Szerző: Rezeda
2024.03.02.
Vagy valami más ez az egész, és mind az összes Orbán kirakati bábuja csupán. Az derült ki tegnap, hogy Sulyok elnök apukája „nem a kommunisták ártatlan áldozata”, hanem egy szimpla náci szimpatizáns, antiszemita ügyvéd volt. Amikor ez délután, akárha derült égből a villámcsapás, napvilágot látott, rögtön jöttek az első reakciók: senki nem tehet arról, kik voltak a szülei, mert értelemszerűen nem válogathatja meg őket. Sulyok esetében azonban nem csak erről a biológiai determinációról van szó, hanem profánul arról, hogy hazudott.
Karsai László történész, aki Sulyok felmenőjének valódi énjét kiderítette és napvilágra hozta, úgy fogalmazott, még az is meglehet, friss köztársasági elnökünk – megengedőbben – nem tudja, ki is volt valójában az apukája, amikor azt a legendát terjeszti róla, hogy kommunista-üldözött volt. Ez azonban elég nehezen hihető, mint ahogyan pár héttel ezelőtt Bayernél sem volt az, hogy ne lett volna tisztában a saját – szintén náci – nagyapjával. Ugyanis, ha az ember nem úgy él a nagyvilágban, mint egy gomba, akkor vannak ilyen ismeretei.
Ilyképp a mostani helyzetben Sulyokkal sem az a gond, hogy milyen családból származott, hanem az, nagy valószínűséggel hazudott róla, amit biztosan le fog tagadni. Tegnap erre még nem volt ideje, de ma majd biztosan megteszi. Rábökhetnénk itt göcsörtös ujjainkkal Orbánra, mint aki képtelen hibázni, ebből fakadóan mindig azt teszi, mert immár a harmadik köztársasági elnökével van baj, ezzel ráadásul úgy, hogy az elnöki tojáshéj még meg sem száradt a seggén. Ez azonban nem lehet véletlen, hanem nagy valószínűséggel rendszerszintű a hiba.
Bár, ha Orbán rendszeréről beszélünk, mi nem az. Az azonban valóban szinte törvényszerű lehet, hogy a kedves vezető nem tud egy makulátlan embert előhúzni a cilinderéből. Mert vagy nincsen neki, vagy pediglen egyszemélyi kijelölő emberként nem ad lehetőséget arra, hogy a stábja is megvizsgálja a jelöltjeit. Orbán megálmodik valakit, az álom pedig valóra válik, aztán jön a keserű ébredés. Abból a szempontból kemény legény ez a mi utcai harcosunk, hogy a mostanában kapott pofonokat azért állja. Legalábbis úgy mutatja.
Hogy a függöny mögött mi történik, soha nem tudjuk meg, de ez most mellékszál. Térjünk vissza erre a Sulyokra, aki megkapta a stigmáját tegnap. Olyan jelet a homlokára, amivel bajos lesz köztársasági elnökösködni, de, ha emiatt most villámgyorsan lemondana, mint ahogyan morális szempontból ezt meg kellene tennie, akkor az olyan gyomros lenne a NER-nek, amit nehezen heverne ki. Sulyok tehát ebből a megfontolásból maradni fog, rossz érzéseink tehát sokasodnak. Ám ezt megszoktuk. Ez a gikszer azonban messzebbre mutat a napi politikánál.
Újra meg kell állapítanunk, hogy kies hazánk két történelmi szembenézést sem végzett el. Nem tisztázta a fasiszta-náci múltját és a kommunistát sem, így ebből fakadhat az a tapasztalatunk, hogy a nyilas pribékekből minden zavar nélkül lehettek ÁVH-sok az organizmusok, náciból kommunisták, aztán meg ezekből demokraták, olykor fiatalok is. Ezért lehet, hogy amint közkézen forog, a prominens fideszesek között több a valahai MSZMP-s, mint egy hatvanas évekbeli párttaggyűlésen. Ettől olyan taknyos minden Magyarországon.
Bárhová nyúl Orbán, csak terhelt alakokat talál. És itt jön elő egyrészt Virág elvtárs tétele A tanúból, hogy öt perc alatt bárkire rábizonyítja a bűnösségét, viszont ennél sokkal szomorúbban és teljesen lehangoló módon Kosztolányi hősének igaza az Esti Kornél énekéből: „Mit hoz neked s búvár, ha fölbukik a habból? Kezébe szomorú sár, ezt hozza néked abból”. – Íme, hölgyeim és uraim: Sulyok Tamás. És íme sajnálatosan az egész, terhelt magyar hazánk, ahogyan vonszolja maga után a mocskos múltját.
Nem volt szokásomban új generációt követelni a magyar közéletbe, de mindezek után nagy valószínűséggel más választás nincsen, ha élni akar az ország. Hiszen, mint kitetszik, a „rendszerváltás” után harmincöt évvel is még már lassan száz éves terheltségek mérgeznek minket, bár ez nagy valószínűséggel a mai gombákat (moszatokat) egyáltalán nem zavarja. Éppen ezért nem látszik a kiút a magyar trutyiból, bár, ha belegondolunk, ezer éve nem látszik. Viszont olyan is az ország, amiért azonban így élünk benne bűneinkben tocsogva.
.jpg)
