a jelenlegi magyar rendőrség szaktudását, kompetenciáit, kultúráját, működésmódját és felépítését tekintve
egyaránt alkalmatlan a demokráciában megkövetelt feladatoknak az ellátására,
ezért minden egyes ízében meg kell változnia ahhoz, hogy hozzá tudjon járulni
az élhető közösségek létrejöttéhez és fennmaradásához. A jelenlegi rendőrség
nem alkalmas a helyi problémák megértésére, sem a társadalmi kooperációra,
tevékenysége sok esetben nem csökkenti, hanem növeli a feszültségeket …Teljesen mindegy, hogy konzervatív
vagy szociáldemokrata oldalról nézzük a rendőrséget: neki képesnek kell lennie
arra, hogy elfogadja és a magáénak vallja a demokratikus értékeket, a
társadalmi státustól és minden egyébtől független egyenlőséget és a szabadságra
való azonos jogot. Ez többek között azt jelenti, hogy bár a mindenkori
kormányzat irányítja a rendőrséget mint szervezetet, biztonságpolitikai célokat
tűz elé, meghatározza a költségvetését stb., a rendőrség mégsem a kormányt
szolgálja, hanem a demokráciát, közvetlenül pedig a demokrácia működését leíró
jogot…
ORDÍTOK
"Kimentem egy olyan faluba, amire még a környékbeli cigányok is elismerően csettintettek: az „kemény” hely. Mert tényleg az volt. Zsákfalu, hiányos szolgáltatások, a kriminalizáció magas szintje, agresszió, tanulatlan, szakképzetlen felnőttek, mélyszegénység, komfort nélküli házak, és sok-sok gyerek. Olyan erővel vágott arcon az érzés, hogy mit akarunk mi az iskolában ezektől a gyerekektől, hogy azt nem tudom elmondani. Mit akarunk mi a feketeszén-termeléssel, vagy a Pitagorasz tétellel itt? Az elvárások és a közeg, amiben élnek, köszönő viszonyban sincsenek egymással.
"- Az én véleményem szerint – mondja Švejk -, mindent tárgyilagosabb szempontból kell nézni. Minden ember tévedhet, és muszáj is, hogy tévedjen, minél tovább töri a fejét valamin. A törvényszéki orvosok is emberek, és minden embernek megvannak a maga hibái. Egyszer például Nusléban, éppen a Botič-híd mellett, ahogy a Banzet-vendéglőből megyek hazafelé éjszaka, odajön hozzám egy úr, a fejemre húz egy bikacsökkel, és amikor már a földön feküdtem, alaposabban szemügyre vesz engem, és azt mondja: „Ejnye, tévedtem, ez nem az.” És úgy felmérgesedett a tévedése miatt, hogy még egyet rásózott a hátamra. Hiába, ilyen az emberi természet: mindig csak téved, amíg meg nem hal.” (Jaroslav Hašek –Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban)
“A tálibok azt mondják, nem
állhatunk szóba az amerikaiakkal. Mi nekik dolgoztunk. Én egy amerikai
fenntartású kórház, a Cure International Hospital of Kabul sürgősségi osztályán
voltam sebész, a fiam pedig tolmácsként dolgozott. A szüleim Ghazni
tartományból származnak, ami a tálibok egyik fellegvára. Azt akarták, hogy
mindketten otthagyjuk a munkánkat és a fiam álljon be közéjük. Nem tette. Egy
éve betörtek a házunkba. A saját otthonunkban támadtak meg minket. Ez volt a
jel. Az utolsó figyelmeztetés. Ketten voltunk, sajnos a fiam is otthon volt.
Szétverték az állkapcsomat, négy fogam azonnal kitörött, aztán mellkason
szúrtak.” – Rona kicsit félrehúzza a pulóverét,
megmutatja a sebhelyet. A mellkasa bal oldalán van, kicsivel a szegycsont
alatt. Lepillantok, a jobb kezén is ott egy hatalmas heg….
