2022. október 25., kedd

ORSZÁGSZERTE 2600 BUSZJÁRAT NEM INDUL EL MA, A SOFŐRÖK ÍGY PRÓBÁLNAK FIZETÉSEMELÉST KICSIKARNI - ELÉGEDETLENEK A POSTÁSOK, ÉS TÖRÉKENY A KUKÁSOK BÉKÉJE IS

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2022.10.25.


Két órás figyelmeztető sztrájkot tart kedd délután a Volánbusz második legnagyobb szakszervezete. Várhatóan 2600 járat nem indul el országszerte.

A cégvezetésnek átadott hat pontból álló követeléscsomagjukban első helyen a bérkorrekció szerepel.

„Ne hagyjátok, hogy elbukjunk, mert akkor már senki nem fog kiállni értetek!” – hívta fel a Volánbusz munkavállalóinak figyelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke Dobi István. Figyelmeztetését azért tartotta fontosnak, mert szerinte „a cégvezetés arra játszik, hogy kedden elindít minden járatot és így a figyelmeztető sztrájk megbukik.” Úgy tudja, minden munkavállalót megkérdeznek arról, hogy részt kíván-e venni a munkabeszüntetésben. Ezzel egyrészt meg akarják félemlíteni a dolgozókat, másrészt a kapott válaszok alapján úgy módosíthatják a buszvezetők beosztását, hogy lehetőség minél kevesebb járat maradjon ki. Ennek ellenére is bizakodó Dobi István: a SZAKSZ október 10-re szervezett demonstrációján kétszer annyian vettek részt, mint azt előzetesen várták. Ezt követően a Volánbusznál működő második legnagyobb taglétszámmal rendelkező érdekképviselet tárgyalásokat kezdeményezett a menedzsmenttel.

Az idei 10 százalékos bérfejlesztés mellé további 10 százalékos alapbéremelést szeretnének, a jövőre ígért 5 százalék helyett 20 százalékot. Ez a 40 százalék a jelenlegi inflációs ütem mellett éppen csak elegendő lenne a reálkeresetek vásárlóértékének megőrzéséhez – állította Dobi. Ezenfelül többek között egységes bérrendszert és üzemanyag-elszámolást szeretnének, valamint kérik a hajnalos buszvezetők bejárási költségtérítésének emelését. (A buszvezetők saját kocsival mennek el a garázsokba felvenni a buszokat. Erre most kilométerenként 40 forintot kapnak.) A követelések között szerepel egy valós érdekegyeztető fórum felállítása is.

Az október 25-re, keddre meghirdetett két órás figyelmeztető sztrájk az összes megyére és Budapestre is kiterjed, az előzetes tervek szerint összesen 2630 járatot érint...

DRÁGUL A FOGÁSZATI ELLÁTÁS, KÉNYTELENEK ÁTHÁRÍTANI A PÁCIENSEKRE A KÖLTSÉGNÖVEKEDÉST A FOGORVOSOK

24.HU
Szerző: VASKOR MÁTÉ
2022.10.25.


Az áremelésekkel kockáztatják a fizetőképes kereslet akár jelentős csökkenését is, de nincs más választásuk a fogászati rendelőknek. Bár a fogászati turizmus újra felpörgött, csak kevés orvost érint, miközben a magyarok a korábbinál is látványosabban hanyagolják a kezeléseket.


A veszélyhelyzet érvényben tartása, valamint az euró árfolyam-emelkedése következtében jelentősen drágultak idehaza a fogászati kezelések – közölte a 24.hu megkeresésére Dr. Linninger Mercedes, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke.

Mint fogalmazott, az energiaárak ugrásszerű növekedése miatti drágulás csak a jéghegy csúcsa, a fogászatokban ugyanis már a Covid-19 okozta gazdasági válság is jelentős költségemelkedést okozott.

"Megemelkedtek a beszerzési költségek, az egész világot érintő nyersanyaghiány az egekbe tolta az anyagok és eszközök piaci árait. Ráadásul a világban aktuális fenntarthatósági törekvések kivezették, illetve megváltoztatták az egyszer használatos eszközeink jelentős részét, az új, kedvezőbb globális hatású eszközök előállítási és bekerülési költsége is számottevően magasabb. Az energiaárak emelkedése mindezek tetejére nehezítette meg az egészségügyi vállalkozások fenntartását".

– fejtette ki. Linninger Mercedes arra is felhívta a figyelmet: különbséget kell tenni a kis- és a nagyvállalkozások, valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) szerződött vállalkozások között. Értelemszerűen az első két esetben – bár az energiaválság különböző mértékben, de minden magánvállalkozót érint – a működésnek a feltétele, hogy a szolgáltatások árait a költségemelkedéshez igazítsák. Ez önerőből, átütemezésekből már nem valósítható meg – folytatta –, tehát a költségek emelkedését a rendelők kénytelenek áthárítani a páciensekre, ezzel kockáztatva a fizetőképes kereslet akár jelentős csökkenését is...

ISTEN HÁTA MÖGÖTT – ELKÉSZÜLT AZ ÚJ MAKRÓ

444.HU
Szerző: 444.hu
2022.10.25.


katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések, illetve azok eltussolása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb globális botránya. Amerikai és nyugat-európai példákból tudjuk: az áldozatok rendszerint csak azután álltak elő, és a rendszer csak azután kezdett el változni, hogy tényfeltáró cikkek sora jelent meg. Itthon még nem látunk olyan áttörést, mint Nyugaton vagy éppen Lengyelországban, de Urfi Péter három éve készülő sorozata határozott lépés ebbe az irányba.

Ez a Makró a felejtés ellen íródik

- olvasható a 444 új kiadványában, mert a szerző szerint azért ismétlődhetett évszázadokon keresztül a gyerekmolesztálások és azok eltussolásának ördögi sorozata, mert túl sokaknak állt érdekében hallgatni, és túl sokan akartak felejteni. A kevés bátor kiállás emléke ezért gyorsan halványodik - Magyarországon is. 

Összeállításunk emlékeztet, és remélhetőleg cselekvésre sarkall most és évek múlva egyaránt...

A MELFI KONSTITÚCIÓK ÓTA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2022.10.21.


Megfeledkeztünk róla, hogy a szabad honpolgároknak – akkor is, ha „állam”, akkor is, ha „civil társadalom”, akkor is, ha „emberiség” formájában gondoljuk el a közösséget, amelynek a tagjai – nemcsak önérzetre, önállóságra, jogérzékre, rációra van szükségük, hanem általános (ezen belül történeti) műveltségre is ahhoz, hogy ne téveszthessék meg őket egykönnyen.

Először azt hittem, hogy amikor a magyarországi tanárok és diákjaik tiltakozó mozgalmának ellenzői azt írják és nyilatkozzák, hogy nem találják a törvénykönyvekben a „polgári engedetlenség” fogalmát, akkor vagy tréfálnak, vagy tudatlanságot színlelnek. A frázist már nagyjából egy hónapja ismételgetik anélkül, hogy bárki ellentmondana nekik; ez már gyanús volt. Ezek után az is föltűnt, hogy maguk a tiltakozók se tudják, hogy a „polgári engedetlenség” (civil disobedience) mit jelent, többen valaminő rejtelmes okból a „vadsztrájk” (wildcat strike) fogalmával tévesztik össze, amelyet történelmileg jó fél évszázaddal megelőz.

Pedig Henry David Thoreau (1817-1862) híres esszéje, A polgári engedetlenség iránti kötelesség (1849) Magyarországon is több mint évszázada közismert és népszerű, magyar fordítása legutóbb 2015-ben jelent meg a budapesti Fekete Sas cég kiadásában, de korábban is többször, általában a Walden c., ugyancsak híres traktátussal, az ökológiai gondolkodás és életérzés alapító iratával, az egyszerű élet panegirikuszával együtt. Pár évtizede még a „polgári engedetlenség” honunkban is az általános műveltség része volt, annál is inkább, mert hiszen a demokratikus ellenzék is a polgári engedetlenséget gyakorolta, s evvel némi föltűnést keltett. (Persze manapság a demokratikus ellenzék – „a másként gondolkodó” kisebbség – semmi egyéb, mint a restaurációs, ellenforradalmi beszédgyakorlatokban a fölvilágosodással kezdődő sátáni sorozat darabjainak egyike, ennélfogva éppoly ismeretlennek tekinthető, mint a nevén kívül a titok bakacsin leplébe burkolt Kazinczy Ferenc vagy Berzeviczy Gergely.)

