2021. szeptember 5., vasárnap

A JOBB- ÉS A BALOLDALIAK MÁSHOGY GONDOLKODNAK A VÁROSI AUTÓZÁSRÓL

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2021.09.05.


A minél inkább autómentes – illetve az úgynevezett 15 perces vagy negyedórás – város koncepciója a városvezetők és önkormányzati politikusok jelentős részének napirendjére került a közelmúltban, többek között a koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás következtében. Az alapvető szolgáltatások – például iskola, rendelő, közért, étterem – gyalogos, illetve kerékpáros elérhetőségének javítását, illetve az autózást visszaszorító várostervezési irányzat hasonló törésvonalak mentén osztja meg az embereket szerte a világon.

Érdekesség, hogy Magyarországról és más posztszocialista országokból nézve az elképzelés egyáltalán nem újszerű: a múlt rendszerben felhúzott lakótelepek is a közvetlen közelben biztosított színvonalas alapszolgáltatások ígéretével vonzották az odaköltözőket, sőt, az 1950-es és 60-as években mondhatni mesterségesen kialakított iparvárosokban mindezek mellett a munkahelyeket is gyalog vagy jól szervezett tömegközlekedéssel kényelmesen érhették el a dolgozók.

Tavaly mindenesetre Párizs szocialista főpolgármestere, Anne Hidalgo hozta be a közbeszédbe a negyedórás város vízióját választási kampányában – a végül is újraválasztott Hidalgo programjának keretében például több, az autós forgalmáról elhíresült tér alakult át a francia fővárosban, de számos más városban is hasonló, az autóhoz kötött vagy legalábbis a sok utazással járó életvitel ellenében ható törekvések kezdődtek.

Ezek népszerűsége egy amerikai felmérés szerint nem az eltérő életkorú, képzettségű vagy lakóhelyű csoportok között különbözik elsősorban, hanem a politikai nézetekkel összefüggésben változik. A Vice cikkében idézett adatok azt mutatják, hogy a konzervatívokhoz képest a liberális nézetű válaszadók sokkal inkább támogatják az említett, jórészt az autózás visszaszorítását eredményező kezdeményezéseket.

A politikai meggyőződés tehát erősebben befolyásolja a besétálható vagy -biciklizhető élettérrel kapcsolatos attitűdöket, mint hogy vidéki vagy városi környezetben élőket kérdezünk meg erről...

SZABAD SZEMMEL: EURÓPÁNAK TÖBB KELL NÉMETORSZÁGBÓL - LEHET, HOGY PONT EZ LESZ A 3 HÉT MÚLVA TARTANDÓ NÉMET VÁLASZTÁS KÖVETKEZMÉNYE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.09.05.


Der Standard


A kommentár azt hangsúlyozza, hogy Európának több kell Németországból, de lehet, hogy pont ez lesz a 3 hét múlva tartandó német választás következménye, mivel mind a három kancellárjelölt erősen EU-párti. A gond jelenleg ott van, hogy az erőpróba miatt már jó ideje érdemi döntések húzódnak, amit csak tetéz, hogy jövőre Macronnak is meg kell mérettetnie magát. Márpedig régi bölcsesség az Brüsszelben, hogy ha a német és a francia vezetés náthás, akkor a partnereknek ügyelniük kell, nehogy tüdőgyulladást kapjanak. Ráadásul Berlinben nem ígérkezik könnyűnek a kormány megalakítása.

A bizonytalanság fékezi a Bizottságot és az Európai Parlamentet is, pedig van éppen elég gond a földrészen és világ is jó pár súlyos problémával küszködik. Lásd Afganisztánt, a koronajárványt, amely nem kedvezett a gazdasági válság megoldásának sem. Az is egyértelmű, hogy tovább nem lehet halogatni a hatékony fellépést az éghajlatváltozás ellen. Egyértelmű továbbá, hogy menekültek kérdésével egyedül nem képes egyetlen állam sem megbirkózni. Tehát egyáltalán nem mindegy, az új német koalíció milyen irányban kíván haladni Európában.

Yahoo/Fox News

Újabb front nyílt a Lengyelország és Izrael közötti vitában, noha a kétoldalú kapcsolatok már így is történelmi mélypontra süllyedtek, miután a varsói törvényhozás a minap olyan jogszabályt fogadott el, amely korlátozza, meddig lehet visszakövetelni a szocializmus idején elkobzott zsidó javakat. Az ellentétek odáig jutottak, hogy az izraeli nagykövetet hazarendelték, a másik oldal pedig nem engedte meg, hogy a képviselője a nyári szabadság után visszatérjen állomáshelyére.

Most az a gond, hogy az egyik lengyel külügyminiszter-helyettes kifogásolta azoknak az izraeli tizenéveseknek a viselkedését, akik évről évre, a hazafias nevelés keretében végiglátogatják Auschwitzot és a többi haláltábort. Szerinte a fiatalokat odahaza arra tanítják, hogy gyűlöljék Lengyelországot és ez meg is mutatkozik az utak során. Jeruzsálemben ezt határozottan cáfolják és emlékeztetnek arra, hogy az új generációkat az emlékezetpolitika részeként szembesítik a történelemmel. Egyébként 1988 óta csak Amerikából 300 ezer diák járt ilyen célból Lengyelországban.

Hogy mi lesz most, azt nem tudni, az illetékes vizsgálatot és gyors akciót ígért, de lengyel sajtóértesülések szerint felvetődött, hogy a jövőben Izraelből nem jöhetnek iskolások az olyan eseményekre, mint az Élet menete. Egy volt izraeli varsói nagykövet, aki maga is túlélők gyermeke, úgy véli, hogy a lengyel kormány újabban igencsak nacionalista és így akar visszavágni, amiért a zsidó állam keményen megbírálta a kárpótlási jogok korlátozása miatt. Annak idején egyébként a nácik 3 millió lengyel zsidót öltek meg, főként Auschwitzban és Treblinkában.

Neue Zürcher Zeitung


Svájc meglehetősen konzervatív ország hírében áll, Zürichben mégis több tízezren vonultak fel a melegházasság engedélyezését követelve. A részvevőket kereken 70 LMBT-szervezet mozgósította, miután a kérdésben éppen három hét múlva népszavazás lesz. A szervezők szerint a lakosság évtizedek óta nem nyilvánítottak ki véleményét egy ennyire fontos társadalompolitikai kérdésben.

Az előzmény az volt, hogy a svájci Parlament tavaly úgy határozott: lehetővé teszi, hogy egynemű párok egybekeljenek. Ám az ellenzők kellő számú tiltakozó aláírást gyűjtöttek, ezért kiírták a referendumot. Az engedélyezés ellenzői arra hivatkoznak, hogy a gyerekek érdekeit veszélyezteti, ha a mesterséges megtermékenyítést kiterjesztik leszbikus kapcsolatokra is, illetve lehetővé teszik a meleg partnerek számára, hogy kicsiket fogadjanak örökbe.

A zürichi Pride Fesztivál egyébként minden incidens nélkül zajlott le a város belső magjában, csupán a forgalomban okozott némi fennakadást a hatalmas tömeg.

Politico

Ausztria és Szerbia azt ígéri, feltartóztatja azokat az afgán menekülteket, akik el akarnak jutni Európába. Erről Belgrádban egyeztetett a két ország első számú vezetője. A vendég Kurz kancellár azt hangoztatta, hogy a szomszédos államoknak kell befogadniuk mindazokat, akik a tálibok miatt elhagyják országukat. Ezért kapcsolatban állnak az érintett kormányokkal. Vucsics ugyanakkor közölte: eleget tesznek annak a kérésnek, hogy vegyenek át 150 asszonyt és lányt, akik egy afgán futball klub tagjai voltak. Közben az ENSZ-főtitkár arra szólította fel a világot, hogy az segítsen Afganisztánnak, miután ott a tálibok vették át az uralmat.

Egyébként szerb területen, valamint a környező országokban sok ezer migráns vesztegel, miután lezárult a nyugat-balkáni menekülőút és a földönfutók gyakran csupán a sokadik nekifutásra, embercsempészek segítségével tudnak az ígéret földjére lépni.

Deutsche Welle

A német közszolgálati médium bizonyítottnak veszi, hogy fehérorosz hackerek behatoltak a belügyi tárca adatbázisába és onnan tömérdek érzékeny adatot töltöttek le, azaz most már Lukasenko rendszerét szorongatják. A kétségeket az oszlatta el, az újságíró megadta egyik belorusz munkatársának a nevét és néhány percen belül ott volt a képernyőjén az illető fotója, lakcíme, a szülők neve

Azaz igaz, amit az adathalászok nemrégiben bejelentettek, de erre utalt már az is, hogy a diktátor pár hete arra figyelmeztette a minisztereit, hogy aki nem tud vigyázni fontos adatokra, az vegyen elő papírt és tollat és az így gyártott aktákat tegye fiókba, de ne használjon számítógépet. Mindenesetre a hivatalos nyilvántartásokat megcsapoló csoport előbb rendezi a szerzett értesüléseket, majd folyamatosan nyilvánosságra hozza azokat. A cél a lakosság tájékoztatása, egyben az informatikai szakemberek segíteni kívánnak a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak, továbbá igyekeznek ily módon is meggyőzni a Nyugatot, hogy szigorúbb szankciók kellenek Minszkkel szemben.

A „Kíberpartizánok” nevű földalatti szerveződés a rendszer legérzékenyebb pontját akarja telibe találni, hogy elbizonytalanítsa a hatalmat. Mert amíg az próbálja a tüzet oltani, másutt újabb támadást készítenek elő ellene. A legnehezebb persze, hogy Lukasenkóról és a bizalmasairól, továbbá a titkosszolgálat vezetőiről szerezzenek bizalmas információkat. De azért a belügyben megszerzett anyagban volt 16 ezer titkos akta is. Munkájukat elősegítette, hogy a fehérorosz hatóságok idáig félvállról vették az informatikai biztonságot.

A VIRTUÁLIS ÜTKÖZET

HUPPA.HU
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.09.04.


