2023. szeptember 2., szombat

UNGVÁRY RUDOLF: EZ A RENDSZER A POLITIKAI KULTÚRA LEGALJA

HÍRKLIKK
Szerző: KlikkTV
2023.08.30.


Ez a rendszer egy szélsőjobboldali rendszer. Ahogy az volt a Horthy-rendszer is. Ez a rendszer azonban a magyar politikai kultúra legalját képviseli. A demokratikus intézmények nem léteznek, csak paravánként szolgálnak. Ennek az álcázott diktatúrának azonban van ellenszere – mondta a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában Ungváry Rudolf író, politikai elemző. Szerinte most „a lényeg az, hogy mi, akik itt most élünk, megszívjuk. Főképp azok, akik tulajdonképpen demokraták, mert az ország lakosságának csak egy része esik áldozatul annak a politikai mérgezésnek, amely ebből az uralmi elitből árad, és amely gyökerestül fasisztoid”.

A rendszer azért nem klasszikusan fasiszta, mert demokráciával álcázzák. A fasizmus legfontosabb jellemzője a vezérelv, az erő, a tekintély elve, és ennek folyamán a teljesen megszállt állami intézmények. Ez a négy jellemző teljes mértékben érvényes a mai magyar rendszerre. Természetesen ügyeskedve mindig fenntartanak egy kis helyet azoknak, akiknek ez nem tetszik, ezzel pedig a hatalom fel tudja mutatni, hogy náluk szabadság van – fogalmazott Ungváry.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.