A polgári engedetlenség nem lehet benne a törvénykönyvben, mert nem jogi, hanem erkölcsi (a kanti értelemben gyakorlati) fogalom. A polgári engedetlenség azt jelenti, hogy a szabad honpolgár valamely törvényhelyet, szabályt, rendeletet igazságtalannak, tehát erkölcstelennek tekint, ezért nyilvánosan bejelenti, hogy – lelkiismereti okokból – nem fog neki engedelmeskedni, és vállalja tettéért a büntetést.

Fontos megjegyeznünk, hogy a polgári engedetlenség gyakorlója nem a szerinte igazságtalan jogszabály eltörlését követeli (az lázadás vagy forradalom, nem polgári engedetlenség), hanem mint szuverén egyéniség – akinek a véleménye fogalmilag és erkölcsileg egyenértékű az államéval vagy más, rendelkezésre följogosított közületével, ha jogilag és politikailag nem is az – cselekvőleg érvényesíti lelkiismeretének és racionális erkölcsi eszmélkedésének parancsát...

ITT OLVASHATÓ 

ÉLET ÉS IRODALOM 2022/42. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1.RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2022/42. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2.RÉSZ) 

MIÉRT KÉRDEZIK MEG A NÉPSZÁMLÁLÁSON, AMIT MÁR ÚGYIS BIZTOS TUD AZ ÁLLAM?

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2022.10.25.


Az előző, 2011-es magyarországi népszámláláshoz képest háromszor annyian online válaszoltak idén a kérdésekre, a meghosszabbított, szerdai határidőig 7 millióan interneten töltötték ki az ívet annak ellenére is, hogy különböző facebookos és egyéb csoportokban korábban nem látott ellenkampánynak lehettünk tanúi. Az oltásszkeptikusok után mostanra megjelentek a népszámlálás-szekeptikusok is, akik arra buzdítják ismerőseiket, semmiképp se válaszoljanak a kérdésekre. Az UCC-s összeesküvés-elmélet hívei is ráugrottak a témára, ők azok, akik a magyar rendőrséget és úgy általában az állami szerveket egy New Yorkban bejegyzett illegitim cégnek képzelik, és a KSH-ról is hasonlókat gondolnak. Mások attól tartanak, hogy a népszámlálás során megkérdezett személyes adatok valamiféle vagyonadót alapoznának meg, vagy éppen nem értik, miért kell ennyi mindent firtatni, amikor az állam „már úgyis mindent tud rólunk”.

A népszámlálás valójában szigorúan anonim módon zajlik: bár a KSH lakcímre szóló borítékokat küld mindenkinek, a kitöltött ívekből származó adatokat anonimizálják, a különleges (vallási, nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó) adatokat elkülönítve tárolják, és a feldolgozás során a valódi neveket olyan azonosító kódokkal helyettesítik, amelyeket később nem lehet összekapcsolni a valódi személyazonossággal. Az adatokat a KSH névre szólóan más intézményeknek nem adhatja ki.

A kötelező kitöltést törvény írja elő, ha valaki ennek a személyes megkeresésnél sem tesz eleget (a számlálóbiztosok november 20-ig mennek házhoz azokhoz, akik online nem válaszoltak), szabálysértést követ el. A kitöltésre buzdító kommunikációs kampányban hangsúlyos elem, hogy ezért akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható az illető. Más kérdés, hogy az eleve meglévő bizalmatlanság tükrében ennek hangsúlyozása kontraproduktív is lehet. Szabálysértési eljárás elvileg a KSH bejelentésére indulhatna, de a szervezet ezt szeretné elkerülni, a jogszabályi lehetőséggel csak a legvégső esetben élne.

"A KSH-nak nem célja, hogy bárkit is büntessen. Nekünk az a célunk, hogy pontos adataink legyenek, és nem gondoljuk, hogy ehhez a büntetés a legmegfelelőbb út. Inkább a társadalmi felelősségvállalásban hiszünk, ezért is a „Feleljünk, egymásért!” a 2022-es népszámlálás szlogenje. A későbbi megkérdezések szempontjából is fontos, hogy bizalom legyen velük szemben, és ne egy szankcionáló szervezetként gondoljanak ránk"


– mondta a G7-nek Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese...

MELEG VÍZ, KÖZVILÁGÍTÁS, FŰTÉS – ÖSSZESZEDTÜK, MIKEN SPÓROLNAK A LEGNAGYOBB HAZAI EGYETEMEK

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2022.10.25.


A Kulturális és Innovációs Minisztérium határozata szerint az állami egyetemeknek szeptember 22-ig kellett elkészíteniük az „energiamegtakarítási tervet”. A kormány már korábban döntött arról, hogy az állami szférában a spórolás miatt a közép- és felsőoktatási intézményekben 18 fok lesz. Ez az állami fenntartásban maradt egyetemekre és főiskolákra, tehát az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME), a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, a bajai Eötvös József Főiskolára, a Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a Zeneakadémiára kötelezően vonatkozik.

Ezekre az intézkedésekre azért van szükség, mert a kormány július közepén energia-veszélyhelyzetet hirdetett a növekvő energiaárak miatt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptemberben jelentette be, hogy emiatt a gázfogyasztást 25 százalékkal kell csökkenteni a kórházak és a bentlakásos intézmények kivételével minden állami intézményben, így az egyetemeken is.

A minisztérium azt szeretné, ha megmaradna a jelenléti oktatás az egyetemeken, ugyanakkor az intézkedéseket és a tanév rendjének ehhez szükséges megváltoztatását az intézményekre bízták.

Összeszedtük, milyen rezsivédelmi intézkedéseket vezettek be eddig a legnagyobb hazai egyetemek. A kormány kérését nem csak az állami fenntartású egyetemek vették komolyan, hiszen az elszabaduló rezsiárak miatt a spórolás mindenkinek a saját érdeke lett...


MINDEN GYEREK SZÁMÍT

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.10.25.


Nemrég még a Tea Kiadó-nál megjelent "Kettészakadt világ" című könyvemről írtam… most pedig itt a másik. A Kocsis Kiadó - nál, a "Minden gyerek számít".
Különös története van ennek a könyvnek...

...Lesz könyvbemutató is, november 3-án, amikor Knausz Imrével fogunk beszélgetni róla, mutatom majd a meghívót, de most megosztom a megjelenés hírét, megköszönve mindenkinek, aki segítette.

„SOKAN NINCSENEK IS TISZTÁBAN VELE, HOGY ÁLDOZATOK” – MEGELŐZÉSSEL HARCOLNAK AZ EMBERKERESKEDELEM ELLEN

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN, ÁRPÁSI BENCE
2022.10.25.


Az emberkereskedelemről sokaknak azonnal az erőszak, a fogvatartás juthat eszébe, pedig változatosan alattomos módokon zsákmányolják ki az áldozatokat. Bár elsősorban a kiszolgáltatott rétegeket célozzák, gyakorlatilag bármelyikünk áldozattá válhat egy jól hangzó állásajánlat könnyelmű elfogadásával. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM Hungary), az ENSZ migrációs ügynöksége 1999 óta foglalkozik Magyarországon emberkereskedelem elleni projektekkel. Segíti a magyar áldozatok hazatérését és reintegrációját. Emellett kutatásokat végez, a témával kapcsolatos képzéseket és kampányokat tart. Új, prevenciós programjuk a Belügyi Alapok finanszírozásában megvalósuló Ne hagyd, ne tedd! – emberkereskedelem elleni kampány. Ennek céljairól, formájáról, valamint a hatékony védekezés nehézségeiről beszélgettünk Boda Eszterrel, az IOM Magyarország emberkereskedelem elleni részlegének vezetőjével...

ORBÁN BŰVÉSZMUTATVÁNYA: A NYUGATOT OKOLNI '56-ÉRT A SZOVJETEK HELYETT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.10.25.


