2021. szeptember 5., vasárnap

A NÉMA TARTOMÁNY – TANÉVNYITÓ ELŐTT

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2021.09.03.


Az új tanév kezdetét egy gyökeresen átalakított felsőoktatás várja – gyakorlatilag teljes csendben. Az egyetemek, az a 21 intézmény, amelyben ma már a hallgatóknak több mint kétharmada tanul, beletörődéssel vegyes szkepszissel léptek át az új időszámításba. A legutóbb augusztus 1-jével alapítványi, pontosabban „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi” felügyelet alá, röviden és most már a törvény betűje szerint is kekva alá tartozó tíz egyetem a külső szemlélő előtt szinte észrevétlenül váltott alakot.1

Pedig a változás radikális: Európában, sőt a világon egyedülálló módon egyik napról a másikra magánkézbe adták az állami felsőoktatás javát, homályos és ma már egyre kétségesebb előnyöket helyezve kilátásba.2 Egyelőre hat intézmény maradt ki a „szórásból”, amelyek közül egy biztosan nem is kerülhet majd bele, hiszen a rendvédelmi és katonai képzést is folytató Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében ilyesmiről szó sem lehet, a többiek pedig a választásokig már biztosan maradnak a jelen formájukban...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

AZ ÉS 2021/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.