2021. szeptember 5., vasárnap

KORMÁNYALAKÍTÁS, PARÁDÉ, VERESÉG

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.09.03.



Afganisztáni összefoglalónk következik, mint utóbbi időben minden nap: a helyzet bonyolult, és mintha senki sem a valódi problémákkal foglalkozna, kivéve a Pandzsir-völgyben harcoló feleket, nekik ugyanis tényleg az a legfőbb gondjuk, hogy életben maradjanak (az ellenállóknak ezen kívül még az is, hogy megőrizzék az autonómiájukat). Ezt meg lehet érteni
.

Azt viszont nem, mihez akar kezdeni úgy általában a ma délután megalakuló új tálib kormány az Afganisztán nevű országgal. Az enyhén szólva is homályos. De lássuk előbb a kormányalakítás híreit, mert vannak, éspedig a kabuli Tolo News számol be róluk, meglepő pontossággal.

„A tálibok társalapítója, Baradar molla fogja vezetni a hamarosan megalakuló új afgán kormányt – közölték pénteken az iszlamista csoportjoz közel álló források.

Baradar, aki a tálibok politikai irodáját vezette, Mohammad Jakub molla, a néhai tálib társalapító, Omar molla fia, valamint Sher Mohammad Abbas Stanekzai csatlakozik majd hozzá a kormány vezető pozícióiban – közölte három egymástól független forrás.

„Az összes felső vezető megérkezett Kabulba, ahol az utolsó előkészületek vannak folyamatban az új kormány bejelentésére” – mondta egy tálib tisztviselő a Reutersnek névtelensége megőrzése mellett.

Hibatullah Akhunzada, a tálibok legfőbb vallási vezetője az iszlám keretein belül a vallási ügyekre és a kormányzásra fog összpontosítani – mondta egy másik tálib forrás.”

Akkor a papírforma látszik megvalósulni, Baradar minden Turf és bukméker szerint biztos befutónak számított, Jakub mollát sem lehetett kihagyni, és Stanekzai nevének felmerülése sem eget-földet megrázó szenzáció: az elmúlt hét folyamán többnyire ő nyilatkozott a kormányzatot és államformát érintő ügyekben, bár úgy tűnik, a szerepek még nem különültek el élesen a tálib felső vezetésben. Még nincsenek specialisták, mindenki egyformán nem ért semmihez. Azt már én teszem hozzá, hogy csodálnám, ha a hadsereg vezetése így vagy úgy nem Sirajuddin Haqqani kezébe kerülne. Aki részint már eddig is irányította a fegyveres erőket, másrészt pedig az egész tálib rendszert – ha nevezhető annak – átszövi a Haqqani-hálózat, annak a kezében van a kábítószer- és fegyverkereskedelemtől a terrorszervezetekkel fenntartott kapcsolatokig minden.

Rendben, tehát kormány lesz. És tessék mondani, állam is lesz?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.