Orbán Viktornak azt a cirkuszi mutatványt kellett abszolválnia, hogy az '56-os függetlenségért folytatott küzdelem kérdésében nem a szovjeteket, hanem a nyugatot okolja – idézte fel Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász szerint ez morálisan elfogadhatatlan, s egyértelműen zsákutca a magyarok számára. Úgy fogalmazott, „az én olvasatomban, ha valaki ilyen hangot üt meg, az egészen egyszerűen hazaáruló”. Mint mondta, a miniszterelnök október 23-i zalaegerszegi beszéde és elmondásának körülményei azt mutatják, hogy nagyon fél, retteg attól, hogy kiesik a hatalomból, s mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson ismét elő. Erkölcsileg a rossz oldalra állt, s – szemben azzal, amit megpróbál elhitetni magáról – nem látja át a világ folyamatait.

Pár száz, név szerint meghívott, uniós pénzekből vásárolt minisztériumi buszokkal a helyszínre szállított, két ellenőrző kordonon átjutott ember előtt, mindent eltakaró magas paravánok által elzárt területen mondta el október 23-i ünnepi beszédét Orbán Viktor, összekötve azt (ürügyül használva?) a Mindszenty emlékmúzeum avatásával. A beszéd komoly hintapolitikai mutatvány volt még tőle is: meg kellett emlékeznie '56 harcosairól, akiket a szovjet csapatok, (jelenlegi nagy barátja, Vlagyimir Putyin elvtárs-elődeinek parancsára) gyilkoltak halomra, ugyanakkor ezt az alkalmat is az Európai Unió, a Nyugat szidalmazására akarta kihasználni, oda-odavágva persze a hazai ellenzéknek is.

Olyan mondatok hangzottak el, mint „A bennünket, vidékieket lesajnáló baloldal”, „szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a baloldal van kormányon. Képzelhetik, mi lenne itt”; s ugyan '56-ban „a szovjetek összezavarodtak”, de „ha a Nyugat nem árul el bennünket – 1945 után másodszor is –, sikerrel járhattunk volna”. Arra is kitért, hogy a magyar vért senki nem becsüli meg, „sem a kommunisták, amikor vérfürdőt rendeztek közöttünk, amikor tankokkal támadtak tizenéves diákokra, és amikor a forradalom után véres megtorlásokat rendeztek. És a magyarok vérét nem becsülte az akkori szabad világ sem, amely bár bátorított minket, de aztán nem segített”. Majd eljutott oda, hogy „a lecke világos: a magyarok igazságát csak a magyarok mutathatják meg a világnak, és csak a magyarok védhetik meg saját igazságukat a fenyegető veszélyekkel szemben”;
s „ne törődjünk azokkal, akik hol árnyékból, hol a brüsszeli magaslesről lövöldöznek Magyarországra. Ott fogják végezni, ahol az elődeik”. Hosszan folytathatnánk az ilyen és hasonló idézetek sorát...

PALOTÁS JÁNOS: ÚJ ELLENZÉKI KEREKASZTAL KELL ORBÁN ELLEN - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.10.25.


Növekszik a tiltakozás Magyarországon a kormány ellen, miközben Orbán az EU-ra nyit tüzet. Bizonyos vagyok abban, hogy az Európai Parlamentben jelentős kisebbségben vannak azok, akik egyetértenek Orbánnal, mondja a róla szóló portrécikkben a Köztársaság Párt egykori elnöke, Palotás János, aki új ellenzéki kerekasztalt javasol Orbán ellen. Az IMF szerint az EU nagyobb lépéseket tett előre a közös adósságkeretek kialakítása felé, mint azt korábban sokan lehetségesnek gondolták. Nemzetközi lapszemle.

Frankfurter Rundschau szerint vasárnap különböző okokból mentek utcára tízezrek Budapesten: megemlíti az oktatást, a médiát, illetve Oroszországot. Most a magyarországi iskolák rossz helyzete állt a figyelem középpontjában, de bírálat tárgya a média feletti kormányzati ellenőrzés, illetve az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jó viszonyt ápol Vlagyimir Putyinnal. A Rundschau kiemeli: Orbán úgy támadja a Moszkva elleni uniós szankciókat, hogy közben azokhoz a magyar kormány is hozzájárult.

A Nemzetközi Valutaalap, az IMF arra ösztönzi az EU-tagországokat, hogy közösen bocsássanak ki regionális kötvényeket, ezzel védekezve az egyedi becsődülés ellen – írja a Financial Times. A cikk felidézi, hogy az Unió nagyobb lépéseket tett előre a közös adósságkeretek kialakítása felé, mint azt korábban sokan lehetségesnek gondolták: a COVID-járvány tetőpontján a tagállamok összeálltak, és 800 milliárd eurós helyreállítási alapot hoztak létre, amelyet közös adósságlevél-kibocsátással finanszíroztak. Ennek az alapnak egy részéből a zöld átmenet költségeit kell fedezni.

Sokan azonban úgy vélik, hogy ez a csomag mégsem sikeredett annyira előremutatónak, miként kellett volna. A lap idézi Silvia Merlert, az Algebris Investments befektetési elemzőjét, aki szerint a világjárvány lehetőséget teremtett a közös fiskális kapacitás felépítéséhez, ehelyett azonban csak egy hibrid struktúra jött létre, amely a kelleténél jobban hajlik a nemzeti prioritások felé. Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport vezérigazgatója pedig úgy véli, hogy a fiskális integráció jövője nagyban függ ennek a csomagnak az eredményességétől.

Vannak tagállamok, amelyek még nem kaptak a pénzből: Brüsszel visszatartja azt Lengyelország és Magyarország esetében mindaddig, amíg ez a két kormány el nem oszlatja az aggályokat az igazságszolgáltatás és a közbeszerzések uniós normáinak érvényesülését illetően. A fiskális integrációt hagyományosan ellenző hollandok és skandinávok szemében sok múlik azon, hogy miként alakulnak a dolgok Lengyelországgal és Magyarországgal, hogy Brüsszel képes-e rábírni ezt a két országot az EU-szerződésekkel való összhang helyreállítására – mondja Rahman. Merler Olaszország vonatkozásában is kiemeli a helyreállítási csomag szerepét, mondván, az ahhoz való hozzájutás azt jelenti, hogy Rómának sok szerkezeti reformra kell vállalkoznia.

Frankfurter Allgemeine Zeitung Palotás Jánosról írt portrécikket. A lap szerint a vállalkozói szférát már a kommunista Magyarországon is innovatív megoldásokkal gazdagító Palotás, a liberális gondolkodó, aki a Köztársaság Párt alapítójaként a politikában is megfordult, most bírálja Orbán illiberális demokráciáját. A frankfurti lapnak nyilatkozva Palotás János emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament a múlt hónapban választási autokráciának minősítette az Orbán-rendszert. Az ország – mondta – azokért a jelentős brüsszeli támogatási forrásokért küzd, amelyeket a korrupciógyanú miatt jégre tettek. A nemzeti konzervatív kormány egy sor változtatást hajt végre. Hogy ezek kielégítik-e majd Brüsszelt, az elkövetkező hetek fogják megmutatni, de az ő szemszögéből ez valószínűtlen.

Bizonyos vagyok abban, hogy az Európai Parlamentben jelentős kisebbségben vannak azok, akik egyetértenek Orbánnal. Abban a nem várt esetben, ha a Bizottság a megállapodást javasolja Orbánnal, azt hiszem, a Parlament tagjai ezt egyszerűen el fogják utasítani, kihívást intéznek a Bizottság ellen, és az ügyet az Európai Bíróság elé viszik” – mondta.

Ami a magyarországi viszonyok érdemi megváltoztatásának a lehetőségét illeti, Palotás János emlékeztetett arra, hogy 1989-ben az ellenzéki politikusok és a civil szervezetek széles összefogása tárgyalóasztalhoz tudta kényszeríteni, és a belső változásokat előmozdító törvényi változtatásokra volt képes rábírni az akkori autoriter hatalmat, ami aztán az 1990-es választási győzelemhez vezetett. Azt a meggyőződését hangoztatta az Allgemeine újságírójának, hogy Orbán ellen új ellenzéki kerekasztallal lehetne hatékonyan fellépni.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

EZEK UGYANAZOK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.10.25.