Tulajdonképpen nagyon mulatságos is lehetne az afganisztáni helyzet, ha nem volna annyira tragikus, de emberéletek milliói forognak kockán és a lezárt kommunikációs vonalak miatt részben találgatnunk kell, mi is történik valójában. Egyelőre semmi jóról nem tudok beszámolni, illetve azt nem tudom, hogy amiről beszámolok, az jó vagy rossz lesz végső soron.

Kezdjük a tálib kormánnyal, melynek megalakulását tegnap délutánra ígérték. Ígérték, az igaz, de nem tartották be: szerintem reflexből. Ha egy tálib bármit is megígér, annak nagyon rövid időn belül vagy az ellenkezőjére, vagy az ellenkezőjére sem számíthatunk. Azt csak találgatni lehet, hogy azért nem alakult még meg a kormány, mert be akarják várni ezzel a lépéssel a Pandzsir-völgy elfoglalását, ez esetben várhatnak még egy ideig, vagy más az oka a dolognak, mindenesetre az előre beharangozott esemény elmaradt. Annyival többet tudunk azért, hogy elég nagy államapparátust terveznek: huszonöt minisztérium fog felállni. A legtöbb hiteles forrás nem számol be változásokról a tervezett felső vezetésben, a TASZSZ hírügynökséget kivéve, bár őket eddig sem találtam a szikár tények fanatikus megszállottjainak, a tegnapi nap után pedig főleg nem hiszek nekik (később az is kiderül, miért), de azért ismertessük, ők mit tudtak meg (vagy mit állítanak)...

BIRÓ ATTILA JÁTÉKA, A PYRADICE NYERTE A QUBIT NAGY TAVASZI TÁRSASJÁTÉK-FEJLESZTŐ VERSENYÉT

QUBIT
Szerző: GÁSPÁR MERSE ELŐD
2021.09.03.


Kedves játéktervező versenyzők és a játékok kipróbálására váró olvasók!

A Qubit idén április elsején először hirdette meg Nagy Tavaszi Társasjáték-fejlesztő Versenyét, amelyre írogatós (paper & pencil) játékok beküldését vártuk. A résztvevőknek több mint két hónapjuk volt játékuk elkészítésére és beküldésére. A versenyre tekintélyes mennyiségű pályamű érkezett. A 45 beérkezett játék között voltak egészen egyszerűek és nagyon bonyolultak is; voltak pörgős, rövid és gondolkodós hosszú játékok; voltak kettesben és akárhány fővel is játszható játékok; voltak konfrontatívak, kooperatívak, sőt félkooperatívak is. A versenyzők között akadt, akinek korábban már jelent meg játéka, de a legtöbben most próbálták ki magukat először a játékfejlesztés terén. Volt, aki egyedül fejlesztette a játékát, de indultak csapatok is, és akadt induló, aki egymaga több játékot is küldött, sőt olyan is vol, aki kihasználta a maximális három beküldhető játék lehetőségét. A verseny mindenképpen elérte a célját, egyrészt sokakat motivált, másrészt sok újdonsággal és kiváló ötlettel találkoztunk, amikkel most a nyilvánosságot is gazdagítják a versenyzők. Reméljük, mindenki örömére szolgálnak az itt és később még közlésre kerülő játékok!
...

KORMÁNYALAKÍTÁS, PARÁDÉ, VERESÉG

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.09.03.



Afganisztáni összefoglalónk következik, mint utóbbi időben minden nap: a helyzet bonyolult, és mintha senki sem a valódi problémákkal foglalkozna, kivéve a Pandzsir-völgyben harcoló feleket, nekik ugyanis tényleg az a legfőbb gondjuk, hogy életben maradjanak (az ellenállóknak ezen kívül még az is, hogy megőrizzék az autonómiájukat). Ezt meg lehet érteni
.

Azt viszont nem, mihez akar kezdeni úgy általában a ma délután megalakuló új tálib kormány az Afganisztán nevű országgal. Az enyhén szólva is homályos. De lássuk előbb a kormányalakítás híreit, mert vannak, éspedig a kabuli Tolo News számol be róluk, meglepő pontossággal.

„A tálibok társalapítója, Baradar molla fogja vezetni a hamarosan megalakuló új afgán kormányt – közölték pénteken az iszlamista csoportjoz közel álló források.

Baradar, aki a tálibok politikai irodáját vezette, Mohammad Jakub molla, a néhai tálib társalapító, Omar molla fia, valamint Sher Mohammad Abbas Stanekzai csatlakozik majd hozzá a kormány vezető pozícióiban – közölte három egymástól független forrás.

„Az összes felső vezető megérkezett Kabulba, ahol az utolsó előkészületek vannak folyamatban az új kormány bejelentésére” – mondta egy tálib tisztviselő a Reutersnek névtelensége megőrzése mellett.

Hibatullah Akhunzada, a tálibok legfőbb vallási vezetője az iszlám keretein belül a vallási ügyekre és a kormányzásra fog összpontosítani – mondta egy másik tálib forrás.”

Akkor a papírforma látszik megvalósulni, Baradar minden Turf és bukméker szerint biztos befutónak számított, Jakub mollát sem lehetett kihagyni, és Stanekzai nevének felmerülése sem eget-földet megrázó szenzáció: az elmúlt hét folyamán többnyire ő nyilatkozott a kormányzatot és államformát érintő ügyekben, bár úgy tűnik, a szerepek még nem különültek el élesen a tálib felső vezetésben. Még nincsenek specialisták, mindenki egyformán nem ért semmihez. Azt már én teszem hozzá, hogy csodálnám, ha a hadsereg vezetése így vagy úgy nem Sirajuddin Haqqani kezébe kerülne. Aki részint már eddig is irányította a fegyveres erőket, másrészt pedig az egész tálib rendszert – ha nevezhető annak – átszövi a Haqqani-hálózat, annak a kezében van a kábítószer- és fegyverkereskedelemtől a terrorszervezetekkel fenntartott kapcsolatokig minden.

Rendben, tehát kormány lesz. És tessék mondani, állam is lesz?
...

TGM: A KABULI REPÜLŐTÉR

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2021.09.05.


Magyarországon a nagyobb kérdések (ökológiai katasztrófa, világjárványok, migráció) körüli beszélgetésben dominál a fasisztoid-paranoid locsogás, mint pl. az egyik legnevesebb független közéleti személyiség nyilatkozatában (magyartalan szórenddel együtt): „…a globális média [!] az afgán konfliktusról közvetített képei alkalmasak egy újabb »migrációs bomba« elhelyezésére Európában, és fennáll a veszélye annak, hogy a végtelenített migrációs hullám miatt a jövőben végletesen összekeverednek a kultúrák a kontinensen. Ilyen embertömegeket könnyedén néhány nagy tőkeérdekeltség a maga kedve szerint formál majd.” Nem véletlen, hogy a szélsőjobboldali kormányzatnak és a megbarnult rezsimsajtónak ez az ember a kedvenc vitapartnere, hiszen ugyanazt vetíti vissza rá, amit maga is szünet nélkül sugároz: a völkisch antikapitalizmust, amely szerint a rejtelmes „háttérhatalom” szándékosan szít konfliktusokat, amelyek Európába kergetik a színesbőrű és máshitű idegeneket, hogy evvel fölhígítsák az „ősi” bioetnikumokat és kialakítsák vagy kiterjesszék a kozmopoliszt.

A fasisztoid paranoiával nem lehet pörbe szállni, meg se próbálom olyan országban, ahol a hivatalos sajtó még mindig a világot „irányító” szabadkőművességről (!) vartyog, és nem hallani rá az indokolt hahotát. Az évszázada, születésekor elavult prefasiszta spengleráj (meg Ortega, dettó) oly népszerű az ellenzéki sajtóban (is), mint akár 1938-ban, a diadalmas és nyílt antidemokratizmus virágkorában. (Egyébként a nyugat-európai antivaxxer, Querdenker [oltásellenes, koronaszkeptikus, lockdown-ellenes] mozgalom visszatalált a legelvadultabb náci antiszemitizmushoz, amint várható volt; hiszen minden összeesküvés-elmélet mintája: a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei, persze évezredes precedensekre támaszkodva.)

Semmi kétség, a nyugati vezetők szánalmasak – hadseregük, titkosszolgálatuk, diplomáciájuk no meg saját értelmük és akaratuk – fabatkát sem ér (a szerintük hiányzó „meglepő” és „bizalmas” információkat bármelyik újságban olvashatták volna, ha olvasnának), de a cserbenhagyás nem éppen újdonság.

A liberális-demokratikus Nyugat cserben hagyta a spanyolországi népfrontot, Csehszlovákiát, Ausztriát, Lengyelországot, Jugoszláviát a nácikkal szemben (a francia vezér- és tisztikar pedig nem akart harcolni velük, drôle de guerre). Az 1938-i Évian-les-Bains-i konferencia (32 kormány részvételével) megtagadta, hogy a Németországban és a nácik által már megszállt területeken életveszélybe került zsidókat befogadja (öt és félmillió meggyilkolt ember). A Szovjetunió és a Komintern cserben hagyta a német és a kínai (és a második világháború végén a görög) kommunista forradalmat, a Kínai Kommunista Párt cserben hagyta az indonéziai forradalmat (egymillió kivégzett kommunista és szimpatizáns). És így tovább.


A fasizmust mindazonáltal legyőzték, az antifasiszta hatalmak erkölcstelensége ellenére. Persze ugyanakkor Heidegger azt írta az egyik „fekete füzetébe”, hogy a holokausztot a zsidók „szervezték meg”. Pedig eltérően az említett magyarországi független közéleti személyiségektől, ő nagy gondolkodó volt, ami önmagában – mint annyiszor láthattuk – nem segít. Heidegger azt nagygondolta többek között, hogy ami mindennél rosszabb, az a publicisztika, a tárcarovat, a feuilleton. Rosszabb a népirtásnál.

