/ KÖNYVKRITIKA
Szerző: ISZTRAY SIMON
2021.04.30.
Szerző: ISZTRAY SIMON
2021.04.30.
Foucault előadásában részletesen értelmezi a nevezetes történetet, amely szerint a delphoi jósda azt nyilatkoztatta ki a hozzá forduló Diogenésznek, hogy „Változtasd meg a pénz értékét!” A görögben ez többértelmű mondás: ugyanis a nomiszma pénzérmét, a nomosz pedig törvényt, szabályt jelent. Foucault az ókori gondolatot úgy érzékelteti, hogy kezünkbe veszünk egy pénzérmét, amely „valakinek a képét viseli magán, eltüntetjük ezt a képet róla, és egy másik képpel helyettesítjük”. Pontosan ezt teszi Erdős Virág is, amikor a Hősöm címet adja verseskötetének, amely a Hős utcai nyomortelepről szól.
A költeménynek először le kellene törölnie a képet a pénzérméről, a legértéktelenebb, mondhatni filléres pénzről. Ez a pénz semmit sem ér, ahogy a Hős utcaiak házai, lakásai sem, amelyek lebontásra várnak. A képet, amit a társadalom vetít ide, természetesen nem lehet letörölni. Megmutatni viszont lehet, és fel lehet mutatni azt is, hogy milyen is valójában itt élni.
A könyv szerző által készített fotói élesen a részletekre fókuszálnak, arra, ahogyan a civilizáció tárgyai, elveszítve jelentésüket, kezdenek tönkremenni. A házak ablakai szétesnek, felbomlik, ami egykor családok otthona volt, szétterül az utcán a lakások tartalma.
E világ bemutatásának legfontosabb eszköze azonban a gyermeki fantázia, a gyerekek szavai, a dőlt betűs versek, amelyek a kötet nagy részét alkotják. Ezek a kérdező és felelő, általában csupasz és roncsolt, mégis bájosan nyílt szavak mindig többet mesélnek el, mint amit mondanak: a képzelet világában megjelenik az is, ami kívülről nem látható. Felbomlik a ténylegesség szövete, és feltűnik mögüle a fenyegetés: a szörnyek, szellemek, falak. Sok (fekete) humorral: „Cifra palota... / ...zöld a bla-bla-bla. / Nem érdekel. / Elhiszi? / Az én kedvenc zeném a Freddi. / A Freddi? / Az egy hologramszörny. / Egy robotzombi.” És a befejezés: „Az egyébként arról szól, hogy te csináltad. (...) / Hogy miattad vagyok ilyen” (You made me).
Aki kívülről néz a szegregátumra, szívesen behunyná a szemét, hogy ne kelljen szembesülnie ezekkel a sorsokkal. Alig észrevehető, de lényeges különbség ehhez a rossz közérzethez képest – itt tart most a politika –, hogy tüntessük el a közterekről a szemünk elől a nincsteleneket. E felfogás szerint már nem ők a fenyegetettek, hanem ők jelentik ránk, többiekre a fenyegetést. „Semmi / Csak egy magas kerítés. / Meg egy tábla. / Hogy vigyázat, / elektromos.”
Erdős Virág könyve a mai magyar társadalom erkölcsi válságát elviszi a végsőkig. A közöny ránk rakódott kérgét feloldja, és a végletek felé lendít: a gyűlölet és szeretet pólusai felé. A gyűlölet a Tükör című versben jelenik meg, ami nem pusztán a túlhabzó, minden mértéket áthágó gyűlöletbeszéd tükre, hanem a címe arra is céloz, hogy a „Hős utca” és a benne élők a mi érzéseink, kivetítéseink tükrei. A szeretet pedig az Anyegin című versben, amely egy hároméves, gyomorszondán élő kislányról szól. A költemény így kezdődik: „drágám nincs mit félned: / Tatjána nem ír levelet. / Kényelmesebb így mindkét félnek: / neki is, pláne teneked.” És a vége: „Szeretik, látod? Szeresd te is. / Én írom ezt most, de helyette is.”
Egyszer majd mást mutat a kép a pénzérmén, s akkor más képet látunk a tükörben is.
(Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 116 oldal, 2699 Ft