A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója azt közölte a széles nyilvánossággal, hogy elhatárolódnak egyik tanulójuk, Pankotai Lili felszólalásától, amely a vasárnapi tüntetésen hangzott el. Minden további mélázás előtt annyit azért jegyezzünk meg, nagy valószínűséggel ez az igazgató véleménye – elhatárolódása -, mert ő sem tudhatja, hogy az iskola mint másik entitás (diákok, tanárok és a takarító néni) hasonló véleményen van-e, mint ő, ami egyáltalán nem biztos. Így az iskola nevében beszélni, hiába annak az igazgatója, nem egyéb, mint annak megmutatása és bizonyítéka, mint hogy a Ciszteri Rend Nagy Lajos Gimnáziumának egy véleménye vagy nézőpontja lehet, az, ami az igazgatóé.

Ez a mentalitás és vezetési gyakorlat hadseregirányítást tételez, ahol, mint tudjuk, ellentmondásnak helye nincs, de nem is igazán erről szeretnénk diskurálni máma. Az igazgató kifejtette még, mire alapozza az elhatárolódását, miszerint „messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját”. Ismét a többes számra hívnánk fel a figyelmet elsőként, másodjára pedig a keresztény értékekre, amiből két dolog fakad. Igazgató úr ezzel a nyilatkozatával – amelyet össziskolainak állított be – a valagát félti, hitet téve a NER hazug narratívája mellett, ugyanakkor ő sem tisztázza azt, mi volna abban a keresztényietlen, ha egy diák föl van háborodva.

Fölháborodott a diák, mert alapos oka volt rá, és nem szónokolt, mint Orbán szokott válogatott közönsége előtt nyüszítve uszítva, hanem slam poetrit adott elő, ami pedig nem egyéb, mint művészet. Igazgató úr tehát a művészi szabadságtól határolódik el keresztény erkölcseiben, ami eszünkbe juttat dolgokat, és el is meséljük egyrészt látva, hol is élünk, másodjára társadalmi berendezkedésünkhöz adunk vele lehangoló viszonyítási pontot. Horger Antal jut eszünkbe azzal a bevezető toldással, hogy a ciszterci igazgató úr nagy valószínűséggel szellemi kapacitásaiban a hajdani nyelvészt meg nem közelíti, csak eszméinek avas szagában hasonlít, de abban meglehetősen. Mindenki ismeri Horger Antal és József Attila históriáját...

VÉGRE VALAKI HELYESEN ÉS PONTOSAN FOGALMAZTA MEG A NER LÉNYEGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2022.10.25.


Van visszataszító, céltalan és funkció nélküli trágárság, ennek legjobb példája Bayer Zsolt fideszes udvari publicista, aki hatalmi pozícióból, pénzzel és hatalommal a háta mögött, antiszemita eszméket hirdetve ocsmány stílust használ. Ez visszataszító, nemcsak a keresztény, hanem az általános emberi értékeket is sérti. Ezért helyesen tenné a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium igazgatója, ha elhatárolódna tőle. Még akkor is, ha Bayer nem volt az iskola diákja, viszont hivatalosan annak az eszmének a képviselője, amelyhez a Ciszterci Rend gimnáziuma is tartozik.

Az elhatárolódás helyett a “keresztény Magyarország” hivatásos képviselői a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták a magyar sajtótörténet legmocskosabb szájú (tollú) képviselőjének, korunk egyik vezető antiszemita uszítójának (lásd még: “kereszténység”). Hogy ez miért történhetett így, azt senki nem mondta el szebben és pontosabban, mint maga Pankotai Lili, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium tanulója, amire Nyisztor Zsolt igazgató igazán büszke lehetne. Annál is inkább, mert azt a HírTV-nek címezte, Bayer pedig a HírTV egyik prominense.

Pankotai Lili, mint a magyar “Z” generáció egyik jeles képviselője, ezt mondta: „Nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV, hogy éppen ki kinek a faszát szopja teli erőből, hanem hogy vállalja-e a véleményét bárkivel szemben.” Itt a válasz, Bayer Zsolt miért kapott lovagkeresztet az elhatárolódás helyett: mert jól választotta meg, hogy kinek szerez örömöt teli erőből. Erről van itt szó, és a végzős diák által választott hasonlat (ha úgy tetszik: költői kép) tartalmazza a Bayer-féle mentalitás és magatartás pontos megfogalmazása mellett a jogos és igaz értékítéletet is.

Nem az a “keresztényietlen”, ahogy Pankotai Lili tökéletesen megragadja a NER lényegét, hanem az, amit Bayer és a NER (fizetett és önkéntes) teljes személyi állománya tesz. A NER az a társaság, ahol az érintettek egymás valamijét foglalkoztatják teli erőből, mindezt aljas nyereségvágyból, semmit nem törődve az igazsággal, a jogossággal, a tisztességgel és a becsülettel. Az egész tetü banda pedig abból él, hogy a legjobb barátja által csak “Gecinek” nevezett főkeresztény iránt fejezze ki – egymással versenyben – a hűségét és a csodálatát teli erőből, Pankotai Lili megfogalmazásában.

Végre valaki megmondta, hogy miről szól ez az egész bűnszervezet, kik azok, akik kiszolgálják és miért. Így kell ezekkel beszélni, ez kompatibilis az ő színvonalukkal és velük. Ez illik hozzájuk, ez a pontos megfogalmazása annak, amit csinálnak. Az egyetlen reménye ennek a hazának, hogy ezt ilyen határozottan és egyértelműen utasítja el, és minősíti az ország új generációja. Pankotai Lili már a NER korosztálya, őt már a NER képmutató kereszténykeltető iskolája termelte ki. A beszéde pedig érzékelteti, hogy egy értelmes fiatal mit lát maga körül, és hogyan viszonyul hozzá.

A csodálatos pedig az, hogy Lili életének célja nem az, hogy beálljon a farizeusok közé teli erővel, hanem megveti és nevén nevezi azt. Nem akar Novák Katalin lenni. A Pankotai Lili által használt (költői) kép erénye, hogy pontosan érzékelteti a lényeget. Ezek ezt csinálják, és ezt a jövőt kínálják. Egy mai lázadó fiatal pedig ezt utasítja el. Méghozzá úgy, hogy ezzel megszégyeníti a mismásoló, mellébeszélő felnőtteket, akik azzal a szépelgéssel, amivel megkerülik a dolgok lényegét, megszépítik a valóságot. A valóságot Pankotai Lili ragadta meg. Ő állított igazi tükröt.

Ez a nép igazi hangja. Ha így beszélnének az emberek erről a tetves, mocskos, immorális bűnbandáról, amit képes még egy szerzetesrend iskolaigazgatója is megvédeni az igazságtól, akkor ennek a rendszernek percei sem lennének hátra. Mert elkergetnék őket a “halál faszára”, hogy próbáljuk mi is érzékeltetni, mit érdemelne ez a tolvaj, bűnöző álkeresztény fasiszta csürhe. Ami a keresztény értékeket illeti, azok nem a képmutatást védik, hanem az őszinteséget és az igazmondást állítják normaként. Ennek pedig Pankotai Lili megfelelt, beszéde keresztény értékeket védett...













ORBÁN ESETE 1956-TAL ÉS A FORRADALMAT LEVERNI KÉNYSZERÜLŐ SZOVJETEKKEL

MAGYAR NARANCS
Szerző: FAZEKAS ZSUZSANNA
2022.10.24.


Miközben Orbán Viktor már ott tart, hogy az 1956-os forradalmat is a Nyugat miatt volt muszáj levernie a Szovjetuniónak, a civilek kedélyesen elkezdték belakni 1956 emlékét. Mi a tanulsága az idei október 23-ának?


Orbán Viktor idei október 23-i beszédében megint egy új verzióval állt elő a forradalom értelmezéséről. A dolog nem most kezdődött, Orbán és a Fidesz a kilencvenes évek közepén szállt be aktívan 1956 (át)értelmezésébe, 1997-től a „polgári Magyarország” akkor eladni kívánt politikai termékéhez kapcsolódva „polgári forradalomnak” titulálva 1956-ot, valamint az aktuális politikai erőviszonyokra válaszul aktívan kommunistázva.

