2022. október 25., kedd

ORBÁN BŰVÉSZMUTATVÁNYA: A NYUGATOT OKOLNI '56-ÉRT A SZOVJETEK HELYETT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.10.25.


Orbán Viktornak azt a cirkuszi mutatványt kellett abszolválnia, hogy az '56-os függetlenségért folytatott küzdelem kérdésében nem a szovjeteket, hanem a nyugatot okolja – idézte fel Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász szerint ez morálisan elfogadhatatlan, s egyértelműen zsákutca a magyarok számára. Úgy fogalmazott, „az én olvasatomban, ha valaki ilyen hangot üt meg, az egészen egyszerűen hazaáruló”. Mint mondta, a miniszterelnök október 23-i zalaegerszegi beszéde és elmondásának körülményei azt mutatják, hogy nagyon fél, retteg attól, hogy kiesik a hatalomból, s mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson ismét elő. Erkölcsileg a rossz oldalra állt, s – szemben azzal, amit megpróbál elhitetni magáról – nem látja át a világ folyamatait.

Pár száz, név szerint meghívott, uniós pénzekből vásárolt minisztériumi buszokkal a helyszínre szállított, két ellenőrző kordonon átjutott ember előtt, mindent eltakaró magas paravánok által elzárt területen mondta el október 23-i ünnepi beszédét Orbán Viktor, összekötve azt (ürügyül használva?) a Mindszenty emlékmúzeum avatásával. A beszéd komoly hintapolitikai mutatvány volt még tőle is: meg kellett emlékeznie '56 harcosairól, akiket a szovjet csapatok, (jelenlegi nagy barátja, Vlagyimir Putyin elvtárs-elődeinek parancsára) gyilkoltak halomra, ugyanakkor ezt az alkalmat is az Európai Unió, a Nyugat szidalmazására akarta kihasználni, oda-odavágva persze a hazai ellenzéknek is.

Olyan mondatok hangzottak el, mint „A bennünket, vidékieket lesajnáló baloldal”, „szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a baloldal van kormányon. Képzelhetik, mi lenne itt”; s ugyan '56-ban „a szovjetek összezavarodtak”, de „ha a Nyugat nem árul el bennünket – 1945 után másodszor is –, sikerrel járhattunk volna”. Arra is kitért, hogy a magyar vért senki nem becsüli meg, „sem a kommunisták, amikor vérfürdőt rendeztek közöttünk, amikor tankokkal támadtak tizenéves diákokra, és amikor a forradalom után véres megtorlásokat rendeztek. És a magyarok vérét nem becsülte az akkori szabad világ sem, amely bár bátorított minket, de aztán nem segített”. Majd eljutott oda, hogy „a lecke világos: a magyarok igazságát csak a magyarok mutathatják meg a világnak, és csak a magyarok védhetik meg saját igazságukat a fenyegető veszélyekkel szemben”;
s „ne törődjünk azokkal, akik hol árnyékból, hol a brüsszeli magaslesről lövöldöznek Magyarországra. Ott fogják végezni, ahol az elődeik”. Hosszan folytathatnánk az ilyen és hasonló idézetek sorát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.