Az Egyesült Államok kormánya és szövetségesei cserben hagyták afganisztáni híveiket és munkatársaikat a kivonulás lelkiismeretlen és könnyelmű levezénylésével. Ez igaz – és megbocsáthatatlan. És soha nem lett volna szabad bevonulni. („A kabuli röpülőtér” annak is a metaforája, ahogyan a Nyugat sorsukra hagyja előbb-utóbb a kelet-európai „urbánusokat”, „nyugatosokat”, „demokratákat”, „baloldaliakat” is, amiként ezt Belarusz rémületes példája szépen bizonyítja.)

Sose lett volna szabad Afganisztánt és Irakot elfoglalni, de az is igaz, hogy százezrek a tálibok és az „Iszlám Állam” elől menekül(né)nek Nyugatra. Ott épségben maradhatnának, s ha nem is jól, de valahogy túlélhetnék talán ezt a szörnyű évet. Ha beeresztenék őket. De úgy látszik, nem eresztik...

A GYEREKEK ÉS TANÁRAIK IS NAGYON MEGSZENVEDTÉK A BEZÁRTSÁGOT

G7.HU
Szerző: DEBRECZENI ANNA
2021.09.05.


Első alkalommal mérték fel átfogó módon Magyarországon, hogyan hatottak a járvány miatti lezárások a gyerekek lelki egészségére az óvodásoktól kezdve a kamaszkorúakig. Bár a kutatásban a gyerekekre fókuszáltak, tanáraik mentális egészségén is olyan mély nyomot hagyott az elmúlt több mint egy év, hogy a felmérés készítői is meglepődtek rajta.

Az UNICEF Magyarország és a Publicus Intézet két kutatást végzett az utóbbi hónapokban, az első, reprezentatív* kérdőíves adatgyűjtés során több mint ezer szülőt kérdeztek meg tapasztalataikról, a másodikban pedig több mint 40 pedagógussal, gyerekpszichológussal és pszichiáterrel készítettek mélyinterjúkat.

Jövedelmi szegmensek szerint az az eredmény született, amit vártunk – mondta Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője. Az alacsonyabb jövedelmű családokat jobban megviselte a helyzet, azonban a mentális problémák súlya és mélysége is meglepő. Az elszigeteltség miatt leginkább a szorongásos és pániktünetek erősödtek fel, valamint megnőtt a lehangolt, motiválatlan, depressziós kamaszok száma is. A beszámolók szerint jellemző volt a kényszeresség, mint a gyakori kézmosás, valamint az evészavar több formája is, utóbbi inkább a kamaszok körében...

A NÉMA TARTOMÁNY – TANÉVNYITÓ ELŐTT

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2021.09.03.


Az új tanév kezdetét egy gyökeresen átalakított felsőoktatás várja – gyakorlatilag teljes csendben. Az egyetemek, az a 21 intézmény, amelyben ma már a hallgatóknak több mint kétharmada tanul, beletörődéssel vegyes szkepszissel léptek át az új időszámításba. A legutóbb augusztus 1-jével alapítványi, pontosabban „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi” felügyelet alá, röviden és most már a törvény betűje szerint is kekva alá tartozó tíz egyetem a külső szemlélő előtt szinte észrevétlenül váltott alakot.1

Pedig a változás radikális: Európában, sőt a világon egyedülálló módon egyik napról a másikra magánkézbe adták az állami felsőoktatás javát, homályos és ma már egyre kétségesebb előnyöket helyezve kilátásba.2 Egyelőre hat intézmény maradt ki a „szórásból”, amelyek közül egy biztosan nem is kerülhet majd bele, hiszen a rendvédelmi és katonai képzést is folytató Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében ilyesmiről szó sem lehet, a többiek pedig a választásokig már biztosan maradnak a jelen formájukban...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

BORKAI-ÜGY: ELLENTMONDÁS VAN A KUBATOV ÁLTAL ELMONDOTTAK ÉS A VOLT POLGÁRMESTER VALLOMÁSA KÖZÖTT

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.09.04.


...A lap később újabb cikkben összevetette Borkai Zsolt vallomását a Kubatov Gábor által elmondottakkal, és ez alapján több ellentmondást is talált.

Például Borkai arról beszélt, hogy még egy évvel a botrány kirobbanása előtt, 2018 őszén kereste meg azzal a Fidesz észak-nyugat-magyarországi regionális pártigazgatója, hogy Kubatov beszélni akar vele, ezért meg is szerveztek egy találkozót a győri Aranyhal étterem szeparált helyiségében. „Gábor leült velem szemben és közölte velem, hogy Budapesten kompromittáló felvételek és videók keringenek rólam. Lehet, hogy nem ezt a szót használta, de ez volt a lényeg. Mondta, hogy egy hajón vagytok, és ott készültek. Mondtam neki, hogy én csak képekről tudok, szerintem nincsenek felvételek, ő viszont közölte, hogy biztos hogy vannak felvételek, mert azokat is látta.” Arról is biztosította Kubatov a vallomás szerint, hogy utánanéz a dolgoknak, de a pártnak és a karrierjének biztosan nem fognak ártani a felvételek, csak a magánéletében lehetnek gondok miatta.

Majd, szintén a vallomás szerint, 2019 elején Kubatov a Lendvay utcai Fidesz-székházba hívta. „Ő azt mondta nekem, hogy beszélt a nagy főnökkel, ezek a felvételek magánügynek tekinthetőek, ez mindenkinek a magánügye. Minden valószínűség szerint kampányidőszakban előveszik ezeket a felvételeket, és ha így lesz, akkor a jobboldali médiát blokkolni fogják, vagy valami hasonló politikai szót használt. A lényeg, hogy a jobboldali sajtó nem fog foglalkozni vele.”

2019 tavaszán aztán már Kocsis Máté és Kósa Lajos is jelezte Borkainak, hogy tudnak a felvételekről. Borkainak úgy tűnt, Kósa maga is látta a felvételeket, de hogy Kocsis látta-e vagy csak hallott róluk, azt nem tudta megmondani. Ráadásul, szintén Borkai szerint Kubatov már a botrány kirobbanása előtti napon tudott a blogról, és hogy mi fog megjelenni rajta.

Érdekesség, hogy Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi képviselőjelöltje, akit a nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy ő az ördög ügyvédje, a 444-nek szerdán adott videóinterjújában arról is beszélt, hogy elmélete és ilyen irányú értesülései szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai „részben fusiban” rádolgoztak Borkaira és körére annak érdekében, hogy egy esetleges kompromittáló anyaggal jobban fogni lehessen őket.


HETI ABSZURD: MÉGSE SZAURON

NÉPSZAVA
Szerző: N.B.GY.
2021.09.04.


Hogy a Duna vizét úgy kommandírozza, mint kosárból kobráját előbűvölő turbános szakember, vagy hogy a vírus negyedik hullámát koncentrált agyi sugárnyalábjával tartja a határokon kívül, míg végbe nem megy a vadászati világkiállítás, illetve a tömeges szentségimádás (lásd eucharisztikus kongresszus). De hogy ő lenne itt a nemzet humoristája, vagy kevésbé emelkedetten, mókamestere, nos, ez eddig nem volt kézenfekvő. Most azonban vicces oldalt villantott, midőn Galla Miklós folyamodványára felelt. A humorista azt kérte, járjon közben, hogy megkapja a neki ítélt Karinthy-gyűrűt, amit az MTVA döntése értelmében nem vehet át. (Hogy miért vétózott a kormányzati valóság­építő médiakonglomerátum, arról csak találgatások jelentek meg. Az egyik úgy szólt, hogy Galla Miklós nyilvános meztelenkedéssel vonta fejére az MTVA haragját, a másik szerint a humorista annak köszönheti balsorsát, hogy a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom tagja lett. A humorista szerint mindkét vád légből kapott.) És Galla Miklós szava elhallik a miniszterelnök füléig, igazságot követő posztja alatt hamar megjelent a kormányfői komment, miszerint nem ő a gyűrűk ura. Hogy a leereszkedő gúny – ha tagadhatatlanul szellemes is – humornak számít-e, az nem egyértelmű. Orbán Viktor legalábbis biztosan göcög rajta egy kicsit, mert az önirónia nem idegen tőle – akkor is mosolygott, amikor azt bizonygatta, hogy nem teheti kötelezővé e hazában az oltást, hiszen Magyarország mégiscsak demokrácia lenne, s akkor is somolygott, amikor nyugati újságírók előtt deklarálta, hogy errefelé virágzik a sajtószabadság, hisz bármelyik újságárusnál tucatnyi, a kormányt szapuló lapot lehet vásárolni (nem lehet), pedig rég betiltathatta volna. Csiklandó érzés az, na, hogy az ember megtehetne valamit, de nem teszi. Szóval Orbán Viktor írásba adta Galla Miklósnak, hogy ő nem a gyűrűk ura, nem Szauron, Mordor rettegett ura – s nem áhítja mindennél jobban a hatalom gyűrűjét. Így, a kampány közepén veszélyes mondat ez, a trollok zavartan forgatják szemüket, hogy akkor most a főnök már beárazta a vesztést, vagy azt üzeni, hogy mégsem ez lesz minden idők leggyilkosabb választási küzdelme, vagy csak a saját szórakoztatására épít szóvicceket. Az utolsó sem kizárt, hiszen a kormány több tagja olyan humormutatványokat produkál, melyek láttán Hofi Géza sápadna az irigységtől...

PÁLINKA, GULYÁS, GENDER ÉS A TÁLIBOK (VIDEÓ)

444.HU
Szerzők: KAUFMANN BALÁZS, CZINKÓCZI SÁNDOR
2021.09.05.



Mivel azt utóbbi másfél évben minden rendezvény ugrott a járvány miatt, hosszú idő után a kötcsei pikniken tudtak először összejönni a NER körüli politikusok és megmondóemberek, hogy meghallgassák Orbán Viktor iránymutatásait.

KEZDŐDIK A KATOLIKUS VILÁGTALÁLKOZÓ – ÖSSZESZEDTÜK A LEGFONTOSABB INFÓKAT A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSRÓL

TELEX
Szerző: BOZZAY BALÁZS
2021.09.05.


