Szerző: RADÓ PÉTER
2017.12.20.
egyfajta útfüggőséget okoznak.
A doboz
Ha részesei vagyunk egy hosszú ideig zajló történetnek, amely látványos és letagadhatatlan módon kudarchoz vezet, sokszor a kudarc nyilvánvaló jeleinek tudomásulvétele sem elég ahhoz, hogy új megoldásokat keressünk. Továbbra is azokat a célokat követjük, és azokat a stratégiákat alkalmazzuk, melyek szerepet játszottak a kudarc kialakulásában. Más szavakkal: beleragadunk a dobozba. Ilyenkor a kudarccal való együttélés feszültségcsökkentő technikáit alkalmazzuk: másokat hibáztatunk, bezárkózunk egy olyan kommunikációs buborékba, melyen belül csak a korábbi tevékenységünkről szóló pozitív megerősítés jut el hozzánk, vagy egyszerűen csak depresszióba süllyedünk. Egy másik lehetséges, az eddigieknél valamivel cselekvőbb, de a dolgok általános állapotát tekintve nem feltétlenül hatékonyabb stratégia a XVI–XVII. század vallásháborúi mögött meghúzódó tömegpszichózisra hasonlít. Amikor a dolgok „hagyományos és természetes rendje” felbomlani látszik, a hitünkkel horgonyozzuk le magunkat. A XVI. században ez Isten és az egyes ember közötti kapcsolat rövidre zárását jelentette, ma sokkal inkább a politikai ideológiák értékkészletéhez való menekülést, értékeink személyes misszióvá alakítását vonja maga után. Bármelyik technikát alkalmazzuk is, passzívan várjuk a csodát: majd jön valakik, vagy jönnek valakik, akik kimozdítják a dolgokat a tehetetlenség állapotából, s ez számunkra is megnyitja az értelmes cselekvés lehetőségeit, vagy legalább bebizonyítja, hogy végig nekünk volt igazunk. Mindeközben persze mindannyian tudjuk, hogy csodák nincsenek.
Magyarország választójogosult lakosságának körülbelül egyharmada hatalomban tart egy morálisan teljesen lezüllött, korrupt és autokratikus kormányzatot működtető, néhány tucat emberből álló társaságot. Ez a kis létszámú üzleti kör megszállta a politika, kormányzat, igazságszolgáltatás és média kulcspozícióit, s ezt kihasználva biztosítja annak a néhány ezer embernek a lojalitását, akik tulajdonképpen működtetik a rendszert. Ez a néhány ezer ember pedig biztosítja további százezrek engedelmességét. A látszat tehát az, hogy a feladat nem több mint Orbán Viktor és üzlettársai leváltása, ami, ha nem sikerül – már pedig szemmel láthatóan nem megy –, akkor az a demokratikus verseny játéktere felszámolásának a következménye. Ebből fakad, hogy hatalmas nyomás nehezedik a magukat hol több, hol kevesebb okkal demokratának nevező ellenzéki pártokra, hogy végre kapják össze magukat, és túrják ki Orbán Viktort és üzlettársait a hatalomból. Ennek egyetlen és kívánatos módja pedig az „összefogásnak” nevezett népszínmű. Valójában a demokraták ugyanazt csinálják, mint a legendás részeg ember, aki körültapogatja a hirdetőoszlopot és azt kiabálja: Segítség, befalaztak!
A doboz zárt logikája nem kínál jó megoldásokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt évtized során a kívülről a doboz megváltoztatásának ambíciójával a dobozba lépők (LMP, Együtt, PM) mind a doboz belső szabályai szerint kezdtek el játszani, ezért gyengék maradtak. A legújabb játékos a Momentum, melyet – ha sikeresen veszi a belépési küszöböt – könnyen megjósolható módon szintén bedarál majd a doboz belső logikája: vagy enged a nyomásnak, és beszáll az „adj, király, katonát” játék szabályait követő összefogósdiba, és gyorsan elveszti a hitelességét, vagy pedig azt játssza, hogy a dobozon belül is „lehet más a politika”, s kicsit lassabban veszti el a hitelességét. A szintén a dobozon kívülről érkező Jobbik „néppártosodása” szintén a dobozon belüli tájba simulást szolgálja, a volt baloldal utódpártjai pedig a doboz alkotói és legszilárdabb támaszai közé tartoznak. Ebben a dobozban most az történik, ami a kartonfalak által kijelölt térben egyáltalán történhet. Az ellenzéki pártok egymással élet-halál harcot folytatva küzdenek a túlélésért, s végül meg fogják kötni azokat a rossz kompromisszumokat, melyek ezt többségük számára biztosítják majd.
