2024. március 1., péntek

MENNYIBE KERÜLHET NOVÁK KATALIN LEMONDÁSA A MAGYAR EMBEREKNEK? - EZ NEM NORMÁLIS ÍGY!

FACEBOOK
Szerző: EDRDŐS ATTILA (POPECSKA)
2024.02.29.


Kedves Emberek!

Tudom, sokan megírták már (lerágott csont), hogy milyen igazságtalanok a lemondott köztársasági elnök élethosszig tartó juttatásai, de még nem láttam sehol, hogy konkrétan (hozzávetőlegesen) kiszámolták volna, hogy mennyi is lehet ez az összeg valójában.
Persze pontos számokat írni én sem tudok, mert nem vagyok jövőbe látó (nagyon sok tényező változhat meg pillanatok alatt, elég csak az inflációra gondolni), de olyan számokat tudok írni, amikhez viszonyítani lehet (akár a saját jövedelmünket is) és ez annál mégis konkrétabb, mintha annyit mondunk csak, hogy sokba kerül.

A számításnál figyelembe vettem a köztársasági elnök jelenlegi fizetését, életkorát (NK 1977. szeptemberben született – 46 éves) és a magyar nők átlagéletkorát, ami 2021-ben 77,8 év volt.

Bocsánatot kérek Novák Katalintól, mert nem azt próbálom megtippelni, hogy milyen hosszú lesz az élete, de a számításokhoz muszáj volt egy sarokkövet figyelembe vennem (ezért esett a választásom az átlagéletkorra), ami szerint még 31 év és 3 hónapig fogja kapni a juttatásait. (2055. május).

NK jelenlegi fizetése 4,6 millió forint most havonta (2024-ben még 10 hónapot, 2055-ben 5 hónapot számoltam) ill. kalkuláltam a titkársága tagjainak (3 fő) a fizetését (fejenként 500 ezer forintban, ami persze lehet jócskán több is), és a neki biztosított gépjármű miatti kiadásokat (adókkal, biztosításokkal, üzemanyag felhasználással, karbantartásokkal, stb.).
Minden évben ezeket a költségeket megemeltem 5 %-al a várható infláció miatt, de ez is csak kalkuláció, mert elég a 31 év alatt csak néhány eset, amikor az infláció jócskán meghaladja az általam figyelembe vett 5 %-ot és a végösszeg azonnal alaposan megemelkedik, akár milliárdokkal is.

Vegyük úgy, hogy minden a kalkulációm szerint alakul és akkor a köztársasági elnöknek „csak” a fizetése (nyugdíja), az őt kiszolgáló titkárság dolgozóinak a fizetése ill. az autóhasználat költségei megközelítik a 6 milliárdot, azaz a 6 ezer milliót. (Nézegessétek a táblázatot!)

Továbbiak:

Igény esetén ehhez jön hozzá egy elnöki rezidencia, ami a mai budapesti ingatlanárak tükrében szerintem legalább 200 – 300 millió és annak a felújítási költségei 31 éven keresztül, ami viszont megtippelhetetlen. Viszonyításképpen: az elődjének, Áder Jánosnak is volt saját ingatlana és mégis beköltözött egy 720 négyzetméteres villába, amit előtte 1 milliárdért újítottak fel. Nem tudni, hogy NK igényel-e elnöki rezidenciát, mert van 3 budapesti, 3 szegedi és egy balatoni ingatlanja is, de ez a jövő titka.

Jár neki kiemelt egészségügyi ellátás, ami szintén sok – sok milliós kiadást jelenthet.
Jár neki első osztályú repülőjegy, amely, ha sokat utazik (és ugye van miből) 31 év alatt szintén sok – sok milliós kiadást jelenthet.

60 – 80 milliót számíthatunk arra is, hogy a 31 év alatt legalább 3 – 4 alkalommal új autót vesznek az autóhasználat biztosítása érdekében, bizonyára nem 10 éves Suzukival fog járni.
Beszélnünk kell arról az „éves keretről” is, ami szintén jár neki és szabadon osztogathat el, mert azt is az adófizetők biztosítják. Ez most 73 millió forint évente. Ez az összeg még akkor is minimum 2 milliárd és 263 millió forint, ha 31 év alatt egy fillérrel sem emelkedik, de ha itt is számítunk egy évenkénti 5 %-os emelést, akkor ez az összeg 31 év alatt meghaladja az 5 milliárd, azaz 5 ezer millió forintot.

Az eddig felsorolt dolgok megközelítően 12 milliárd forint körülire rúgnak a 31 év alatt, de elérhetik akár a 15 milliárdot is. Amennyiben Novák Katalin jó egészségnek örvend és az átlagéletkort meghaladó életet él (kívánom neki, hogy ez így legyen szerettei, gyermekei, unokái körében), akkor az a magyar adófizetőknek további kb. 700 milliójába kerül ez az első évben, ill. a 700 millió inflációval növelt összegébe a további években.