Szeptember 5-től, azaz vasárnaptól egy héten át, szeptember 12-ig Budapesten tartják a katolikus egyház egy különösen fontos rendezvényét, a 140 éves hagyományokkal rendelkező Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A magyar katolikus egyház vezetője, Erdő Péter bíboros szerint ez nem politikai, hanem vallási esemény, a magyar politikusok számára mégis nagyon fontos rendezvényről van szó, hiszen Magyarországra látogat Ferenc pápa is. Összegyűjtöttük a legfontosabb infókat az eseménnyel kapcsolatban, kitérünk a programokra, a politikai vetületre és a közlekedési korlátozásokra is.

Az utóbbi időben négyévente megszervezett esemény nem először jön Magyarországra, 1938. májusában is a magyar fővárosban rendezték meg. A mostani, 52. kongresszus eredetileg tavaly ősszel lett volna, de a járvány miatt idénre halasztották.

A rendezvény fókuszában a hit, a vallás, Krisztus megértése, lényegében maga a kereszténység és annak mélyebb megélése áll. A rendezvény egyik feladata, hogy „Krisztusból merítve választ adjon a katolikus közösséget ért kihívásokra”, emellett „bemutatkozás a világ előtt, és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is” – foglalta össze korábban Erdő Péter bíboros az esemény egyházi jelentőségét
...

ITT OLVASHATÓ

EUCHARISZTIA. MI IS AZ?

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KAZONSZKY KÁROLY
2021.09.05.


Az eucharisztia „életforrás”, a kongresszus feladata a katolikus hívek hitbeli, tudásbeli, hitvédelmi megerősítése. Az eucharisztia oltáriszentséget jelent.

Szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek küldetése, hogy tudatosítsa a katolikus hívekben: az egyház életének forrása és egyben csúcsa az eucharisztia, vagyis az oltáriszentség. A kongresszust ne a mai szóhasználat szerint értelmezzük, mint egy szakmai, tudományos tanácskozást, hanem a szó eredeti latin értelmében, vagyis összejövetelnek, nagygyűlésnek tekintsük.

Az oltáriszentség egyike a hét szentségnek, ebben az egyház szerint Jézus Krisztus valóságosan jelen van. (A Katolikus Egyház hét szentsége: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat (gyónás), betegek kenete, házasság és egyházi rend.) Ám az oltáriszentség tiszteletének több olyan formája is kialakult, ami nem kötődik a szentmiséhez, ilyennek tekinthető például az úrnapi körmenet.

Ha nem megy bentről, majd megy kintről

Az oltáriszentség előtérbe helyezése egy világi személyhez köthető. A XIX. század elején, a francia forradalom heve után vissza akarták szorítani az egyházakat. A Harmadik Köztársaság idején szerzetesrendeket tiltottak be, kiebrudalták az egyházakat az oktatásból, kimondottan egyházellenes hangulat alakult ki. Ekkor lépett a színre Emilie-Marie Tamisier, egy Dél-Franciaországban élő asszony, akinek szinte semmi köze nem volt a hivatalos egyházhoz, és zarándoklatokat szervezett olyan helyszínekre, amelyekhez az oltáriszentséggel kapcsolatos legendák fűződtek. A katolikus püspöki kar persze ellenezte mindezt, félve attól, hogy a hatalom visszaüt, de végül XIII. Leó pápa is a kezdeményezés mellé állt. 1881. júniusában megtartották az első kongresszust Lille városában.

Létrehozták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Állandó Bizottságát, majd évente rendeztek kongresszusokat francia nyelvterületeken. 1905-ben már Rómáig jutottak, ahol X. Pius pápa is megjelent, aki nagyon fontosnak tartotta az oltáriszentség lelki táplálék jellegét. Azóta van tömeges áldozás a kongresszusokon. Igen ám, csak jött az I. világháború.

1922-ben sikerült újabb kongresszust –nevezzük inkább gyűlésnek- tartani. Itt már markánsabban látszott a mindig is elérendő cél: a vallástól egyre inkább elforduló emberek megnyerése. Rendeztek kongresszusokat Amerikában, Ausztráliában, Manilában, bár nem meghatározott forgatókönyv szerint, még az időben is ugrált a szervezés, nem csak térben...

ITT OLVASHATÓ

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN


KÖTCSE ÉS NAGY FERENC LÁNYRUHÁS UNOKÁJA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.09.05.


Tegnap nagyon izgalmas volt, ahogyan a magyar média loholva az események után tíz percenként számolt be arról, ki érkezett meg Kötcsére, milyen testeket hozott épp a géperejű jármű. Kötcsére akárki nem mehet, aki oda eljut, közelről élvezheti Orbán hónaljszagát, így már valaki, illetve annak hiheti magát. Nagy Ferenc is bebocsátást nyert a belső körökbe, kicsípte magát, farmerből készült bocskaiba öltözött, amelynek gombjai halálfejek, és ebben mondta föl a leckét. Hogy megroppant a valóság, ez is jól mutatja. Itt neve szerint polgári pikniket tartanának évente, de ez nagyon nem polgári és nagyon nem piknik, ez a húsosfazék körüli körözés csupán.

Kötcse csúcspontja, a létezés itt megtalált értelme, amikor a kedves vezető kinyilatkoztat és utat mutat, de, hogy miért várja annyira mindenki, az is nehezen érthető, hiszen tudjuk, nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál. Momentán sokmilliárdos búvóhelyet épít Hatvanpusztán, amely hetekig is ellátást nyújt az ott megbúvóknak saját áramforrással, egyebekkel. Az ilyesmi fölösleges. Minden vár bevehető, egyszer minden víz elfogy, minden kolbász megromlik, és az őrség is átállhat. Kötcsén a beavatottaknak épp azt magyarázta el a kedves vezető, mit kell tenni, hogy a választások után ne legyen muszáj menekülni, de Deutsch összefoglalta az éccát.

Elképesztő gondolati kört írt le a manus, miszerint a baloldal esélytelen, a jobboldalnak sokat kell dolgoznia, vagy győz az esélytelen baloldal, és az esélytelen baloldalt paraszthajszál választja el a jobboldaltól. Mert mindenkinek mondani kell valamit. A média belehajszolja a belső kört az okosságba, hogy ahogyan szállnak ki a géperejű járműből, már tolják a képükbe a mikrofont, várva a megvilágosodást. És az meg is érkezik. Nagy Ferenc, aki ezek szerint már udvari dalnok, a polgári piknikes gondolati magasságban a buziknál tartott még mindig, ennyit sikerült befogadnia az eszmékből, és miután legutóbb a koncertjén a tökeit markolászva üzent nekik, ide is ezzel készült.

Mintegy polgárilag mesélte el Kötcsére érkezésének célját, miszerint az ő unokáját senki ne akarja lánynak öltöztetni, s mondom, mindezt halálfejes farmer bocskaiban, hogy meg kell a szívnek szakadni. Megkérdezték tőle azért, hogy akarta-e valaki valaha lánynak öltöztetni az unokáját, amire azt mondta nem. De még kifejtette a másik biztos ismeretét is, hogy tudomása szerint az átoperáltatottak nem érzik jól magukat. Köszönjük meg Nagy Ferencnek az értékes információt, amivel a nemzet ismereteit gyarapította. Kossuth-díjas, csak tudja az igazat, mint a lovagkeresztes auratisztító, de ez már egyenest Káslerig vezet. Ő is piknikelt tegnap. Őt is kérdezték...

2021. szeptember 4., szombat

ORBÁN BELEEGYEZÉSÉVEL BALHÉZNAK A FEKETEINGESEK A VÁLOGATOTT MECCSEIN

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.09.04.


Csütörtökön este balhé volt a Puskás Arénában. A közszolgálatinak mondott televízió úgy tett, mintha mi sem történt volna, próbáltak elnyomi a fújolást, a fütyülést és a huhogást, a buzgó munkatársak igyekeztek nem tudomást venni arról, hogy az angol válogatott játékosai – a török játékvezető társaságában – a mérkőzés előtt letérdeltek, ezzel is kifejezvén, hogy elutasítják a rasszizmust.


Próbálták meg nem történtté tenni a gyalázatot, de nem sikerült, a magyar ultrák „hőstettei” az angol újságok címoldalára kerültek. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vizsgálatot indít az ügyben, és azt ígéri, hogy beazonosítják a renitenseket, és amennyiben a nemzetközi szövetség (FIFA) megbünteti a magyarokat, a büntetést ráterhelik az elkövetőkre. Vagyis, azokra, a magukat szurkolónak nevező személyekre, akik huhogtak és megdobálták az első gólt szerző (színes bőrű) Raheem Sterlinget, és gyakorlatilag az egész mérkőzés alatt minősíthetetlenül viselkedtek.

Nem ez az első – és vélhetőleg nem is az utolsó – hasonló ígérete az MLSZ-nek. Mely szervezet, ha akar, léphetett volna már korábban is. Alkalma, oka lett volna rá, és tegyük hozzá, lehetősége is. Már régen beazonosíthatták volna a szurkolóknak látszó vandálokat, akik – nehéz nem észrevenni – évek óta szervezetten „drukkolnak” a magyar válogatottnak. A szervezettség a mostani meccsen is látható volt, a derék ultrák a magyar futball régi dicsőségére emlékeztető élőképpé álltak össze. Mindezt nem tehették volna meg a felsőbbség tudta és támogatása nélkül...

„A RENDSZERVÁLTÓ ÉRTELMISÉG ELÁRULTA A MAGYAR TÁRSADALMAT” – INTERJÚ PÁLINKÁS JÓZSEFFEL

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.09.03.



Pálinkás József egy százfős faluból, Galvácsról indulva lett atomfizikus, majd az MTA elnöke. A rendszerváltás óta része a magyar jobboldal politikai életének, a Magyar Demokrata Fórum után a Fidesz tagjává, majd a párt Kulturális Bizottságának elnökévé vált. Az első Orbán-kormányban még oktatási miniszter volt, de a CEU elüldözését követően megromlott a viszonya a kormánnyal, végül 2018-ban úgy döntött, Palkovics Lászlóval nem tud együtt dolgozni és 2019 óta saját politikai platformot épít. Jelenleg az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelölt jelöltje az ellenzéki Előválasztáson.