Orbán világképének egyik legfontosabb eleme a világ folyamatos kettéosztása jókra és rosszakra: nemzetiekre és a nemzetietlenekre, hazaszerető magyarokra és hazaáruló kommunistákra, elnyomókra és áldozatokra, honvédőkre és külső támadókra, mikor mit kell előtérbe hozni. Az MSZP-kormányok idején főleg a kommunistázásra reagált jól a magyar társadalom, 2006-ra összeértek a dolgok, Orbán pedig összességében jó másfél évtizedig sikeresen kovácsolt magának politikai tőkét abból, hogy kisajátította a forradalom emlékét...


2022. október 24., hétfő

RÁADÁS: PENGETNI FOGSZ

PRESSERGABOR.HU
Szerző: PRESSER GÁBOR
Előadó: OLÁH IBOLYA



EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! KIRÁLYSÁG!
EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! KIRÁLYSÁG!

lehet tiéd a hab, s persze alatta a torta
lehet tiéd a téren a legdrágább labda
lehet gitárod kettő, pedig egy hangot se játszol
de a történet végén pengetni fogsz…

EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! KIRÁLYSÁG!
EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! KIRÁLYSÁG!

lehet tiéd, ami enyém, s az enyém az árnyék
s persze nálad az ernyő, én meg jól szarrá áznék
s a sörömnek simán nyelted a felét
s az enyém az üveg, s tiéd a betét

s tiéd a cucc, aztán enyém a számla
tiéd a napfény, nekem marad a nátha
neked csurran és csöppen, nekem majd egyszer – hátha…
de a történet végén pengetni fogsz…

EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! HAZUGSÁG!
EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, SZABADSÁG! HAZUGSÁG!

te majd ingyen mész be, én meg fizetem a jegyet
te Cinzanót kapsz, én meg hozhatom a jeget
te középen ülsz, ott a haverok vannak
én a fal mellett állok, de örülök annak

hogy jó lett a zakód, cukinak látszol
s a barátod csaja csak neked táncol
s te mindenütt ott vagy, ha kellesz, ha nem
de a történet végén pengetni fogsz…

EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, HAZUGSÁG! KIRÁLYSÁG!
EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, HAZUGSÁG! KIRÁLYSÁG!

lehet enyém a munka, s a tiéd a szappan
így hát enyém a kosz, te meg beszólsz: hát ez van
a reklámban más volt, már cseszhessük, ennyi…
a Petike rám szól: kéne már enni

a fényképen biztos te nagyon jól látszol
engem kisatíroznak, mer’ a főnök majd átszól
te bendzsózni sem tudsz, egy hangot se játszol
de a történet végén pengetni fogsz…

EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, HAZUGSÁG, KIRÁLYSÁG!
EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, HAZUGSÁG, KIRÁLYSÁG!
EGYENLŐSÉG! TESTVÉRISÉG! HAZUGSÁG!




OKTÓBER 23 - RUSZKIK GYERTEK VISSZA, ORBÁN A KORDON FORRADALMÁR, TÜNTETÉSEK❗| SOMOGYI ANDRÁS |

YOUTUBE
Szerző: SOMOGYI ANDRÁS
2022.10.24.



Október 23 - Ruszkik gyertek vissza, Orbán a kordon forradalmár, tüntetések❗

MIÉRT NINCS HATÁRON TÚLI MAGYAR PEDAGÓGUSSZOLIDARITÁS, HA VOLT?

NAPUNK.SK / MÉRCE
Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2022.10.11. / 24.


Nem lenne határon túli oktatás, ha azt a magyar kormány rendszeresen nem támogatná. Ha lenne is, sokkal nagyobb válsággal küzdene, mint amihez a kisebbségi közösségekben élő magyarok hozzá vannak szokva. Nagyon valószínű, hogy tömegek osztják ezt a meggyőződést.


Okkal, hiszen a kisebbségi magyar sajtó folyamatosan tele van a hírrel, hol milyen támogatást, segélyt nyújt az Orbán-kormány. A frissen felújított, illetve a most épített óvodáktól a felsőoktatás támogatásáig, például a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatásáig, mindenhol ott a Fidesz-kabinet védjegye. Működési támogatás, beruházás, ingatlanvásárlás. Továbbképzés, szakmai tréning, tapasztalatcsere, diákcsere-programok, kirándulások. Oktatási segédanyagok, szemléltető eszközök.

Csak az RMDSZ-hez köthető Iskola Alapítvány 2 millió eurót kapott tavaly ingatlanfejlesztésre.

A szlovákiai magyar iskolák pedig épp most kaptak 16 iskolabuszt sofőrökkel együtt 872 ezer euró értékben, ezeket a szlovák tárcának kellett volna biztosítania. A buszok sok diák számára teszik elérhetővé az iskolát, és sokan a könnyített utazás miatt adják magyar iskolába gyerekeiket.

Ilyen arányokról beszélünk.

Vagy igaza van a hivatalos álláspontnak, és a határon túli oktatás tényleg a magyar kormány lélegeztetőgépén működik. Vagy hamis az állítás, és tulajdonképpen érdemben nem befolyásolja az, ahogy Budapest a határon túli oktatásról dönt. Akármelyik egymásnak ellentmondó forgatókönyv-változat is igaz, érthetetlen, hogy miért nincs semmilyen visszhangja a határon túli közösségekben, elsősorban a pedagógus szakmai szervezetekben annak a tiltakozássorozatnak, amely Magyarországon zajlik...

EGYRE KEVESEBB MAGYAR VALLJA MAGÁT KONZERVATÍVNAK, MÉG A FIDESZ ÉS A MI HAZÁNK IS A BALOLDALIAKAT VONZZA

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2022.10.24.



A Fidesz-szavazók közel fele a gazdasági baloldalhoz sorolja magát, és egyre többen húznak a centrum felé, miközben óriási a különbség a kisvárosok és Budapest lakosainak társadalmi értékrendje között – derül ki a Policy Solutions friss, Magyarország értéktérképe 2022 című kutatásából.


„Az, hogy ki milyen pártra szavaz, legtöbbször nincs átfedésben azzal az értékrenddel, amit az emberek a hétköznapokban követendőnek tartanak, ahogy a politikai pártok jelzői sincsenek sokszor átfedésben azzal, amilyen közpolitikát a valóságban képviselnek” – kezdte előadását Bíró-Nagy András politológus, a Policy Solutions igazgatója, aki október 21-én mutatta be az intézet legfrissebb, a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatásával készült kutatását, Magyarország értéktérképe 2022 címmel.

Így talán nem is olyan meglepő, hogy a magyarok gazdaságpolitikai értékrendje többségében baloldali, és ez még a fideszesekre is igaz, miközben arányuk azért csökken, de ez a középre tolódás leginkább a kisvárosok csökkenő balosságának tudható be. Ami pedig a magyarok társadalompolitikai értékrendjét illeti, hiábavalónak tűnik minden milliárd forint, amellyel a kormánypropaganda a konzervatív értékek felé szeretett volna hatni, ugyanis egyelőre inkább enyhe elmozdulás tapasztalható a konzervatív értékektől a centrum felé.

Ugyanakkor, ha bárki előtt egy empátiára épülő és a társadalmi szolidaritáson alapuló balos társadalom képe bontakozna ki a jobboldalra jellemző, „mindenki a maga sorsának kovácsa" szemlélet helyett, Lakner Zoltán politológus azzal hűtötte le a kedélyeket, hogy a magyarok baloldalisága vélhetően inkább az állami szerepvállalással kapcsolatos elvárásokról, és nem az egyenlőtlenségek társadalmi szolidaritásra épülő kritikai megközelítéséről szól...

BOD PÉTER ÁKOS: HA ORBÁN BÁTOR LENNE, MONDHATNÁ, HOGY KÉSZÜLJÜNK FEL A LEGROSSZABBRA

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Szerző: KlikkTV
2022.10.24.


