Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2026.04.08.
Virág Norman Viktor tíz évet töltött a rendőrségen, ebből három évet a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiberbűnözési nyomozóként. Nemrégiben felmondott és most, a Partizánnak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy
- hogyan torzította el a politikai megfelelési kényszer a rendőri munkát,
- miért tartja koncepciósnak eljárásnak a Szabó Bence elleni vizsgálatot, hogyan lett az NNI-ből „VIP‑rendőrség”,
- miért maradtak el komoly kiberügyekben a nyomozások,
- és hogyan lett a jogállami rendfenntartásból plakátőrzés, statisztikagyártás és félelem a nyilvánosságtól.
Virág Norman Viktor 2021 és 2024 között dolgozott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájánál (NNI), a kiberbűnözési osztályon, felderítő nyomozóként. Ezt követően a III. kerületi rendőrkapitányságra ment át készenléti csoportvezetőnek, mert ez a beosztás jobban illeszkedett ahhoz a tervéhez, hogy közben elindítsa IT-s karrierjét is. A feszített munkatempó miatt azonban ezt végül félbe kellett szakítania.
Március közepén kereste meg a Partizán szerkesztőségét, még azelőtt, hogy két másik rendőr, Laponyi Zsolt és Szabó Bence interjút adott volna. Mindkettejüket személyesen ismeri: Laponyit Óbudáról, Szabó Bencét pedig a KR NNI-s munkája révén.
Virág megvárta a hathavi fegyverpénz kifizetését, majd felmondott a rendőrségnél. Jelenleg a magánszektorban dolgozik, junior IT-biztonsági elemzőként. Az interjút március 27-én vette fel a Partizán, de azért csak most került adásba, hogy ezzel ne okozzanak neki joghátrányt a felmondás során.
A hathavi fegyverpénzzel kapcsolatban elmondta, hogy a felmondása már előre meg volt írva, és amint megkapta az összeget, azonnal be is adta. Ugyanígy járt el a III. kerületi rendőrkapitány és a rendészeti osztályvezető is, részben szakmai, részben magánéleti okokból. A leszerelési papírjaiból derült ki számára, hogy a III. kerületi rendőrkapitányságon a szükséges létszám mindössze 65 százaléka volt meg, és szerinte ez azóta csak tovább romolhatott.
A nyomozó egy tízéves rendőri karriert szakított félbe. Elmondása szerint egy idő után azt látta, hogy azt a munkát, melyet ő idealista módon rendőrként szeretett volna végezni, egyre inkább a független sajtó látja el.
Szabó Bence ügye és a megszólalás oka
A Szabó Bence elleni eljárást koncepciós eljárásnak tartja, és ez ösztökélte arra, hogy interjút adjon a Partizánnak és – ahogy fogalmaz – „borítsa az asztalt”. Az interjú felvételének idején jelent meg az a videó is, amelyben Pintér Sándor belügyminiszter azt állította, hogy a kollégái árulónak tartják Szabó Bencét. Virág ezzel szemben azt mondja: személyesen ismeri ezeket az embereket, és Szabót nem árulónak, hanem hősnek tartják. Hozzátette ugyanakkor, hogy Pintér az egyetlen miniszter, akit tisztel, elsősorban a rendőri karrierje miatt.
Virág nagyra tartja Szabó munkáját, és hangsúlyozta: miközben a kormányoldalról támadják, Szabó felderítései révén több tucat pedofil került börtönbe. Ahogy fogalmazott:
A gyerekvédelem, az ott kezdődik, hogy Szabó Bence felderítéseivel pedofilok tucatjai nincsenek most szabadlábon a társadalomban.
Szabó Bence ügyével kapcsolatban Virág szerint több olyan bűncselekmény gyanúja is felmerült, amelyeket a hatóságok nem vizsgáltak ki. Ide sorolta a hatóság félrevezetését, mivel nem volt szó gyermekpornográfiáról a Tiszának dolgozó IT-sek esetében, Henryvel kapcsolatban pedig felmerül információs adat megsértése, amikor hozzáférést akart vásárolni a Tisza szervereihez, valamint a választások rendje elleni bűncselekmények és a hivatali visszaélés gyanúja. Elmondása szerint az NNI-n belül az ott dolgozók igazságtalannak élték meg a Szabó elleni eljárást.
Virág nem hisz abban, hogy Szabó Bence valóban egy kémelhárítási ügybe avatkozott volna bele. Ha azonban – pusztán elméleti szinten – ez mégis igaz lenne, szerinte akkor sem lenne érthető, hogy miért nem tettek feljelentést abban a két évben, amikor az AH már tudott róla. Felvetette azt is, hogy ha valóban két kém ellen folyt nyomozás, miért volt szükség egy „kamunyomozásra”, és miért kértek hozzáférést a legnagyobb ellenzéki párt szervereihez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.