ALFÖLDI RÓBERT, SZÍNÉSZ-RENDEZŐ / A FRIDERIKUSZ PODCAST 19. ADÁSA

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2021.09.02.



Alföldi Róbert színművésszel-rendezővel láthatólag a legjobb passzban beszélgetett Friderikusz Sándor. A szokásosnál valamivel hosszabb terjedelmű interjúban lesz évődés, cikizés, emlékezés, sok röhögés, számonkérések, de lesznek könnyek is, amikor a társadalmi felelősségtudat és a tehetetlenség, meg a kilátástalan sorsok kerülnek szóba, sőt, az egyik drámai hangvételű válaszában Alföldi számon is kéri a magyar társadalom kilúgozott lelkű tagjait. Mindez szigorúan az önazonosság jegyében!

„MINDEN KIMENEKÍTETT EGY GYŐZELEM” – PÁPAI C-17-PILÓTÁK MESÉLNEK A KABULI POKOLRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2021.09.03.


Állomásozik Magyarországon három katonai repülőgép, amely négyszer annyi embert hozott ki az elmúlt két hétben Afganisztánból, mint amennyit a Magyar Honvédség. A pápai Nehéz Légiszállító Ezred C-17-esei valamiért mégis a közfigyelem radarja alatt repültek. Mostanáig. A Válasz Online riportere az evakuálás befejezése után látogatta meg az ezredet és valószínűleg az egyetlen olyan pilótát Magyarországon, aki múlt csütörtökön épp Kabulban készült felszállni – amikor az Iszlám Állam kettős robbantást hajtott végre. Afganisztáni kimenekítési krónika soha nem látott körülményekről és fotókkal...

A FIDESZ HOZZÁNYÚLHAT A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNYHEZ, HA A SZAVAZÓBÁZIS ZSUGORODÁSÁT MÉRI

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2021.09.04.


A kormánypárt áprilisig bármikor módosíthatja a választási törvényt, vagyis a politika legyőzheti a jogszabályokat – állítja Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértő.


Előzetesen szinte mindenki azt várta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság Karácsony Gergely valamennyi kérdését elutasítja. Ön szerint miért engedtek át mégis két népszavazási kérdést a hét elején?

Először is a 2013-ban elfogadott népszavazási törvény alapján csak olyan kérdésből lesz népszavazás, ami a Fidesznek érdekében áll. Nem jogi, hanem csakis pártpolitikai mérlegelés az is, hogy ezekről a most elfogadott ellenzéki kérdésekről végül valóban lesz-e népszavazás, hiszen addig még nagyon sok lépcsőn mennek majd keresztül és a sorsuk attól függ, a közvélemény milyen mozgását mérik a kormánypártok háttérkutatói. Azt kell látni, hogy a Fidesz most a jövő évi választás felkészülési szakaszában van, amikor még több vasat is a tűzben tart. Ha nyerésre állnak, akkor egy választás utáni, vélhetően eredménytelen népszavazás még jobban földbe döngöli az ellenzéket, ha pedig vesztenek, akkor benne van a revans lehetősége. Mivel még hat-hét forduló vezet a voksolásig, bárhogy alakulhat a kérdések sorsa. 

Az jogilag rendben van, hogy a Fudan Egyetemről csak országos népszavazást lehet tartani? 

Jogilag is nonszensz, hogy fenntartották a helyi népszavazások tilalmát, meg logikailag is, hiszen országos népszavazásnál mind a 3200 magyarországi településen el lehet menni voksolni, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb járványveszélyt jelent, mint ha csak egy város lakói szavazhatnak valamiről. Meg kellett akadályozni, hogy a Fudan Egyetemről a fővárosiak dönthessenek...

NARANCSBŐR - AZ ORBÁN-VAGYONOK NYOMÁBAN

TÉNY2014 KFT.
Szerző: FERENCZI KRISZTINA
2014.


Összefoglaló

Ez a történet első ránézésre arról szól, miként válhatott dúsgazdaggá néhány ember kizárólag azért, mert barátja, ismerőse, rokona a 2010-ben kétharmaddal miniszterelnökké választott Orbán Viktornak. Van köztük gázszerelő, autóvillamossági szerelő, van ebben a történetben minden: fatolvajlás, bizonyíték arra, hogy a miniszterelnök újsütetű vejének családja hogyan irtotta szisztematikusan a fát mások területéről, van benne egykori főhercegségi majorság, van benne stadion, karnyújtásnyira a miniszterelnök háztól, kisvasút és földek, földek temérdek mennyiségben, pár kézben összpontosulva. Jó kis krimi. És van benne más is: benne van, hogy az újsütetű nagyurak miként bánnak azokkal, akik kevésbé újsütetűek és kevésbé nagyurak. Benne van, hogyan lehet másokat megalázni. Benne van, hogyan lehet előre megfontolt szándékkal, aljas indokból kibabrálni velük. Benne van, hogyan lehet őket még kiszolgáltatottabbá tenni, végül sárba tiporni. Benne van, hogyan lehet őket egyetlen kézlegyintéssel elintézni, mintha csak legyet csapdosnának. Ez a történet nem csak néhány ember dúsgazdaggá válásáról szól és arról, hogyan süvegelik őket, hanem a 2010-es évek Magyarországáról: miként lehet állami vezérlettel újfeudális viszonyokat kialakítani, hogyan lehet átjátszani itt, az orrunk előtt egy egész térséget egy-két ember kezébe, akiknek az élén ott áll maga a miniszterelnök, Orbán Viktor, a legfőbb kegyúr, aki enkezével süt tojásrántottát az arra érdemes fideszes képviselő-jelölteknek felcsúti birodalmában. Nincs fölmentésük. Mindent láttunk.

A JOHNSON FIÚ ESETE SCHMIDT MARIVAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2021.09.04.


"Hey, cross-eyed Mary finds it hard to get along
She's a poor man's rich girl and she'll do it for a song " (Jethro Tull)


"Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele, és söprögessen a saját háza táján. Van mit." (Schmidt Mária)


Békés Márton, Schmidt Mária ölebe, a brit úriemberrel, egészen pontosan két brit úriemberrel azonosította a konzervativizmust "Mi magunk" című esszéjében.

Mária asszony a woke mozgalom Andics Bözsijeként, turáni Angela Davisként támadta meg a British Empire-t fajtársnői hevületében. Az oxfordi keményvonalas progresszívekkel kart karba öltve bontaná le Cecil Rhodes szobrát, döntené Temzébe Winston Churchillt és az egész brit konzervativizmust.

A félhülye Békés fajtárs a korai brit melegszcéna legismertebb művével illusztrálta konzervatív kiáltványát, gazdája Mária pedig a konzervativizmus alapjaiba döfte pennáját a Costas női vécéjében.

Nincs brit konzervativizmus a Brit Birodalom nélkül, nincs Burke, nincs Disraeli, nincs Gladstone, nincs Kipling, nincs Chesterton, tehát nincs Scruton sem. Alexander Boris de Pfeffel Johnson Etonból került a Balliol College-be és a brit felsőosztályokra jellemző eleganciával vert szét néhány oxfordi krimót a Bullingdon Klub tagjaként, miközben Mária gazdija egész életében arra vágott fel, hogy pár hónapig a Pembroke Collegeban meresztette a seggét.

A brit alsóosztályok anyagi helyzete lényegesen jobb, mint a magyar docenseké, alkoholfogyasztási szokásaik pedig sajátosak (eleve tajtrészegen járnak kocsmába, a vonaton képesek annyira berúgni, hogy néha nem találják meg a stadiont, ahol egy jót balhézhatnának) ezért rendszeresen okoznak problémát európai nagyvárosokban. De a legtöbbjük egészen megdöbbentően udvarias tud lenni percekkel azelőtt, hogy sugárban hányná le a kalauzt. Boris Johnson egy szóval sem állította, hogy nincs alkoholproblémája a brit prekariátus egy részének. A magyar prekariátus viszont lecsoffant kocsmákban gondolja végig a napi asszonyverést.

Schmidt fajtársnő ideológiai cimbijei hozták a zsidótörvényeket, ők gettósították a felmenőim, és ők küldték őket a halálba. Értük is térdelt a Harry Kane. Persze a magyar szabadságharcos nép, nem térdel le senki előtt, kivéve ha az illetőnek csinos bajuszkája van és visszapasszolná Kassát vagy Édeserdélyt. Mondjuk Szásával is elég jól elvoltak, miután megmutatta, hogy ki az úr a házban...

NYILVÁN TÖBBET TUDOK A BORKAI-BOTRÁNYRÓL, MINT AMENNYIT EL AKAROK MONDANI

444.HU
Szerző: 444.hu
2021.09.01.



A DK-s politikust hétfőn hivatalosan is meggyanúsították azzal, hogy ő az Ördög Ügyvédje, aki nyilvánosságra hozta Borkai Zsolt szexvideóját. Czeglédy tagad, de elismeri, többet tud az ügyről, mint amennyit elmond.


A MIGRÁNSKÁRTYA OTT MŰKÖDÖTT, AHOL TÖMEGEKNEK HIÁNYZIK AZ ALAPVETŐ BIZTONSÁGÉRZETE

G7.HU / PODCAST
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.09.04.


2002-ig visszatekintve a migrációval kapcsolatos attitűdök rendkívül stabilak voltak európai átlagban, tehát nem nagyon mozdultak el sem a gazdasági válság, sem pedig a migrációs folyamatok hatására. Országok közti összehasonításban trendszerűen viszont jelentős különbségek voltak – mondta Messing Vera, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatója az e heti G7 Podcastban.

2015-16 környékén a migrációs helyzet hatására egész Európában elmozdultak negatív irányba a migrációval kapcsolatos attitűdök, de a 2016 és 2019 közötti időszakban „visszakorrigáltak”. Emellett viszont azt láttuk, hogy az országok között megindult egy széthúzás – mondta Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatója.