A kérdés az, hogy valóban példamutató-e a világ szemében a magyar kormánya válságkezelése? Erre is kereste a választ Sebes Györggyel a jeles közgazdász, köztársaságielnök-jelölt, az MNB volt elnöke a Klikk TV Mélyvíz című adásában, amint az is szóba került, hogy vajon miért nem került be a kormány által tervezett, korrupciót vizsgáló hivatal tagjai közé.

„Ez a csoport, amire az utcáról is be lehetett jelentkezni választja meg azt a személyt és helyetteseit, akik a hivatalt vezeti” – reagált az utóbbi témára Bod Péter Ákos. „A bekerülésem annyiban lett volna érdekes, mert ez azt mutatta volna a külvilág számára, nem belterjes sóhivatalt terveznek, hanem valóban hangsúlyt fektetnek a szakmai alapokra is. Nem így történt.”

Az érdemi témára térve megjegyezte, hogy lehet ironizálni a magyar kormány válságkezelésén, de a magyar válságokon már kevésbé. „A kovidválságot túlélte a nemzet, de a halálozási arányban benne volt az egész magyar egészségügy valósága”.

A magyar kormány bármennyire is erősnek próbálja mutatni magát, drámaian kiszolgáltatott a külső körülményeknek. „Ezekre még Orbánnak sincs ráhatása, legfeljebb imádkozni tud. Vagy rászól a pénzügyminiszterre, hogy felezze meg az inflációt.”

A HÉT GRAFIKONJA(I): MINDEN VÁLSÁGBÓL ERŐSEBBEN JÖTTÜNK VOLNA KI?

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.10.24.


„Minden válságból erősebben jöttünk ki” – mondta Orbán Viktor vasárnap Zalaegerszegen, az 1956 októberi forradalom évfordulóján elhangzott beszédében. Ha emlékezetünk nem csal, Orbán kegyelmi állapotban vezette Magyarországot az elmúlt 12 évben, egyetlen olyan válsággal kellett szembenéznie, amelyből már kijöttünk, azzal, amit a koronavírus-járvány okozott. Nézzük hát két fontos gazdasági mutató alapján, igazat mondott-e Orbán. Spoiler: nem mondott igazat.


Orbán a fent idézett mondatával azt sugallja, hogy a koronavírus-járvány indukálta válságból erősebben jött ki az ország. (A szomszédunkban dúló háború utáni helyzetről ugyanis – értelemszerűen – nem beszélhetett múlt időben.) Lelke rajta, ha azt erősödésnek gondolja, hogy máig 47 798 ember halt meg idő előtt a vírus és a járványkezelés elégtelenségei miatt. Csak a mihez tartás végett: majdnem ekkora Magyarország 20. legnagyobb településének, Nagykanizsának a lélekszáma.

Lehet persze, hogy freudi elszólásként az villant be Orbánnak, hogy ő és a családja, a NER-haverjai valóban anyagilag – nem is kicsit – megerősödve jöttek ki a pandémiából. Mindezt köszönhetően a „furcsán” túlárazott beszerzéseknek és egyéb, a járvánnyal összefüggő, berken belül leosztott projekteknek...

FORRADALMI ERŐLKÖDÉS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2022.10.24.


Ismét túl vagyunk a csinált ünnepen, idáig sem volt könnyű úgy csinálni, mintha a nemzet lelke kivirágozna ezen a napon, de most tovább bonyolította a helyzetet az ukrán háború és az is, hogy valaki úgy gondolta, hogy a pedagógusok melletti kiállás éppen ezen a napon esedékes, aztán majd jó kis forradalom lesz belőle.
Hát nem lett, és ez csak azokat érhette meglepetésként, akik erősen vágyvezérelt gondolkodással élik a világot, mint ahogy 2006-ban is gyászba borította Orbánt és bandáját a jeles nap pocsékba menetele.
Pedig a Nemzeti Zsírdisznó olvas Machiavelli és a Mein Kampf mellett még Lenint is, és hát ha forradalmat akarunk barkácsolni, a bolsevik vezérnél tehetségesebb tanácsadó nem kell.
Ő pedig megírta, hogy egy forradalomhoz forradalmi helyzet kell, nagy kár, hogy errefelé ilyen éppen nincsen.
Jó, rendes kis tüntetést lehet szervezni, a liberális tábor számára ez elengedhetetlen, mert pofázni azt szeretnek nagyon, és ha erre van lehetőségük és a sarkon még három rendőr is áll, akkor az egojukat teljesen rendbetették - rettenthetetlen forradalmi bátorsággal járultak hozzá a világ megjobbításához.
Ha dumával áramot lehetne fejleszteni, akkor ők lennének a két lábon járó fenntartható fejlődés.
Mikor azt hallom, hogy a tüntetés jó hangulatú volt, feláll a szőr a púpomon, a forradalmak nem a vígjáték kategóriában kerülnek megrendezésre, oda indulatok kellenek.

Ami a hatalom ünnepét illeti, hát az bizony elég snasszra sikerült, ugyanis a fővárosban nemigen lehetett senkit találni, akit szembe lehetett volna állítani a pedagógusokkal, olyan embert se sokat rajtam kívül, aki kedveli Putyint, olyat se, aki ne ájulna bele a Nagy Nemzeti Egység szép illúziójába.
Viktort, mióta átdobta a palánkon a gázárral, nem érdekli Vlagyimir Vlagyimirovics...
Így aztán el kellett menni falura és lám: mindjárt adta magát a dolog, szembe lehet állítani a fővárossal a vidéket, és rögvest kezelhető halmazokat kapunk.
Orbán szokásához híven szótagolva hirdette az igét, hívei örültek neki, akit nem engedtek Szent Személye közelébe, az bánatában kicsit pofozkodott, de semmi komoly, az majd akkor jön, ha az amerikaiak felrobbantják a Török Áramlatot is, addig errefelé világbéke van és lesz is.
Ami magát az ünnepet illeti, a szokásoknak megfelelően alakult, ismét leborultak a hős forradalmárok emléke előtt, ez azért is könnyű, mert egyetlen valamirevaló forradalmárt nem tudnak megnevezni.
Csepel a helyzet állatorvosi lova.
Ott egészségügyi intézményt neveztek el a rossz társaságba keveredett szerencsétlen sorsú Tóth Ilonáról, aki a bicskájával végzett szívműtétet egyik kolleganője ávósnak vélt udvarlóján, mert az istenadta egy istennek se akart meghalni, mikor benzint fecskendezett a szívébe.
Most meg felavatták a Nemzet Durva Anyjáról elnevezett emlékparkot, aki a legdrágábbat, testét adta a Corvin-köz hőseinek, vitézzé avatására felkészül a Falábú Jankó.
Maradtak a Pesti Srácok, ők azért jók propagandacélokra, mert olyanok mint katolikuséknál az aprószentek, csak ünneplik, de senki sem ismeri őket - talán mindenki így jár a legjobban...

A SZEGÉNYEK KILÁTÁSAI

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.10.24.


A törvénymódosítási javaslat, amiben az állam kihátrál a “gondoskodó állam” szerepéből, a legrosszabbkor jön. Talán nem látszik, nem hallatszik el a döntéshozói szintre a leszakadók helyzete… vagy talán nem akarják meghallani. Amit meg nem bírnak nem meghallani, azt politikai síkra terelik, és vádolnak mindenkit, akit csak lehet.


A neheze pedig még előttünk van. A leszakadásban érintett családoknak nincs tartaléka, és sokkal többnek, aki még épp a felszínen tudnak maradni, nincs annyi, amivel megnyugtatóan belevághatnak a télbe, a megnövekedett kiadásokkal.

Láttuk ezt már a beiskolázásoknál is, most pedig, ahogy a fűtés is beindult, és az árak is tovább emelkednek, tovább nőtt, és naponta nő a segítségért hozzánk fordulók száma.

