntől, ott dolgozik, ahol akar. Első hallásra szuper megoldásnak tűnik annak, aki ennek megfelelő típusú munkát végez, ám mint mindennek, ennek is vannak buktatói. Elvira például Brazíliában töltött hosszabb időt, miközben egy magyar cégnek dolgozott - most az ő beszámolója következik.

„Az őszt Brazíliában töltöttem. Riótól utaztam dél felé, és közben dolgoztam – távmunkában, egy magyarországi vállalkozásnak. Vagyis digitális nomádként éltem.

A digitális nomádokról kb. két évvel ezelőtt hallottam először, utánaolvastam blogokban, és úgy éreztem: bingó – megtaláltam, amit kerestem.

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy szívesen eltöltenék valamennyi időt egy másik kontinensen. Érdekelnek a kultúrák, a különböző gondolkodásmódok, és úgy éreztem, egy néhány hetes út alatt nem tudnék igazán belemélyedni egy másik országba.

Az, hogy több hónapon keresztül csak utazgassak, munka és bevétel nélkül, nagyon leapasztotta volna a megtakarításaimat. Viszont az, hogy egyszerre utazzak és dolgozzak, vonzó ötlet volt számomra. A munkám a könyvkiadáshoz kapcsolódik (szerkesztés, korrektúra), és semmi másra nincs hozzá szükség, csak a laptopomra (még folyamatos internetkapcsolat sem kell).

Nem jött szóba, hogy tartósan külföldre költözzek (és esetleg ott kipróbáljam magam egy másik szakterületen), mert a párom ragaszkodik Magyarországhoz.

De őszintén beszélgettünk arról, hogy szeretnék világot látni, megtapasztalni más kultúrákat – és néhány hónapot egy másik országban tölteni. Ő nem érzett kedvet ahhoz, hogy velem jöj
jön, de nem állt az utamba sem, sőt őszintén támogatott és bátorított abban, hogy belevágjak"...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.