Nyugat-Európa számos országában a migrációs válságot követően a negatív kilengés visszakorrigált, tehát a bevándorlás és a bevándorlók megítélése javult. Kelet-Európa számos országában, leginkább Magyarországon és Lengyelországban egyértelmű volt egy nagyon negatív elmozdulás, ami egyébként kicsit szintén visszakorrigált 2019-re. De így is Magyarország volt az utóbbi 5-6 évben végig az európai mezőny élén a migráció elutasítása szempontjából...

KÍNOSSÁ VÁLT A FIDESZ SZÁMÁRA A FUDAN EGYETEM ÜGYE, DE NEHÉZ LESZ SZABADULNIA TŐLE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.09.03.


Szeret nagyokat álmodni Orbán Viktor, de sokszor rémálmok válnak ezekből. Ilyen volt a Budapestre tervezett olimpia ügye, és nagy valószínűséggel ilyen lesz a kínai Fudan Egyetem fővárosi kalandja. A kormányfő nagyon nem szereti, ha bárkik is beleszólnak a döntéseibe, de azt különösen nehezen viseli, ha itthon fúrják meg a terveit. Annyira azonban van pragmatikus politikus, hogy belássa, ha valamivel többet árt saját kormányának, mint amennyi haszna van belőle, akkor le kell mondania róla.


Mivel a Nemzeti Választási Bizottság átengedte Karácsony Gergely népszavazási kérdését a Fudan Egyetem beruházásával kapcsolatban, igencsak megnőtt annak a valószínűsége, hogy a kormány elengedi ezt az ügyet, és épp olyan sumák módon farol majd ki az elképzelés mögül, mint korábban elállt a fővárosi olimpiai pályázattól egy hasonló szituációban. Az is nagyon valószínű, hogy a kormány „jelezte” az NVB felé, hogy nem lenne ellenére, ha áldását adná a főpolgármester népszavazási kezdeményezésére, mert így könnyebben ki tud szállni az egyre kínosabbá váló történetből.

Az is fontos szempont a kormány részéről, hogy a Fudan Egyetem tervével olyan témát adtak az ellenzéknek, és főleg a főpolgármesternek, amellyel hatékonyan kampányolhatnak az előválasztási időszakban. Ez némileg tükröződik már a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokon is, amelyek jelzik a Fidesz megtorpanását a népszerűségi mutatókban. A kínai egyetem ügye nehezen védhető annak fényében, hogy az ellenzék állítása szerint a Fudan kedvéért a kormány beáldozná a korábban jóváhagyott Diákváros projektet, amely a magyar fiatalok lakhatási problémáin segítene...

ITT ÉLNED, HALNOD SEM LEHET (6)

MÉRCE
Szerző: SZIKRA JUDIT
2021.09.04.


És gyógyulnod sem.

A harmadik országból érkező, nemzetközi védelemben részesülő, oltalmazottként vagy menekültként elismert pártfogoltjaink a legritkább esetben rendelkeztek társadalombiztosítási azonosító jelet tartalmazó, azaz TAJ-kártyával a tranzitból, illetve a nyitott befogadó állomásról való kilépésükkor.

Márpedig orvosi ellátásra szükségük van, szükségük lehet, pont ugyanúgy, mint bármelyikünknek. Sőt, talán egy kicsit jobban is, hiszen hosszú, viszontagságos út áll mögöttük, ahol vajmi kevés esély volt az esetleges krónikus betegségeik karbantartására, a magukkal hozott vagy útközben szerzett sérüléseik megfelelő ellátására. Sokszor eleve így, évek óta kezeletlen állapotokkal indulnak el a származási országból. Az indulás egyik oka többek között éppen az lehet, hogy az adott országban már nincs megfelelő infrastruktúra, így orvosi ellátás sem.

Amikor ideérnek, nyelvtudás, az ellátórendszer ismerete és a legtöbb esetben a magán-egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez szükséges pénzösszeg nélkül (gondoljunk csak egy hosszabb fogászati kezelésre a több hónapos-éves vándorlás és félnomád tábori tartózkodás után), segítségre szorulnak az első vizitek lebonyolításánál. Az ellátórendszer különféle anomáliái őket is erősen érintik.

Erre nézünk most néhány példát...

ITT OLVASHATÓ

EGY KOALÍCIÓ FOGANTATÁSA

HVG360
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2021.09.03.


Ma a hatalomhoz vezető út abban merül ki, hogy aki szaporán nyal, az idővel kaphat egy birtokot. Egy jobb világban lesznek ilyenebb meg olyanabb pártok, és mi, a polgárok napról napra eldönthetjük, melyik tetszik jobban. 
Egy jobb világban verseny lesz, értünk. Vélemény.

Izgalmas műsor-e az előválasztás? Nekünk, fogyasztóknak és újságíróknak ez nem életbevágó kérdés, mert ha unalmas esetleg, akkor keresünk helyette gombolyaggal játszó kismacskát, és azt nézzük, illetve azt tesszük címlapra. Akik indulnak rajta, azoknak viszont ez a legfontosabb. Még annál is fontosabb, mint hogy megnyerik-e.

A legnagyobb veszély ugyanis az, hogy érdektelenségbe fullad a verseny. Nem elsősorban azért, mert az ellenzéki közönség nem elég nagy – noha lenne ilyen üzenete is –, hanem mert sokan jutottak el odáig, hogy mindegy, ki lesz a jelölt. Csak Orbánt takarítsák el! – ezt a megbízást akarja átadni két-három millió polgár az Ellenzék Zrt.-nek, és rájuk hagyják, konkrétan ki mit csinál. Ez a gondolat előfeltétele volt annak, hogy a pártok összefogását és a majdani győztest elfogadják. Hát ez a hátulütője.

"Amúgy a műsor jó, csak figyelmesen kell szemlélni. Sőt érdemes, mert kirajzolódik belőle az is, hogyan működnének ezek az erők közös kormányzásban."

Erről szól még a cikk:

- Karácsony Gergely és Dobrev Klára technikás vívásáról.

- A koalíciók működéséről.

- Versengő programokról.

- A mai helyzetről, ahol az önálló gondolkodás súlyos hátrány.

- Egy jobb világ jeleiről...

14 MILLIÁRDOT KÖLTÖTTEK EL RÁ, MÉGIS MEGY A KUKÁBA A KORMÁNYZATI INFORMATIKAI RENDSZER

JELEN
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2021.09.04.


Augusztus közepén egy látszólag nem túl izgalmas témáról szóló jogszabály jelent meg a Magyar Közlönyben: a 1567/2021. számú kormányhatározat arról szól, hogy megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR). A döntés annak a hallgatólagos beismerése, hogy a KÉR a napi munka során csődöt mondott.

„Senki nem használta, annyira szar volt” – mondja egyik forrásunk, akinek rendszeresen kellett, azaz csak kellett volna használnia az ügyiratkezelő rendszert, de nem tette, mert a felület „kezelhetetlen” volt.

Mi volt a rendszer létrehozásának célja? A kormány a fejlesztéssel azt kívánta elérni, hogy az államigazgatáson belül a papíralapú ügyiratkezelést elektronikus ügyiratkezelés váltsa fel. Ennek érdekében a különböző minisztériumok, állami hivatalok közötti aktamozgást folyamatosan digitalizálni kellett. A KÉR az ügyiratok elektronikus érkeztetését oldotta volna meg.

Csakhogy a rendszer tervezői olyan hibát követtek el, amely a hétköznapi gyakorlat során működésképtelenné tette az egész folyamatot.

Az érkeztető központot kihelyezték egy agglomerációs településre, ezért oda kellett kiszállítani az összes papíralapú hivatalos küldeményt, hogy beszkenneljék és ezzel hitelesítsék őket. Tehát minden egyes iratot el kellett szállítani a fővárosi kormányzati negyedtől távollévő helyszínre, ahelyett, hogy helyben digitalizálták volna őket.

Legalábbis ez szerepelt a tervekben. Nem kell azonban logisztikai szakembernek lenni ahhoz, hogy az első pillanattól látni lehessen ennek az ötletnek az életszerűtlenséget. Végül az történt, amit a hozzáértők jósoltak: az apparátus a megszokott módon folytatta a papíralapú ügyiratkezelést.

Mennyibe került ez a tévedés az adófizetőknek?

A rendszer kialakításáról egy 2014-es kormányhatározat rendelkezett. Megbízható információink szerint az informatikai fejlesztés bruttó 600 millió forintba, a rendszer kiépítéséhez szükséges építési beruházás pedig további 400 millió forintba került. A KÉR 2016-ban lépett működésbe az államigazgatási szerveknél. Értesüléseink szerint 2016 és 2019 között a rendszer fenntartása és működtetése nagyságrendileg évi 2,4 milliárd forintba került, 2020-ban valamivel kevesebbet, 1,3 milliárd forintot kellett költeni rá. Ebben az évben eddig 1,77 milliárd forintba került.

A KÉR megszüntetéséről szóló kormányhatározat tehát közel 14 milliárd adóforintot dobott a kukába...

AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.09.03.


P U B L I C I S Z T I K A

Széky János: Morált ne keress!

Törökbálint fideszes alpolgármestere, Géczy Krisztián arról „tájékoztatta” a Magyar Nemzetet, hogy a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba is beszivárgott az „LMBTQ-ideológia”, ennek bizonyítéka, hogy az iskola „érzékenyítőprogramokat” tartott (így, egybeírva), ahová LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztitát is meghívtak. (Az „egy transzvesztita” nem más, mint a különféle irodalmi díjakkal elismert Kiss Tibor Noé, a Jelenkor tördelőszerkesztője és nem utolsósorban az ÉS kedvelt szerzője, aki 2020-ban a tárcatári négyes tagja volt, s ezalatt csak lájkokat kapott, egyszerűen azért, mert nagyon jó író; emlékezetem szerint soha egyetlen támadás sem érte a vállalt nemi irányultsága miatt.) Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás emlékeztetett rá a Facebookon, hogy Géczy maga íratta be fiát a törökbálinti iskola helyett az ország egyik legjobb iskolájába, az Illyésbe, és most ő „jelenti fel”. Köznapi erkölcsi mérce szerint ez bizony aljasság, de javaslom, próbáljunk itt nem erkölcsi terminusokban gondolkozni, legalábbis nem ennek az eseményláncolatnak a szintjén. Ahogy a fideszes funkcionárius sem erkölcsi alapon háborodott fel – nyilvánosan – hónapokkal a fia iskolájában történtek után, hanem azt a pártfeladatot kapta másokkal együtt, hogy szolgáltasson adatokat a kormány legújabb propagandakampányához.