Szombaton a piacon voltam, az itteni húsboltok, valamivel olcsóbbak, mint a többi, a készlet pedig igazodik a vásárlókhoz: baromfiból a legtöbb a csirkefarhát, a szárny, a nyak, és disznóhúsból is nagy kupacban áll a nyesedék, a zsírnak való…

Idős nő állt előttem a hosszú sorban. Három kiló csirkefarhátat kér, majd módosít két kilóra. Vesz még 10 csirkeszárnyat. “Majd a jövő hónapban disznóhúst veszek. Így szoktam, cserélgetve. Mindig van valami akciós…”-mondja nekem. Egy másik kérdezi a hentest, látva, hogy a “faros” egész csirkecomb akciós, 1050 Ft kilója. “Tessék mondani, öt belefér egy ezresbe?” “Próbálok kisebbeket keresni…”-mondja készségesen a hentes, és válogat az egyébként sem túl nagy húsdarabok között. Megméri. “1350. Négy fér bele.”. “Akkor nem kérem…. adjon egy kiló csirkenyakat. Főzök belőle toros káposztát. Az elég lesz mindenkinek.”

Az egyik, egyébként erősen szegregált iskolában beszélek az egyik pedagógussal. “Most már érezni, a gyerekeken is…” .mondja. “Ahogy kiveszik a tízórait, már kérdezik, lesz repeta? Hamar kifogy a kosár… láthatóan ennének még. Ebédkor pedig koppra kiürülnek a levesestálak is. Mert abból mindenki annyit szed, amennyit akar, míg van benne. Az nem kiadagolós, mint a második fogás, a tányéronkénti adagokkal.”

A pandémia előtt már volt egy pár évig forrásunk egy nemzetközi alapítványtól arra, hogy tízórai/uzsonna segítséget adjunk. Mert nem minden iskolában van mindkettő, és amikor az osztályban van, aki visz otthonról, a másik meg nem tud, az keserves helyzeteket teremt egy érző pedagógusnak. Egy uzsonna-lopás irányította rá erre a figyelmünket. Szóval akkor vásároltunk, eleinte csomagolt péksütit, később, mikor kevesebb volt a forrás, háztartási kekszet, nagy kiszerelésben, és odaadtuk azoknak a tanítóknak, akiknek az osztályában voltak érintett gyerekek. Hogy valami jusson mindenkinek. Eltették a szekrénybe, és adtak a gyerekeknek. Aztán szóltak, mikor elfogyott. Most újra keresnünk kell erre forrást. Mert az éhes gyerek nem tud figyelni.

Igazából fogalmam sincs, hogy tudnak ezek a családok lépést tartani az árakkal… Eddig egy nagybevásárlás két-három hétig kitartott, utána szűkösebb volt, de most egy hétre sem elég.

És még itt a fűtés is. Már látni embereket a biciklikre pakolt nyers ágakkal, sarjakkal az utcán, a határban….A családok egy szobába pakoltak újra, telente ez egyébként is általános volt. Egy kályha van. Ezzel fűtenek, és a legtöbb helyen ezen is főznek, ezen melegítik a vizet is.

A kályhákban pedig minden elég. A ruha, cipők, a szemét…közte a zöld nyesedékek.

Nemrég lomtalanítottunk az alapítványnál. Valakitől valamikor kaptunk pár szivacsot, ágy méretűt, nem matracot, csak szivacsot…de nem tudtuk továbbadni, ágykeret nélkül a matracokat sem lehet, túl hamar leamortizálódnak, ami meg nekünk kell az önkéntes szálláshelyre, arra már vannak masszív matracaink. Szóval, ott maradtak, a raktárban. Még szeptember volt, de az egyik kollégánk a társadalmi vállalkozásból jelezte, szívesen elvinné fűteni, jó lenne majd.

Na, ilyenkor az ember elég erős dilemma előtt áll. Mert a szivacs elégetése környezetkárosító… persze a ruha, cipő, hungarocell, gumi is az… De meleget ad. Pontosan tudjuk azt is, hogy ezek az anyagok a hirtelen nagy hőhatás miatt mennyire rövidítik a kályhacsövek, pléhkályhák élettartamát. És azt is tudjuk, hogy ezekkel tüzelnek, mert fa nincs, és ha lenne is, túl drága.

De ha mi is effélét adunk, ha ezt támogatjuk, akkor mikor tudunk valami utat mutatni a környezetkárosító hatások ellen? Emlékszem, mennyire ki voltam akadva pár éve, mikor egy közeli pelenkagyár a selejteket odaadta a tüzelni a dolgozóknak…nem kis mennyiségben. Mert ez veszélyes hulladék.

Hányszor kényszerülünk ilyen döntésekre! Megoldani mostani kríziseket, de úgy, hogy azok a jövőt ne kockáztassák. Követezetesen kitartani adományozási elvek mellett, amelyeket most megint felülír a kényszer.

Mert most kényszer van. A túlélés kényszere.

Nagyon nehéz jó döntéseket hozni.

Azoknak, akik a törvénymódosítási javaslatot kidolgozták, nekik nincsenek ilyen dilemmáik. Ők csak az egyén hibáztatásáig jutnak. Hiszen mindenki annyit ér, amennyije van. Ha nincs semmije, csak kolonc. Magára vessen.

Csak az a baj, hogy a szegénységből kitörés kapujának kulcsai mindig az államnál vannak. Ezeket pedig jó ideje zárva tartja előttük.

Most pedig a kulcsot is messzire hajítja.

Mert itt nem a gyerek számít. Vagyis nem ezek a gyerekek. Pedig ők nem tehetnek arról, hova születnek. Azonban az, hogy milyen esélyt kapnak, milyen segítséget, az nemcsak az ő jövőjüket határozza meg, hanem mindannyiunkét.

A gyerek esélyteremtése nem értelmezhető önmagában. Mert családban élnek, és azokkal a hatásokkal lehet elérni valamit, amelyek azt is megérintik. A nyomorúság újratermelődését csak komplex hatásokkal lehet mérsékelni. Ebből az oktatás már kihátrált az iskolai szegregáció legalizálásával, most a szociális terület kihátrálása következik.

KIDERÜLT, MILYEN ARÁNYBAN VÉGEZTETIK EL AZ ABORTUSZT AZOK, AKIK MINDKÉT KÖTELEZŐ TANÁCSADÁSON RÉSZT VETTEK

G7.HU
Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2022.10.24.


Közadatigénylés útján tudtuk meg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), azon belül is Müller Cecília országos tisztifőorvostól az elmúlt 5 év abortusztanácsadásinak országos alapadatait. Eszerint hiába vesz részt tanácsadáson évről évre kevesebb nő, összhangban az abortuszok számának csökkenésével, a mindkét kötelező tanácsadás után az abortuszon megjelent nők aránya stabilan 89-92 százalék. Mielőtt közelebbről ránéznénk az adatokra, tekintsük át, miért érdekes ez és egyáltalán mi az az abortusztanácsadás...

A NER LÉNYEGE, HOGY EGY TANÁRTÜNTETÉS IS RENDSZERELLENESNEK HASSON

HVG360
Szerző: NAGY IVÁN LÁSZLÓ
2022.10.24.


A tanár-diák tüntetés egy középosztálybeli sztori, és ha nincsenek erős szereplők a civil életben, akik össze tudják hangolni sérelmeiket a rendszer más áldozataiéval, az is marad – véli Gerő Márton szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, aki a társadalmi mozgalmakkal és a civil társadalommal foglalkozik. Szerinte unikum, hogy a tanárok, a diákok és a szülők együtt és aktívan lépnek fel, de a megmozdulások alapvetően a városi iskolák köré szerveződnek, és kérdés, elérik-e a sztrájk mellett kitartó kritikus tömeget, amely jelentősen megakaszthatja a hétköznapi élet menetét...

ORBÁN AMERIKAI BARÁTAI SZERINT AZ USA NEM NYER A HÁBORÚN – UKRAJNA IS TÉT A FÉLIDŐS VÁLASZTÁSON

VÁLASZ ONLINE
Szerző: LAKY ZOLTÁN
2022.10.24.


Sokan felkapták a fejüket Orbán Viktor berlini kijelentésén, hogy Donald Trump lehet a béke záloga Ukrajnában. Noha a volt elnök visszatérése legkorábban 2024-ben esedékes, hívei már a közelgő félidős választásokon győzelemhez segíthetik a Republikánus Pártot. A kiélezett szavazás egyik tétje az Ukrajnának nyújtott segítségnyújtás folytatása lehet, az amerikai jobboldalon ugyanis korántsem mindenki ért egyet a magyar kormányzati mantrával, miszerint az Egyesült Államok profitál a háborúból.