Ez BRUTÁLISAN sok pénz és az a kérdés, hogy a magyar emberek kötelesek-e ezt az összeget biztosítani és kifizetni egy olyan személynek, aki a politikusi tevékenysége során morálisan súlyosat hibázott, ezt belátta, beismerte a nyilvánosság előtt, ezért bocsánatot kért, a pozíciójáról lemondott és a lemondását az országot kormányzó párt a parlamentben elfogadta?

Meggyőződésem, hogy politikai hovatartozástól függetlenül a magyar emberek döntő többsége nem ért egyet ezeknek a juttatásoknak a biztosításával.

Azt mondják, hogy Magyarországon közteherviselés van! Ez is az?

Egy „bukott politikus” egész hátralévő életében milliárdokat költ és a kiváltságosok életét éli, miközben a többi MAGYAR EMBER, akikre ÁLLADÓAN HIVATKOZNAK, pedig üres kézzel az utcára kerül, ha hibázik a munkahelyén és felmond vagy kirúgják.

Senkit sem érdekel, hogy a következő naptól miből fog megélni, lesz-e a gyerekei előtt étel az asztalon, a „bukott politikus”meg átköltözik egy másik villába, aztán elmegy néhány hétre külföldre nyaralni, hogy kipihenje a fáradalmait, felhasználja a neki járó első osztályú ingyen repülőjegyeket, a reptérre szolgálati autóval viszik ki, csak előtte még szétoszt pár milliót a baráti szervezeteknek az éves keretéből és eligazítja a 3 fős titkársága tagjait, hogy miket csináljanak meg, ameddig ő nyaral (a virágok locsolására sincs semmi gondja).

Így néz ki ma Magyarországon a közteherviselés.

Ugye, hogy milyen jó?

Nem tetszik nektek, nem értetek ezzel egyet?

Kit érdekel a véleményetek? A kutyát sem.

Látjátok a „képviselőiteket” a parlamentben kérdést intézni ebben a témában? Látjátok őket törvénymódosítást benyújtani az igazság nevében? Dehogy!

Lapít mindenki és aztán pedig posztol egyet a Facebookon, hogy segített 2 millió forintot szerezni egy településnek a kifizetetlen számláira, amitől megdicsőül, miközben a saját fizetése és a bukott politikusok juttatásai meg sok esetben ennek az összegnek a sokszorosát teszik ki havonta.

A képviselők bennünket képviselnek-e vagy a saját politikai elitjüket, ha egy ilyen dolgot szó nélkül hagynak?

Normális dolog-e, ha egy magyar ember bármibe kezd (tanul, dolgozik, vállalkozik, befektet), mindennel kockázatot vállal, de egy politikus meg bármit elkövet, mégis jár neki minden?

Ez nem normális így!

Tudjuk, mert számtalan példát láttunk rá, hogyha akarja, akkor a Fidesz bármelyik törvényt 5 perc alatt változtatja meg.

Tőlük nem fogadható el az a magyarázat, hogy mit ír a törvény, mert ők azt a törvényt változtatják meg a többségük birtokában, amelyiket csak akarják, de azt a törvényt, ami a köztársasági elnökök járandóságairól rendelkezik, azt nem akarják.

Hogy miért nem, azt döntse el mindenki maga.

Pedig egyszerű lenne a dolog, mindössze valami ilyesmit kellene beleírni a törvénybe, hogy „minden köztársasági elnök, aki saját politikai hibája miatt mond le vagy kényszerül lemondásra, az addigi munkája után csak annyi juttatást kaphat, mint amennyi az ÖSSZES TÖBBI MAGYAR EMBERNEK jár, akik a munkahelyükön elkövetett emberi vagy szakmai hibájuk után mondanak fel vagy rúgják ki őket.” (Ha már egyenlőség van)

Félreértés ne essék, az a poszt nem csak Novák Katalin ellen szól, hanem minden olyan méltánytalan politikusi juttatás ellen, amit gusztustalan módon törvényben rögzítenek a maguk javára a képviselőink, miközben az arcunkba mosolyognak és ránk hivatkoznak, hogy minden a mi érdekünkben történik és közben nekünk szinte semmi sem jár, ameddig 65 évesek nem leszünk, nekik meg minden.

Mint politikust nem kedveltem Novák Katalint, de mint embernek nem kívánok neki semmi rosszat. Vannak képességei, iskolái, nyelveket beszél. A politikai pálya ugyan most bezárult előtte, de visszamehet a civil életbe és érvényesülhet ott, minden lehetősége és képessége megvan ehhez és ne azoknak az adófizetőknek a pénzéből akarjon élni egész életében, mint egy király, akikre mindig hivatkozott politikusként. Ez lenne a normális, ez lenne morálisan elfogadható és én ezt is várom tőle.

Sok barátom és ismerősöm nem.

Azt mondják, hogy aki képes volt egy ilyen kegyelmi kérvényt aláírni, tőle nem várhatunk semmi ilyesmit.

Én azonban bizakodó vagyok és remélem, hogy Novák Katalin miatt nekem lesz majd igazam.

Lemond a juttatásairól, elmegy dolgozni és bebizonyítja, hogy valójában olyan ember, mint amilyennek mutatni akarta magát az évek során.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.