Ahogy a propagandakampány mögött sincs morális meggondolás. Nem a gyermekeinket féltik, és nem is a homoszexualitást tartják erkölcsileg rossznak. A magyar kormány nem szenvedéllyel, őszintén vallja az ideológiát, mint, mondjuk, a lengyel kormánypártok, hanem használja. Szájer József nemi irányultságáról elég sokan tudtak már frakcióvezető korában, az első Orbán-kormány idején is, és naivitás azt hinni, hogy Orbán Viktor nem tudott róla.Tovább

Szabó T. Anna: Könyvek az ég alatt

Tóth Krisztina: Jégtáblán, bárhol

Garaczi László: Okosabban élni

Gadó Gábor: Ki itt a stróman?

Kovács Zoltán: Értékek, zavarok


Kenesei István: A néma tartomány – tanévnyitó előtt


Berczeli Gábor: Kiúttalan Belarusz

Hunyady György: A felsőoktatás nemzeti ügy

A felsőoktatás állapota és állapotváltozása Magyarországon történelmi jelentőségű társadalmi kérdés. Erre mondjuk azt normál esetben, hogy nemzeti ügy – hacsak nem érezzük úgy, hogy a kulturális közösségünk jelenét és jövőjét jelölő „nemzeti” minősítés az elharapózott használata következtében (a Nemzeti Dohánybolttól a Nemzeti Mobilkezelőig terjedő névhasználatban) eredendő megszólító, felsorakoztató erejéből veszített. Ezen azonban túltekinthetünk, mivel most a felsőoktatásról nem egyszerűen azt kell kimondanunk, hogy közösségi jelentőségű és lényeges, hanem a szó szoros értelmében arról kell szó essék: a felsőoktatás a magyarság kulturális státusának és kilátásainak kulcsa.Tovább

Csepi Lajos: Régi gáz, új csövek


Láng Zsolt: A költészet magja
Markó Béla 70 éves

Majtényi László: „...emitt a ködbe vesző széles Duna”
Tíz bekezdés Kántor Péterről

Fleck Zoltán: Alkotmányozásról

Avar János: Bűnbaklövők

V I S S Z H A N G

Galambos Attila: Valami bűzlik

P Á R A T L A N

Dzsededáj: FELMENTVE

aha: ESZTÁN

-átkai: BALATONI JURTÁK

Ladányi András: BÓLINTS, TIBI!

(walter): FOCIFANOK

-na: TRADÍCIÓ

-hg-: ŐSZI

pá-ti-: „LENYŰGÖZÖTT”

msz: NAGY LELEPLEZÉS

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.09.03.


F E U I L L E T O N

Bazsányi Sándor: Haynau, Jókai, Mészöly
Egy szójáték margójára

I N T E R J Ú

Várkonyi Benedek: „Háború a kormányzattal”
Beszélgetés Nagy Péter Tiborral, a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanárával

K R I T I K A 

György Péter: Móra-rengeteg
(A zöld Móra)

(Móra Ferenc Múzeum, Szeged)

Sinkó István: Bernini és a pormaszk

(Orbán Előd kiállítása a Viltin Galériá­ban szeptember 11-ig látható.)Tovább

Stőhr Lóránt: Rettenetes csoda


(Valdimar Jóhannsson: Bárány)

Mi végre ez a példázat? A házaspár gyászáról szól, amit halott gyermekük képzeletbeli feltámasztásával oszlatnak el? A természet és civilizáció közti szakadék feloldhatatlanságáról, arról, hogy az ember és állat közti határhúzás ősi tilalmát megszegő, a rámért sorssal dacoló házaspárnak bűnhődnie kell az általuk elkövetett hübrisz miatt? Az ősibb animisztikus rétegekre azonban rárakódik a bárány keresztény szimbolikája: a bárányember vigaszt nyújt a szenvedőknek, és szemébe nézve még a gyilkos indulatok is lecsillapodnak. Így talán arról szól a történet, hogy a megtestesült ártatlanságot és jóságot kisajátítani csak bűn árán lehet? Akármi is volt a fő szerzői gondolat, számomra egyetlen mozzanat maradt a befejezés után igazán meggyőző: a lelkük mélyéig meggyötört szenvedők kételyek nélkül képesek hinni a csodában.Tovább

Csengery Kristóf: Remake


(Gustav Mahler, Xiaogang Ye: The Song of the Earth. Deutsche Grammophon)

Egy kínai karmester, a Sanghaji Szimfonikusok vezetője, Long Yu fejébe vette, hogy felkéri honfitársát, Xiaogang Ye-t (1955), az egyik legtermékenyebb és legsikeresebb kínai zeneszerzőt, írjon egy új Dal a Földrőlt. Legyen ez is hattételes, és persze dalciklus, akárcsak a Mahleré. A tételek pedig zenésítsék meg az eredeti kínai verseket, amelyek, tegyük hozzá, tartalmukban és megfogalmazásaikban eltérnek a Die Chinesische Flöte darabjaitól, mivel azok fordítások fordításai. A tervben nem nehéz felfedezni a szenzációkeltés szándékát, s ha hozzátesszük, hogy az ötletet felkarolta egy nemzetközi hírű lemezcég, a Deutsche Grammophon, nyilvánvaló, hogy a projekt valamennyi résztvevője erősen marketingorientált gondolkodással viszonyult feladatához.Tovább

Molnár Zsófia: Amerika börtön


(West Side Story, Szegedi Szabadtéri Játékok, augusztus 21.)

Feudalizmus XXI. századi formában – üdv a szabad világban! Erős, minimum elgondolkodtató üzenet ez abban a kontextusban, hogy nem is olyan régen még naponta jelentek meg azok a ki tudja, honnan származó hírek, hogy a migránsok nőket erőszakolnak. Megnyugtató meg- vagy feloldást persze a darab sem kínál: a rendőrség (államilag fenntartott szerv!) széttárja a karját, és a világért sem avatkozna közbe, csak nézi, ahogy a felhergelt férfiak felfalják egymást – ezt az oldalt Stohl András nagyszerűen hozza, minden szava keményen visszapattan a Dóm tér falairól, miközben az öltönye meg sem ráncolódik –, csupán egyetlen ember avatkozik közbe, a kocsma megfáradt tulaja, aki – Bezerédi Zoltán szintén nagyszerű alakításában – afféle rezonőrként lép fel: „Miért kell gyűlöletben élni? Miért kell mindig ölni egymást?”Tovább

Fáy Miklós: Miért utáljuk, akit szeretünk?

(Puccini: Tosca – Müpa, augusztus 29.)

Az idei nyár operailag a Toscák nyara volt, Salzburgban Netrebko, vele szemben indították Grazban Kristīne Opolaist Jonas Kaufmann-nal fölerősítve. Még toltak volna egyet rajta Bryn Terfellel, de ő beteg lett, így aztán a salzburgi Scarpia, Ludovic Tézier leutazott Grazba, hogy ott is teljesítse a kötelességét, és mindenki halálát okozza. Beindult vagy inkább egyre erősödik a világban az anti-Netrebko, aki tizenöt éve a csoda volt, a semmiből jött szépség és szép hang, azt most megpróbáljuk lepofozni arról a trónról, amit mi állítottunk neki. De miért? Min állunk bosszút?Tovább

Grecsó Krisztián: Extra sajtos

(„I love meki”, reddit.com, augusztus 28.)

Édesmindegy, hogy igaz-e, amit a felvételen látható srácok állítanak, hogy a videó csak hecc, és az örömmel bemocskolt ételt nem adták ki vevőnek – csak a szemétbe került. Nem is merném felhozni, hogy nekem, ha gyerekkoromban leejtettem a földre a kenyeret, meg kellett csókolni, ezt igazán nem szeretném ide kavarni, mert nyilván nem is lehet értelmezni. De a bennük tomboló indulatról talán el lehetne ezekkel a srácokkal beszélgetni. Hogy miért és mióta érzik úgy, hogy az ott feltálalt, ilyen-olyan minőségű étellel meg kell alázni az embereket, azt földre kell dobni, röhögve meg kell taposni. Hogy ez mitől és miért vicces, és kire vagy mire kell gondolni akkor, amikor az ember ezt véghez viszi. Tovább

Torma Tamás: Aranyeset

(A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új központja a budai Fehérvári úton)

Amikor tehát az iroda kinőtte a Vaskapu utcai lakásirodáját, nem egyszerűen csak egy jobb és tágasabb helyet kerestek, hanem olyat, ami a körforgásos építészet jegyében a lehetőségekhez képest a legkisebb környezeti terheléssel is jár. Azaz nem egy vadiúj épületet akartak építeni – amilyeneket egyébként terveznek –, hanem egy régi épületet hasznosítani.Tovább

Károlyi Csaba: Könyvheti antológiák

Körkép 2020–2021. Negy­ven­nyolc mai magyar író kisprózája. Válogatta Turi Tímea. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2021, 391 oldal, 3999 Ft

Szép versek 2020–2021. Össze­ál­lí­totta Szegő János. Mag­ve­tő Könyvkiadó, Budapest, 2021, 343 oldal, 3999 Ft

Igazából arra számítottam, a pandémia látványosabban megmutatkozik majd a versekben, mint a kisprózákban. De nem. Ugyan a verssorok közé rejtve több helyen jelen van, mint direkt módon, de úgy tűnik, az írók mintha mégis gyorsabban elkezdték volna földolgozni a járványt, mint a költők. Lehet, hogy azért, mert a narratív téma, a történés hamarabb megfogható? A költői lényeg azonban sokkal súlyosabb, minthogy máris lecsapódjon? Mindenesetre a vírushelyzetre reagáló legérzékenyebb három sort mégis pont Turi Tímea versében találtam: „Félek. / Ebben nincsen semmi meglepő, / de hogy más is fél: az rettenet” (Budapest, 2020. ősz).Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