Az ukrán hősies nép, de csak a nyugati segítséggel tudja felvenni a harcot az oroszokkal, ezért a háborút ők maguk nem tudják lezárni, csak Amerika. Ugyanakkor a mostani elnök túl messzire ment, amikor háborús bűnösnek, tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyint, így ő nem tud békét kötni. Ezért bár brutálisan hangzik, a béke reményének a neve Donald Trump – fejtegette Orbán Viktor egy október elején tartott berlini beszélgetésen.

Trump esetleges visszatérése csak 2024-ben lesz aktuális, nevének emlegetése mégis időszerű, hiszen a két elnökválasztás között szokásos félidős voksoláson idén is az urnákhoz járulnak az amerikai szavazópolgárok. Számos helyi, törzsi és tagállami tisztviselő mellett újraválasztják a szövetségi törvényhozás zömét is: a Képviselőház mind a 435 tagját, valamint a Szenátus 100 tagja közül 35-öt. Így bár a Fehér Házban november után is Joe Biden ül majd a következő két évben, könnyen lehet, hogy pártja a Kongresszus mindkét házában elveszíti többségét...

900 EZER HÁZTARTÁS KERÜL BAJBA A REZSIÁRAK EMELÉSE MIATT - MILLIÓK ÉLNEK MAJD NAPRÓL NAPRA A KÖVETKEZŐ IDŐSZAKBAN

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LOVAS JUDIT
2022.10.24.


A háztartások több mint 20 százalékának a megélhetését veszélyezteti a rezsidíjak emelése. Ez 900 ezer háztartást, vagyis több millió embert jelent. Az Intrum felmérése szerint közülük 161 ezer háztartás biztosan be fog dőlni. Akkora a baj, hogy a lakosság megtakarítási képessége már idén 63 százalékkal a 2008-as szintre zuhan.


Legalább 161 ezer háztartás biztos, hogy be fog dőlni a rezsidíjak megemelése miatt – derült ki az Intrum és a GKI Gazdaságkutató közös felméréséből, amit Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója mutatott be a Portfolio múlt heti, Budapest Economic Forum konferenciáján. Ez a háztartások 3,9 százalékát jelenti.

Ők a 100 ezer forintnál alacsonyabb nettó havi jövedelemmel rendelkező családok. Náluk a rezsiköltségek olyan nagy részét viszik el a bevételnek, hogy csak maga a díjemelés a jövedelmük 38 százalékát teszi ki. Emiatt az elkölthető jövedelmük havi 58 ezer forintról 36 ezer forintra csökken. Így teljesen esélytelen, hogy ki tudják fizetni a számláikat és a megélhetési költségeiket. Költségvetésük fenntarthatatlanná válik. Körükben túlreprezentáltak a rokkantnyugdíjasok és az öregségi nyugdíjasok.

A felmérés szerint a bedőlő háztartások az átlaghoz képest sokkal nagyobb valószínűséggel családi házban élnek, községben élnek, 100 és 150 négyzetméter közötti lakóterületen, és az átlaghoz képest jóval rosszabb megtakarítási képességgel bírnak...

AZ ’56-OS HÁRYJÁNOSOK

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: EÖRSI LÁSZLÓ
2022.10.21.


Ahogy 1945 után a magyar partizánok létszáma a többszörösére emelkedett, és ahogy az antifasiszta küzdelmeiktől visszhangzott a sajtó, hasonlóképpen gyarapodott a rendszerváltás után az antikommunista szabadságharcosoké. Tekintve, hogy óriási bátorság kellett a világ legerősebb szárazföldi hadseregének egységei ellen fegyvert ragadni, jó néhányan nem is tudtak ellenállni annak a kísértésnek, hogy utólagosan – a kockázatok vállalása nélkül – faragjanak szabadságharcost magukból.

Többségüknek sikerült rászedniük a közvéleményt.

Az emigránsok körében természetesen 1989-ig is növekedett a számuk. A kiemelkedés vágya már a forradalom napjaiban is előtört, ám később, a megtorlás idején ez óriási veszélyekkel járt. Ugyanis a bíróság nem feltétlenül fogadta el, hogy a vádlott annak idején csak füllentett. A rovott múltú Szörtsey István lódításai végzetesnek bizonyultak. A forradalom idején elhitette környezetével, hogy ő a Corvin köziek vezetője, ám légből kapott állításait balszerencséjére hamis tanúvallomások is megerősítették. Így 1957 novemberében halálra ítélték és kivégezték. (Róla e lap 2022. július 1-jei számában írtam A népbíróság baklövése című cikkemben.)

A múlt másképp lesz mozgalom élharcosai többnyire nem elégedtek meg az egyszerű, „névtelen” utcai résztvevő szerepével, pedig úgy jóval kisebb eséllyel derülhetne ki a kópéskodás. Az újdonsült szabadsághősök rendre nagy létszámú csoport parancsnokaként szeretnének tekintélyt szerezni, ennek elfogadtatásáért azonban alaposan meg kell küzdeniük. Ebben a küzdelemben elsősorban a kutatók válnak fő ellenségükké, akik – ha meg akarják őrizni szakmai presztízsüket – kénytelenek fellépni a legendaterjesztőkkel szemben, bár ez esetenként igen népszerűtlen feladatnak bizonyul. A háryjánosok számának becslésére nem vállalkozom. Mindenesetre még az 1956-os Intézet Oral History Archívuma számára készült interjúk jelentős részében is álötvenhatosok halandzsáznak. Orbán Éva pedig – aki sorozatban jelentette meg interjúköteteit (Üzenet a barikádokról I–III.1996, 2001) – deklaráltan nem vizsgálja meg az elmondottak valóságtartalmát. Igyekeztem a leggátlástalanabb, mégis legsikeresebb blöffmestereket kiválasztani, illetve azokat, akik a virtuális ’56-os szerepüket politikai karrierjük érdekében mozgósították...

ITT OLVASHATÓ 

ÉLET ÉS IRODALOM 2022/42. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1.RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2022/42. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2.RÉSZ) 

"A PÁLYAELHAGYÓK SZÁMA ÚGY NŐ, MINT MÉSZÁROS LŐRINC VAGYONA"

KLUBRÁDIÓ / LÉNYEG
Szerző: Klurádió
2022.10.23.


Bozai Ákos gimnazista, az ADOM Diákmozgalom tagja a tanárokért tartott október 23-i szolidaritási tüntetésen azt mondta: a pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona. (…) "Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja?" – tette fel a kérdést. A szervezők szerint 80 ezren voltak, zúgott a "Mocskos Fidesz" és az "Orbán, takarodj!". A korábbiakhoz képest erősebben fogalmaztak a megszólalók, akadt, aki általános sztrájkot követelt.


Egy Szombathely közelében élő gimnazista, az ADOM Diákmozgalom tagja volt a következő felszólaló. „Azért vagyok itt, mert rohadtul elegem van” – mondta Bozai Ákos. A magyar oktatási rendszer szerinte zuhanórepülésben van. „A pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona. (…) Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja?

„Törley Katalin vagyok, tanár. Még mindig” – így kezdte a Tanítanék mozgalom emblematikus tagja, aki nagy éljenzés mellett lépett színpadra. Pilz Olivér matematika-fizika szakos tanártársával rendhagyó tanórát tartottak a feltételes, a kijelentős és a felszólító módról. Ironikus órájukon példamondatokkal a kirúgásokról, az egyeztetések hiányáról és ezek következményeiről beszélnek amikor azt mondják, hogy az utóbbi hetek, hónapok eseményei egyenesen vezettek a mai demonstrációhoz.

Törley és Pilz a rendhagyó tanórán a közmédia rossz működéséről (lakájmédia, zsebtévé) is beszélnek, illetve említik Magyarország nehéz helyzetét az Európai Unióban („Ha a kormány nem lenne korrupt, akkor most nem kellene az Unióban a szőnyeg szélén állnia.”). Ezzel kapcsolatban visszatérnek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ígéretére, amelyben az EU-s kifizetésekhez kötötte a pedagógusbérek rendezését. A felszólalók szerint ezek a szavak nem jelentenek semmit...