Csehy Zoltán: Ex libris

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020
Nádas Péter: Rokon lelkek
Schein Gábor: Ó, rinocérosz
Mesterházi Mónika: Nem félek

Visy Beatrix: „egy kert szófajtana”

Závada Péter: Gondoskodás. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 82 oldal, 1999 Ft

A Gondoskodás versanyaga erősen intellektuális, helyenként kifejezetten teoretikus, nem kínál könnyed kapaszkodókat, a hétköznapi élethez köthető jeleneteket, hangulatokat. A lírai én, bár a hagyományos első személyű megszólalást és az ismert, egy odaértett „te”-hez forduló beszédmódot nem adja fel teljesen, gondosan visszaszorított, a kötetet nem igazán jellemzi az alanyiság, a személyes kitárulkozás. Ráadásul az életen, létezésen való töprengések, kulturális, mitológiai, művészeti utalások becsomagolva, erős plaszticitásban állnak előttünk, elsősorban a táj, a természet archaikus, mintha-érintetlen elemeiben, felszíni formáiban, illetve az emberiség „egyetemes” épített tereiben: utca, pálya, töltés, továbbá rendkívül hangsúlyosak a templom, a kastély és az erőd terei.Tovább

Deczki Sarolta: A nyelv hatalma

Baráth Katalin: Afázia. Agave Könyvek Kiadó, Budapest, 2021, 336 oldal, 3480 Ft

Az új könyv pedig ismét a kísérletezés jegyében született: az Afázia sci-fi, mely a Föld elpusztulása utáni évszázadokban játszódik. Az emberiség maradéka két nagy ellenséges tömbben él: a Háló Birodalomban és a Demokráciában. Az előbbi a kínai államszerveződés örököse, az utóbbi a nyugati világé; ezt tükrözi társadalmi berendezkedésük és technológiájuk is. Kettejük közé szorulva próbál életben maradni egy kicsi mesterséges bolygó, Pandonhya, melynek lakói a moyerek. Csak lassan derül ki, hogy ez az egyetlen hely az egész galaxisban, ahol nyelvet használnak még, ahol ápolják a nyelvet, sőt, szentnek tartják, szakrális jelentőséget tulajdonítanak neki.Tovább

Takáts József: Politikai történetírás

Gyurgyák János: Elveszett il­lú­ziók – megtalált történelem. Vá­lo­gatott írások. Osiris Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 618 oldal, 4980 Ft

Gyurgyák vehemens, olykor érdes stílusú szerző, akinek a legjobb bekezdései felidézik Ady vagy Szabó Dezső egykori elit- és nemzetkorholásait. Az ő ismétlődő bírálatainak fő címzettjei a kétféle (jobb- és baloldali) magyar értelmiség, az autokrata rezsimet építő Fidesz, és a nép, amely e rezsimet elfogadja. Kevés olyan dinamikus bírálatot írtak az Orbán-rendszerről, mint A reménytelen reményről című írás.Tovább

Darida Veronika: Beszélgetésregény

Az ÉS könyve szeptemberben – Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 2. Az úr pantallója. Kávézások Czipriánnal. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 176 oldal, 3499 Ft

„Holnap kávézunk, kérdezte Cziprián. Kávézunk, bólintottam” – hangzik el a Szeméremékszerek első kötetében, a második kötet pedig ezt az ígéretet valóra váltja. „Megyek kávézni. Szinte énekelve mondom, megyek kávézni Czipriánnal, Czipriánnal, Czipriánnal...”(16.). Így lesz a folytatás a kávézások könyve, mivel a déli kávézások (vagy néha teázások) szabályos ismétlődése adja a szöveg ritmusát. Mindeközben az elbeszélő végig kézben tartja a szöveg fonalát, mely lassan és pontosan gombolyodik, mint az élet vörös fonala, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az elbeszélés ideje olyan szabályosan és szépen pereg le, mint homokórában a szemek. Nem véletlenül, hiszen ez az időnek vagy az emlékezetnek a regénye. Beckett egyszer Proustról azt írta, hogy Az eltűnt idő nyomában regényfolyamát csak azért tudta megírni, mert rossz volt az emlékezete. Mégis, állandóan módosuló emléktöredékekből összeálló nagy művében elénk tárta az emlékezet szerkezetét és valódi működésmódját. Beckett és Proust Tolnai számára is örök minták. Azonban ebben a regényben két emlékezőnk vagy narrátorunk is van – az író és vegyész barátja, Cziprián –, így két egymáshoz kapcsolódó emlékfolyamból bontakozik ki élettörténetük és a hely története.

I R O D A L O M

Szív Ernő: Nem történik semmi

Éjszaka éppen végeztek, amikor észrevették, hogy a küszöbön áll a kisebb, fehéren lobogó szellem a sötétben. Mostanában átjár. Nem minden éjjel, de elég gyakran. Beszélt a klinikai pszichológussal, el fog múlni. Biztos? Beszéljenek többet az óvodáról, mi történt vele, ki a barátja, fél-e valakitől. Az első éve, nem? Ő kísérte vissza, betakargatta, suttogott hozzá, voltak három-négy mondatos meséi, amikbe mindig belealudt a kicsi, de most máshogy történt.Tovább

Gurubi Ágnes: Másik isten

Rájössz, hogy ez a fázis kimaradt, ez a szerep betöltetlen maradt, ez a szakasz üres, pótlék van a helyén, helyettesítő tanár, akinek gőze nincs arról, melyik osztályba küldték be, milyen órát kell tartania, ezért csak annyit mond, szabad foglalkozás, nézel ki a fejedből, nem figyelsz az órákon, semmire nem figyelsz, mást sem csinálsz, csak vágyakozol, fantáziálsz, valakiről, valakiről, akibe szerelmes vagy, egy napja, egy hete, hat hónapja, de nem több, mint másfél éve, próbálod betömködni a hiányt, szétfeszíted a bordáid, nyitva a mellkasod, tenyered felfelé, várod, hogy a közepébe szálljon egy pillangó, a levegőbe markolsz, összeszorítod az öklöd, hátha beletuszkolhatsz a szíved közepébe egy pillangót, egy katicabogarat, valamit, aminek szárnya van és repül, valamit a szerelem érzéséből, valakit, hátha bezárhatod, hogy ott maradjon örökre, hogy ne legyél magányos, ne érezd magad magányosnak, mert születésed óta az vagy, kibaszottul magányos, de csak az üres levegőt markolod, a másfél év hamar elszáll, és te nem Csingiling vagy, és a többiek, a beteljesületlen és a beteljesült szerelmek nem Pán Péterek, fekszel a padlón, mint egy hernyó lárvája, begubózva, tátogsz a levegő után, nem látsz, csak nézel, nem hallasz, nem érzékelsz, a tenyered felfelé tartod, matatsz magad körül, beleakad a kezed egy szék lábába, erőt gyűjtesz a semmiből, lentről, a mélyről, lassan feltápászkodsz, összeszeded az emberséged utolsó morzsáit, centiről centire húzod fel magad, hogy felülhess arra a kurva kanapéra, mintha vallatnának, ülsz, meztelen vagy és csontsovány, görnyedt a hátad, lógnak a végtagjaid, a fejedet sem bírod tartani, nemhogy felnézz, várod a pofont, a vallatótiszttől, bárkitől, aki arra jár, várod, hogy valaki beléd rúgjon, hogy egy ujjal hozzád érjen, hogy eldőlj és újra a padlón feküdj, ahol otthon érzed magad, ahol nincs senki veled, ahol nem érzel semmit. Megéri szerelmesnek lenni, megérte egy hétig, hat hónapig, másfél évig, megérte?Tovább

Burns Katalin: Születésnapi muzsika

Bélához Berci miatt kezdtem el járni. Nem kérdés, hogy nagyon tudnak a romák; ha igazán bele akarsz csöppenni a sűrűjébe, ahol az egyszerű kottafejeknél több is rád ragadhat, akkor olyasvalaki közelébe kell férkőznöd, aki már-már a családjába fogad. Berci ezt könnyen megoldotta: koncert után megkörnyékezte az egyik jazzbanda gitárosát, és azóta is hetente jár hozzá, valahová a Klinikákhoz. Mesélte, hogy amikor sokadjára rontotta el az akkordváltást, a fazon felpofozta, akár a saját fiát. Ezt azért nem vettem be még a Bercitől sem, de az tény, hogy soha nem ismerem meg a Bélát, ha Berci nem hoz össze vele.Tovább

Nagy Zsuka: (nem), (mindent), anyámról

(album egy: anyám, meseország) Fekszem anya mellett a nagy zöld franciaágyon. Ég a falra szerelt kislámpa, kellemes, látó fény, bújás, anyameleg, a legbiztonságosabb és legérzelmesebb érzés a világon. Anyához bújni a friss, vetett ágyban este. Azt hittem, ezt a legmélyebb, ősi idillt semmi és senki nem fogja és nem is képes feldúlni. Aztán én lettem a legerősebb dúlása. Vagy mások bennem. Nők, férfiak, ideák, jellemhibák, döntések, kölcsönhatások, részecskefizikák, hormonáliák és miegymás.

Nem tudom, hol van az apám, nem tudom, hol van a testvérem, csak arra emlékszem, hogy anyámat és engem körbeölel valami narancsszínű szferikus gömb. Abban vagyunk. És ő mesél. Most éppen a fogantatásról egy képeskönyvből. Rajzokon mutatják, mi és miből lesz, vagyis ki és ki(k)ből. Szerelem, család, gyerek, férfi, nő. Anyám mindent elmond, azon a szépséges anyahangján. Értem. Mindent értek. Kislány vagyok. De értem. Bár ekkor már egy ideje ismerem a saját testem örömforrását. Mégis szemérmes vagyok. Ahogy azóta is. (Persze van, amikor meg nem.)Tovább

Gömöri György: Arctalan élet

Gömöri György: Levél a mai költőkhöz

Gömöri György: Tavasz előtt

Vörös István: A tartalékok

Vörös István: Mersz-e olvasni?